Hargitafürdőn is van pisztráng !

Szerző: Időpont: 2019-02-01 Nincs hozzászólás

Készen van a kocsi !!!! :D  (tud valaki egy terepjárókhoz értő szerelőt ?! Aki viszonylag pontos időben és pénzben is ?! )

Szóval ilyen helyzetben nem hagyhattuk ki az erdélyi kört, s már a hivatalos rajt előtt egy nappal nekiindultunk. Az utat megfelezve, Déva külsőben aludtunk egyet egy nagyon klassz helyen lévő kis panzióban, ahol hármunknak egy éjszakát valami nyolcezer forintért adtak. Mivel nem volt rajtunk kívül senki a helyen, így még barátibb :)

Pémtek reggel búcsút vettünk európa „el nem árulós és át nem állós” felének nyelvei közül egyet sem beszélő vendéglátóinktól és elindultunk az ordás palacsinta és erdélyi borzaska hazája felé. Nyilván azok a népek, akiknek a hazájuk még fiatalabb mint 150 év, nem érthetik az autópálya építésének kapcsán hogy úgy is lehet lopni, ha közben épül is az út, de basszus…azért ennyi idő alatt még szerintem az elasztik kft is megcsinálta volna ezt a nagyon várt utat. Egyszerűen nem normális dolog az, hogy 10 óra kell hogy elérj Székelyudvarhelyre !

Nnnna mindegy…végül befutottunk és Gizi mamánál nyomtunk egy lájtos ebédet mielőtt felgurultunk volna Hargitafürdőbe.

A szállás egészen döbbenetes volt…nemhogy mosogató nem volt a szobában, de tiszta és jó szagú volt az ágynemű…meleg volt…és számok jelezték hogy melyik ajtó a tiéd. :) Még vadabb volt, amikor kiderült hogy van hideg sör és hogy a vacsora is finom. Gondolom Laci nem volt jelen, amikor a szállást választották, mert ezek külön-külön is idegenül hatnak a Havanna lakótelep árnyékában :D  

Mivel a helyen volt már Peti, meg kellett tudnom mi van vele…szóval a csacsogás kedvéért ittunk 1-2 sört, majd lefeküdtünk aludni :)

Én komolyan nem értem hogy miért jön el valaki ilyen messzire és ilyen tájakra, aki versenyezni akar. Amikor lebattyogtunk reggelizni (ami megintcsak marha jó volt) szinte üres volt a parkoló. Hát mi ez a marhaság ? :) :) Valamikor elrajtoltunk és a Tusnád felőli oldalon csináltunk egy jó nagy kört. A szokásos Anna tó és Mohos mellett sikerült végre eljutni a Buffogó láphoz is, meg autóztunk egy csomót ott a tó felett…kafa volt. :) Azt is megtudtuk hogy Sanyit – a medvét – elköltöztették az Anna tó környékéről, mert annyira ráment már a kürtöskaláccsal sétálgató emberekre hogy műr előfordult hogy valakit fellökött, ráült a hátára és akkor engedte el, amikor az áldozat eldobta a vágyott édességet :) :) (Mindenesetre az árus a bódéjáról nem szerelte le a villanypásztort azóta sem). A tó után még voltunk valamilyen kis falucskában a hegyek között, ahol elosztogattuk a magunkkal vitt gyümölcsöket és Este eléggé ki voltunk purcanva és mivel az áfonyás sör is elfogyott, a vacsi után nem sokkal már ment az alvás ezerrel.

Ettől függetlenül nem sikerült korábban kelni a következő napon sem és az ivói víztározó és Madarasi Hargita környékére is késve érkeztünk. Láttunk vízesést, meg ettünk az Árpád csárdában, meg voltunk fent a Hargita tetején is. Alig várom azokat az időket, amikor Árpi már jogsival rendelkezvén, nemcsak a földutakon vezethet majd – mint most, ahogy a székelyek fontos hegyéről lekocsizott Szentegyházára – s én meg békésen zümmöghetek majd a helyiekkel minden fontos találkozási ponton. Mivel ez a nap még nem jött el, így a szállásig erős önmegtartóztatással kellett lennünk (lennem :) ).

A kirándulásunk harmadik napján délnek vettük az irányt. Voltunk a Vargyas-szorosban, meg a barlangban. Árpi egy akkora kutyával cimbizett, mint az autó, s a barátság zálogául megetette vele az ételünk és italunk nagy részét :) :) Jártunk pisztángosban, meg gejzírnél, meg valami szurdokvölgyben ittunk vasas vizet, meg láttunk egy fülű disznót és kafa hegyeket…ilyenek. Vadállat nap volt :) 

A szállás iszonyú menő volt…a konyha szintén, az útvonal pedig lélegzet elállító…de basszus …én szeretem a kutyákat…komolyan…minden kutyát. De hogy egy baszott nagy jószágot mi a fenéért kell beengedni egy étterembe, ahol emberek esznek, még annál is érthetetlenebb számomra, mint az, hogy valaki egy alapítványi adományokból vásárolt pikappal jár versenyezni. :D :D

Montenegró

Szerző: Időpont: 2018-08-21 Nincs hozzászólás

A sztori ott kezdődik, hogy az autóm szokásos éves pénznyelését már januárban megkezdte…s gondoltam hogy tavaszra már minden egyben lesz. Megegyeztünk a melóban, érintettük a kényes pontokat…és bazmeg nem. A Salamon Zsolt ugyanúgy hozza a hazai átlagot mint bármelyik véletlenszerűen választott kotvány vidéki műhely. Az általa ígért határidő(k) közelükben sincsenek a valóságnak, a költséget a megegyezett végső összeghez képest az utolsó pillanatban még mintegy  30 %-kal próbálta emelni az aranykezű mester. S a kedvencem az utolsó mondata volt: „a difizárat nem tudtuk megcsinálni, ahhoz majd keress valakit, aki ért hozzá” :) :)

Szóval ott álltam hónapokkal a beígért határidő és sokadik újabb határidő után autó nélkül egy baba nevezéssel és szállásal, ámde Cegléd belvárosában az udvaron és azon agyaltam hogy mi a picsával tudnánk kimenni autózni egy nagyot :)

A másik merciben épp nem volt motor…a traktor lassú…gondoltam nincs megoldás…amikor egy kicsit jobbra fordítva tekintetemet, megláttam a kb egy éve be sem indított tűzoltót és „ebbe baz’meg elférünk !!” felkiáltással már bújtam is alá hogy mi és hol folyik belőle, meg nézem  hogy MILYEN SZÉÉÉP :D :D 

Szóval reggel becuccoltunk, megtankoltunk és nekiindultunk átvenni a nyertesnek járó kupát.  Mohácson ütköztünk Gazsival és Barnabással, majd jól nem találtunk nyitva kb semmilyen halászcsárdát, így halászlé nélkül indultunk a napfényes Zenyicába. Mivel ez egy leutazós nap volt, nem volt más szórakozásunk, mint a dzsippel és nisszanddal érkező kollégákat nézni ahogy szerelnek a benzinkúton, majd befutni a helyi futball fővárosba.

Ilyen az ENSZ szerint egy egységes ország :)

Egészen pontosan az egyik futball fővárosba, ugyanis az ENSZ és az amcsik Bosznia kapcsán kódolták be leginkább hogy ne legyen unalmas a Balkáni sztori az elkövetkező időszakban (sem). Van ugyanis a béke zálogául országban némi szerb, némi horvát és némi bosnyák nemzetiség, akik létrehozták a Bosznia-Hercegovinai Föderációt és a boszniai Szerb Köztársaságot, ami pl a foci bajnokságban úgy néz ki hogy van egy elsőosztály (ami közös), s van a szerbeknek és a bosnyákoknak is külön másod-, harmad-osztálya :) Meg külön szövetsége, meg minden. Az ország alkotmánybíróságában pl a 9 tagból négyet a Bosznia-hercegovinai Föderáció, kettőt a Boszniai Szerb Köztársaság, hármat pedig az Európai Emberjogi Bíróság jelöl. micsoda függetlenség, micsoda szabadság !! :D

Nnnna…szóval a bosnyákok egyik legmenőbb stadionja melletti sport szállóban laktunk az amúgy kb atomcsapás súlytotta környéken, mely látványt csak a vacsora és reggeli íze és állaga múlt alul :) :)

A rajt reggele a szokásos idegbeteg kapkodással kezdődött, így amikor leértünk kajálni, a versenyzők többsége már rég Szarajevóban állt a dugóban.

A napra nagy terveink nem voltak a versenyt illetően. Kb egyetlen célunk a Szarajevói Téli Olimpia létesítményeinek megtekintése volt, illetve a TV tornyot akartuk megkeresni, ahonnan a szerb hősök a várost lőtték három és fél éven keresztül, s kb 19000 városlakót lőttek agyon.

Miután kinézelődtük magunkat elkezdtük utunkat a festői Zabljak felé. Igaziból Boszniára és a bosnyákokra mi sem jellemzőbb, mint hogy a határőr kifelé menet kísérelt meg egy zöld kártya ellenőrzést, ami természetesen nem volt nálunk. Most őszintén…kifelé ? Zöldkártya ?

A türelemjátékot megnyerve lepacsizhattunk a határátkelő vad urával (táváriskapitán !! :D ), aki nagy kegyesen elengedett egy fél óra várakozást követően és átjutottunk Montenegróba, ami már a határ után azonnal nagyon állat volt ! A Mratinje duzzasztó tározója mellett vezet az út, ahol az alagutak össze-vissza kanyarognak és van bennük útelágazás és nincs bennük világítás…jobb mint Grúzia :)

Felcaplattunk a Durmitor tetejére és a nemzeti parkon keresztül csapattunk Zabljakba, ahol volt vagy 10-12 fok mire odaértünk és nyilván kikéstük a szintidőt is. De nagyon megérte, mert naplementében a fennsík elég faszán néz ki :)

A szállásra mi sem jellemzőbb, mint hogy nem volt benne fűtés, Árpi szobájában volt egy mosogató és egy rezsó…Evi meg sírva fakadt a zsír alapú ételek láttán. Szerintem nem volt ultra gáz :)

A második versenynapon a Zabljaktól keletre fekvő területen oldottunk meg kb minden feladatot. A két autóból álló nagyszerű csapatunk CB rádiókkal felvértezve kommunikált és vitatkozott leginkább azon hogy mikor és mit együnk, meg hogy „aztnézdittálljunkmeeeeg!!” :)

A verseny második és harmadik napján mentünk szerintem a legszebb részen, a Tara felé verettünk, meg a Nemzeti Park útjain és hát ami a nemzeti parkban van, arra nem nagyon lehet mit mondani.

Iszonyú klassz helyeken kocsiztunk és gyűjtöttük be a pontokat…meg közben szívatott a csapat szókeresőben….meg ettünk pisztrángot, meg bárányt, meg tóparton kolbászos kenyeret. Elég menő volt :)

Szóval amellett hogy a szállás szokás szerint erős választás volt és a kaja is mondhatjuk hogy félkezes volt (fél kézzel jobbat csinálok), a verseny egészen szuper volt. Szép hely, klassz útvonalak és feladatok…innentől nem csoda hogy klasszul éreztük magunkat :)

Menjetek GTT-re, mert az jó !! Kösz Laci :) 

Grúzia ’18

Szerző: Időpont: 2018-06-05 Nincs hozzászólás

A legnagyobb Isten áldása a wizzair olcsó repjegyeinek megléte. Gyakorlatilag olcsóbban utazunk már mintha autóval megyünk neki a célpontnak. S mióta Budapestről direkben is elérhető Kutaisi, szerintem nem is nagyon éri meg autóval menni. (kb 2700 km és három-négy nap az út…ha az üzemanyagot, autópálya díjakat, kaját és szállást is hozzáadod, kb ugyanaz jön ki, mint a repülőjegy és autó bérlés).

Szóval vettünk két jegyet Kutaisi fényes városába és vissza…meg béreltünk autót is. Nem kell beszarni, Grúziában pompásan el lehet boldogulni angol és/vagy orosz nyelven. Utóbbi esetén érdemes az első három mondatban tisztázni hogy tökre nem vagy orosz, mert a dél-oszét háború és területvesztés óta van némi megakadás ezen két nép barátságában :)

Szóval vettünk repjegyet és béreltünk egy „terepjárót”. Utóbbit megteheted a wizzair oldalán is, de ha mondjuk lemennél Jerevánba – ami a baltás gyilkos kiadatása óta szintén őszinte kalandokat ígér – akkor jobb pl a naniko-t megkeresni. Tényleg érdemes valami magasabb hasú autót bérelni, mert a grúz (georgiai !! ezt szeretik…mert a grúz, az az orosz gruzin-ból van) utak néha – nem túl vészesen, de – elfogynak :)

Miután hajnali öt körül megérkeztünk, jól átvettük előre lefoglalt terepjárónkat, ami nem volt terepjáró…de ellenben nagyon nagy volt, és elindultunk Potiba tengert nézni. Végig esett az úton a nyomorult eső, de amikor kiértünk a tengerhez, akkor elkezdett konkrétan szakadni…szóval jól ott hagytuk a vizet. A terv szerin a zugdidi piacon vettünk volna enni, de ehelyett mekis burgerrel ünnepeltem, míg Evi puffasztott rizst majszolt :)

Zugdidi után elindultunk a Kaukázus Challenge szokásos útvonalán Mestiába. Út közben megnéztük a kötelező vizierőművet és jól megérkeztünk a napfényes Mestiába. Mestia maga az eu támogatások felhasználásának rossz példája. Épül itt vizierőmű egy nagyon kicsike hozamú folyón, meg van egy soha meg nem nyitott nagy épület a régi tér helyén…meg a városka közepétől nincs már út a reptérig.

Szerintem a csúcs az, hogy építettek egy etnográfiai múzeumot a szvaneti régióról, láthatóan csilliárd lariból, de hogy minek, azt még a helyiek sem értik. Mestia amúgy továbbra sem a jó kaják gyűjtője, mert a legjobb étteremben sincs igaziból semmi különös. Itt is érvényes, amit kb egész Grúziában (Georgia…bocsássál meg ! Grúzia az orosz név…s nem csipázzák az oroszokat):

  • ne egyél levest, mert általában rossz. a grúz (georgiai!!) konyha a Szovjetúnió előtt nem ismerte a leves fogalmát…főzni sem tudják
  • koriander mindenek felett. petrezselyem helyett használják kb mindenbe.
  • ami péksütemény vagy egyéb pékáru, az kiváló
  • a hacsapuriból az adzsáriai és a megruli a legmenőbb.
  • Mindenhez kérjél szilvaszószt és diós salátát
  • jó a víz…igyál helyi sört…leginkább Argo-t !!
  • a csacsa bármi lehet…ne kíváncsiskodj, gyorsan idd meg és kész
  • a saslik is bármi lehet :) :)

Amit mi találtunk kajáldát elsőre, az vacak volt (A Maria Guesthouse után a jobb oldalon), a második meg rendben lévő (Cafe Panorama). A szállásunk meg olyan volt amilyen…Marina Guesthouse…de mindenképpen olcsó :) :)

A hosszú út után aludtunk egy nagyot és a szálláson meg nem kapott reggeli után felmentünk a Chalaadi gleccserhez, ami iszonyú menő hely…meg megpróbáltunk felmenni A Koruldi tavakhoz, de pöpec autónk nem bírta az emelkedőt sajnos…s a navigátor sem vett levegőt már egy idő után…szóval nem erőltettem. Inkább megnéztünk egy templomot :)

A következő naponfelkocsiztunk Ushguliba, ami Európa (szerintem Grúzia nem Európa, de mindegy) legmagasabban fekvő állandóan lakott és szerintem tehenek által leginkább összeszart települése. Van itt templom, meg „múzeum”, de leginkább szép hely. Miután kiváló török kávénkat elfogyasztottuk,  vissza fordultunk és meg sem álltunk Kutaisi fényűző városáig. A Paloty nevű étteremben ettünk egy jó vacsit és a városnézést másnapra hagytuk. Kutaisiben nincs semmi kb. Szerintem azért a környék legszebb városa, mert ha benne vagy, nem látod önmagát. A a helyi fiatalokat lefoglalja a boxolós ütésmérő gépekbe történő pénzbedobálás, ami reggeltől estig elfoglaltságot biztosít. Ha nem lenne itt a fapados reptér, ugyanaz a koszlott hely lenne, mint 2010-ben volt.

Ébredés után elfogyasztottuk reggelinket és elindultunk Tbiliszibe. Igaziból az út majdnem végig ingyenes autópálya, ami tényleg egészen kultúrált…már nem nagyon jönnek forgalommal szembe se traktorral, se lovaskocsival, se gyalog…azonban ez csak arra jó hogy lenyugtassa az egyszeri turistát. Amint beérsz Tbiliszibe elindul a Doom2 Nightmare fokozata. Kb ugyanaz a fíling, mint bármelyik afrikai nagyvárosban, csak itt százas tempót diktál minden helyi, nem használnak indexet és onnak lehet megismerni a nem helyi hülyéket hogy halálfélelem van az arcukon :) :)

Mivel a városban nem nagyon lehet parkolni, Evinek abszolváltam egy kb másfél órás városnézést, majd elfoglaltuk egy helyi lakását egy olyan házban, ahol kint ülős portás van…aki figyel :) :)

Felmentünk lanovkával a Mtatsminda parkba, majd lesétáltunk az óvárosba kajálni és nézelődni. Tbilisi elég menő. Igazi sétálgatós hely. Vsz el lehetne tölteni pár napot itt, mire az ember megnézné amit lehet…kisutcák…szőlőlugas…felújított épületek….meg összedőltek…nagyon kafa hely.

Jól kialudtunk magunkat és Mtskheta kolostor megtekintése után felkocsiztunk Ananurin és a Jvari hágón keresztül Kazbegibe. Megjegyezném hogy Jvarit Cegléd testvérvérosává kellene fogadni, mert a közel 2200 méter magas falucskában térköveztek…járdát…fantasztikus :) :)

Kazbegiben az a jó hogy nem mozdulsz ki a kis bérelt szobádból és csak kifelé nézel az erkélyról egy üveg borral a kezedben, akkor is el tudsz tölteni egy napot :) Ha ezt elunod, megnézheted a környékben található három vízesést (Gveleti kicsi és nagy vízesés, meg a Toti), meg felsétálhatsz a Szentháromság templomba is. A Toti kivételével mi mindet lenyomtuk egy nap alatt. A trinity kolostorhoz gaylog mentünk fel. Azt hittem hogy soha nem fogok tudni erről a „sétáról” beszélni. Ott tört el a nap, amikor úgy döntöttünk hogy nem a terepjáról által használt úton megyünk fel, hanem levágjuk a kanyarokat. Légvonalban szerintem max 500 métert tettünk meg, de ebben volt ugyanennyi szintkülönbség…sírtam :) :)  

Mindenkinek fel kell oda menni, aki arra jár, de én kérem hogy ne menjetek a turistaösvényen !!!!! :D Azzal tudnám lefesteni az emelkedést leginkább, hogy komolyan felmerült bennem az út felénél hogy halottnak tetetem magam és akkor – ha észrevesznek – küldenek egy helikoptert a „holttestemért”, ami levisz :)

Kazbegiből adtunk mégegy esélyt Potinak, hogy megnézzük a tengert, majd visszamentünk Kutaisibe, ahol volt vagy 3 (4!!) óránk aludni, mielőtt hazavitt volna a wizzair.

Grúzia (Georgia) egyértelműen az ajánlott célpontok közé sorolandó…jó kaják…közepes borok (bármi egyebet is állítanak a helyiek)…gyönyörű tájak és klassz emberek. Ami kimaradt: Csiatura, a lanovkás bányászváros és az ország déli része. Legközelebb arra megyünk :)

Banjulból jelentjük

Szerző: Időpont: 2018-01-29 Nincs hozzászólás

Hát befutottunk a célba, de előtte még kihasználtuk a nemzetközi összetartást vagy kétszer a gambiai kékekkel…meg húztunk is 123-as mercit…meg hagytunk ott szállást, ami úgy nézett ki mint bármelyik rendes putri. Összefutottunk egy ál-tanárral, aki ravaszul meg akarta kaparintani a gyerekeknek szánt ajikat, de lebukott azon, hogy nem tudta hol van az iskola. Ilyesmit. Egy nagyon klassz kis helyet találtunk, ahol alszunk és amitől nem messze épp áruljuk az autót :) :)

(Lucas, your smile so fantastic !! :D :D :D )

Nem mondható erősnek az érdeklődés…de azért majd lesz valami :) 31-én hajnalban indulunk haza végre…hát már ailg várom :)

Rokk !!!

Az utolsókat rúgjuk (be)

Szerző: Időpont: 2018-01-29 Nincs hozzászólás

A szavannán puskalövésekre ébredtünk. Ricsi laposan ugrott neki fejjel a pajesz oldalának. Amikor a második körben hallottuk a lövéseket, már Zoli is azt mondta hogy „Ne! Már megint?”. Norbi csak röhögött :) A történethez tudni kell, hogy valamikor régesrégen Zoliék egy nem teljesen világos üzleti tranzakció kapcsán épp akkor töltötték idejüket Bissauban, amikor megpuccsolták a regnáló kormányt és pici lövöldözés és reptérlezárás után egy hosszabb időt töltöttek Nyugat-Afrika kokainkereskedelmi fellegvárában, mire el tudtak jönni. Mivel nem volt puccs, késztettem egy igen egészséges zabkását és rövid pakolás után elindultunk. Tambacounda városában a Lőrinccel felderített Best Burger hamburgervárában ettünk egy jót. Lucas – aki a mi saját nyelvünk (iszonyú profi…saját tolmácsunk van 6 nyelven) – a kaja jelentős maradványait két utcagyerekkel osztotta meg. A srácok (8-10 évesek lehettek) elmesélték, hogy a szüleik eladták őket a közlelben ácsorgó két fekának, akik a gyermekétkeztetés olyan költséghatékony módját alkalmazzák, amit leginkább éheztetésnek lehet hívni. Nem szoktam sokat komolykodni itt, de basszus. Azért na !!
Amikor elindultunk, pár utcát lezártak és pár tucat gumit felgyújtottak a helyi motorosok, mert a kormány kitalálta hogy a kismotorokra is jogsi kell. Mivel Szenegálban a demokrácia olyan módját alkalmazzák, ami nem merül ki kőkemény facebook posztok megosztásában és kommentelésben, kb lezárták a motorosok a várost. Eközben a helyi rendőrök mindenféle pickupokkal krúzoltak a városban és minden az autó mellett lévő motorosra rávertek egyet a méteres gumibotjukkal. Hozzánk nyilvn a kutya nem szólt és mindenki azt mutogatta vigyorogva hogy melyik poros utca a kerülőút. Rém profik voltunk, mert szirénázva vágtunk át a kisutcákon és pár durakodó helyi autósra még rá is kukorékoltunk.


A wassadou-i kempingbe fényes nappal érkeztünk (bocs) és a melegtől kicsit megfáradva beültünk az étterembe, ahol jómagam gazellákkal ismerkedtem, míg Ricsiék elmentek viziló lesre. Én sikeres voltam, Ők nem :)

A nap későbbi része homáyba vész. Lett közös szelfink PunpedGabóval, aki valószínűleg otthon felejtette a pumpát, mert csak egy vézna kis gyökér, akinek kb 20 percébe tellett megértenie hogy hogyan készül a poharas szmekk és hogy miért is nem kell hozzá fazék, csak melegvíz. A napi küldetés mindenesetre azzal lett teljes siker, hogy talpig izolációs fóliába burkolózva, fejünkön a Spice Girls paróka szett legjobb darabjaival magyaráztuk Lucasnak hogy mi az a petymeg és hogy a vegetáriánus petymeg miatt olyan kihalt Mauritánia. Mivel lusta voltam sátrat állítani, a Gambia partján a függőágyban aludtam, ami tök oké is lett volna, de valamikor hajnalban és velem ellentétben a korlátait nem ismerő lengyel felvert álmomból, mondván hogy elloptam a hálózsákját és hogy adjam vissza. Először oroszul küldtem el a picsába, majd angolul, de csak basztatott a világháborús huszárrohamok és biciklis támadóalakulatok népének igen ittas császára. Hát mondom bazmeg, gyere a fényre és nézd meg hogy nem a Te zsákod. A fényen a mókus megállapította hogy valóban fura ez a zsák és hogy akkor nem tudja mi lehet a baj. Mondom a vodka lesz a bűnös szerintem és megtudakoltam hogy mi vezette hozzám. Lassan kibogoztuk, hogy elment pisilni és amikor visszatért az ágyához benne feküdtem. Ennek a fele se tréfa, mondom, és ebben Szíriuszi ősmagyarok keze lesz benne…de mondom mégis…van ott még vagy három ágy…nem véletlenül egy másikban lehet-e a rá váró zsák ?! More beds are there? Ohhh, holy shit – mondta és miután elvezettem a másik ágyhoz megígérte hogy vesz nekem egy sört. Annó, amikor a Rákóczi úton laktunk, a felettünk lakó Tadeusz nyomta ezt, hogy elbaszta az emeletet és hozzánk próbált minden fizetésnapon bejutni…ezek ilyenek :) :) :)

Miután jól felkeltünk és megreggeliztünk (omlett és nyamnyam volt a reggeli :) ), eljöttünk a határra és mintegy 30 euróért átgázoltunk Gambiába, miközben elcseréltem az egyik szívecskés napszemüveget két banánra. Igaziból nem történt más semmi említésre méltó. Útközben szereltünk 123-as mercit, meg ettünk egy hibátlan vesztern egytál konzervet és most gázolunk a kempingbe, ahol nyilván nem lesz szobánk, meg melegvíz sem…mindenesetre zuhanyoznom kellene, mert pindurkát zavaró a jelenlegi helyzet. Holnap Tendaba, aztán Banjul. Mennék már haza…az van…
Rokk !!

A tizes számkör és az iszlám

Szerző: Időpont: 2018-01-29 Nincs hozzászólás

Gyakorlatilag problémáktól mentesen jutottunk át az öntöttvas radiátorokra emlékeztető utak után a tökéletes aszfalt hazájának nyilvánított Szenegálba és azon belül is Zebrabar nevű kempingbe, ahol végre volt víz. (5 nap…gyakorlatilag felvettem a mauritán szokásokat…de abba kellett hagynom, mert Ricsi szerint a hatos szám már megterhelné a kapcsolatunkat…szóval (fanfár !!!), megfürödtem :) ). A magunkkal hozott pálinka hozta a megszokottat és új barátokat szereztünk :)

AZ ébredés nem ment valami könnyen. dél körül még a kemping éttermében hédereztünk és hallgattuk ahogy az osztrák tulaj domina rajtunk próblja behajtani a Punped (sic) Gabó által ki nem fizetett fogyasztást. Miután megegyeztünk a sok generáción keresztül belterjesen szaporodók népének szenegáli kempingbe menekült tagjából abban hogy ezt el kell engednie, elindultunk Tambouba, ahol egy marha nagy mecset található és meg szerettük volna nézni. Alig parkoltunk le, máris megérkezett a gájdunk. Tudtam hogy Ő az…eztérzi az ember. kicsit zavaró volt hogy nem ismerte a számokat és azokat kimondani meg végképp nem tudta…a NAGY szemleéltetéséhez szerintem kellett volna a numerológia, de azért nem volt kérdés :)


A mecset akkora hogy péntekenként 23000 (vagy kétszázharmincezer…vagy 23) ember imádkozik itt. Négy (ez tuti, mert megszámoltam) kisebb és egy (ez is tuti) nagy minaretje van. A nagy kilencven (vagy kilencezer…vagy tizenkilenc) méter magas. A kisebbek pedig 23 és 48 (vagy harminc vagy tizenegy vagy húsz) méter magasak és van bennük víztorony is. A nagy minaret – ami kilencven (vagy kilencezer…vagy tizenkilenc) méter magas – úgy lett kitalálva, hogy amikor felcaplat dalolni, az „Allah Akbar”-t öt (vagy tizenöt vagy hét vagy négy) kilométer távolságból is lehessen hallani. Toumba szent városa amúgy 1888-ban (vagy 88-ban vagy 8888-ban ?!) vált szentté. Szerintem a helyiek ekkor jöttek rá hogy sokkal egyszerűbb vizet árulni a híveknek, mint kergetni a csacsikat a szavannán és kitaláltak egy ködös sztorit egy paradicsomba vezető fáról vagy valami ilyesmi. Aztán lett egy még sokkal furmányosabb nagy emberük, aki elérte a helyiek érdekeit olyan klasszul semmibe vevő franciáknél hogy bizony itt építeni kell egy mecsetet…így lett ez a marha nagy cucc itt. Az alapító és az ő fia is egy-egy mauzóleum félében van itt eltemetve és hozzájuk imadkozik, aki csak teheti.

Láttunk albínó helyit, aki szerintem azért dolgozott a mecsetben hogy ne csináljanak a helyiek a testrészeiból szerencsehozó talizmánokat, meg a Mária rádió iszlám verzióját hallgató kisöreget. Klassz hely. Érdemes megnézni.

Mivel konkrétan nem szedhető pénz a templomba történő belépéshez, gájdunk folyamatosan adományról beszélt, ami mindenhol a látogatókra van bízva, de egy zsák rizs ára szokott lenni fejenként, ami öt euróba kerül itt. Mivel olyan komoly pofával adta elő ezt a rizes sztorit, mondtuk hogy akkor elmennénk tíz zsák rizst venni. Miután átfutott a fején hogy mi a szart fog kezdeni tíz zsák rizzsel, visszavette az Allahnak tetsző arcot és picit sírós hangon közölte hogy az is jó :) :)

Este a szavannán aludtunk, mert nem volt kedvünk bekocsikázni a hivatalos kempingbe. Reggel vadászok lődözésére ébredtünk, ami Norbiban forradalmi emlékeket idézett fel, Zoli meg mondta hogy szerinte menjünk. Szóval zacskós zabkása reggelinket elfogyasztva csapatunk Tambacoundába hamburgert enni. Mindenkivel minden oké…ma már a Gambia partján alszunk, 32 fok van…jó reggelt kívűnok mindenkinek !! :D

Homokozó

Szerző: Időpont: 2018-01-29 Nincs hozzászólás

Ricsi valamiért nagyon fontosnak érezte hogy szerepeljen itt, hogy tegnap meghallgattuk a trelefonomról, melyen a remekmű megtalálható, a sájgájz heló című opuszát…azért ez mégsem bondzsovi szerintem…de mindegy. Holnap adok neki forefklabot :) :)

Tök régen tudtam feltölteni, szóval ez most egy soknapos összefoglaló, ami Tantanból indul. Reggel ébredés utn elfgyasztottuk vajaskenyér alapú reggelinket, majd nekiindultunk az előző nap bent hgyott kátszázvalahány és a következő napi dakhlai útnak…szerintem az az út, a világ egyik legunalmasabb útja…unalmasabb mint a Pó völgye…vagy mint elolvasni a Ceglédről szóló nagy kék történelmi összefoglaló első negyven oldalát (Árpi, ott van a könyvespolcon, ha érdekel :D :D )

Szóval elkocsiztunk vagy 200 kilométert, amikor a tankolásnál kiderült hogy a bondzsovis ottfelejtette a pénzes tatyóját a tantani szálláson. Más választás nem lévén, természetesen azonnal visszakocsikáztunk az izgalmak útján, ahol a helyi erő nagyon boldogan és méter széles mosollyal adta vissza a megtalált hasitasit. Ezután harmadszor is átkocsiztunk a dakhla felé vezetút első felén és a nyugat-szaharai legnagyobb katonai városon, Layounne-on keresztül lementünk egészen Dakhláig. Valamior egy óra felé értünk a kijelölt szálláshelyre, ahol marha nagy szélben aludtunk vagy négy órát. Reggel még sötétben indultunk le a határhoz. ÚtközbeN megálltunk a frenetikus Barbas hotelben, ahol wifi, sültkrumpli és hasis is kapható. A szupermarsé közönsége leginkább gázolaj és egyéb termékek csempészeiből áll. Pompás hely :) :)

Marokkó és Mauritánia határán ugye ott található a polissario által felügyelt terület is…annak a túloldalán meg Algéria. Egyik ország és terrorszervezet sem picsog ha puskázni kell…és hát a gazdasági különbségek miatt lenne is népvándorlásra igény…de nincs. És bazmeg képzeljétek el hogy EZEKNEK NINCS KERÍTÉSÜK !!! Komolytalan az egész. Nem is értem hogy lehet így védeni Európát. Lehet hogy Földi Lászlónak ide kellene jönnie szemlézni.


Mindez a puskaporos hordó valahogy nem okozza azt hogy várakozni kelljen. Olyan simán jutottunk ki Marokkóból, miként Hadik András csalta el magár Berlinig a régi időkben. A mauritán belépés meg aztán maga volt a csoda. A határon azért szólt ránk a határőr, mert nem mentünk elég gyorsan. Kb egy útlevelet néztek és kész. A napi táborban volt egy kitelepült határ és csak ott intézték a belépést. Idomu nagyot ment…le a kalappal.
Idomu amúgy a a mauritán problémammegoldó. Kb olyan, mint a Rejtő könyvekben szereplő Török (§Árpi, ez is ott van a polcon :) ). Ha bárkinek valami baja van – és ide értendő például egy orosz, nyomott vizes atomreaktorhoz szükséges spéci cső beszerzése fél nap alatt is akár – azt Idomu kicsi pénzért megoldja. Ezzel nyilván elbukja az ember a megoldás keresésének vicces részét, de azért jó egy ilyen ismerős.

Az este a táborban frenetikus volt. Az út kedvéért beszerzett szpájszgörlz paróka szettünk szőke tagja nagyban emelte a hangulatot. Nem részletezem, de az fontos hogy a táborban minket vigyázó katonák fején is volt a műhajhalom és van közös képünk is :) Az este részeként Ricsival karöltve mélyítettünka horvát-magyar kapcsolatokat és adtunk elemet a teszlát a táborban generátorról töltő gyökérnek…meg segítettünk ki a sátorponyvába belegabalyodott hazánk fiát is…meg nagy sikert aratott az aldis csavaros rozá. Klassz volt.

Mivel a napi cél a vasútvonal mellett végigkocsikázás volt Atarig (én kb ezért jöttem), reggel nem haboztunk :) Nagyon menő volt az út. Igaziból ez a mauritán vasércbányát kiszolgáló vasút szervízútja és közel 500 kilométer. Chriss Scott két napot javasol rá, szóval kétség nélkül indultunk neki hogy egy nap alatt megcsináljuk. Az út mellett kb két lakott és vagy 5 elhagyott falun kívül nem nagyon van más. Napi két vonat jelenti a bent élőknek a gázolajat, vizet és úgy kb bármilyen kapcslatot a világgal. Közben mindenhol a sivatag, szél és homok. De olyan homok, hogy nem tudsz a szél irányába nézni. Csodás hely :)

Valamikor este 11 körül értünk be az Atar mellett található táborba, ami egy oázisban volt. Először azt hittem hogy valami marha nagy kutya szaglássza a sátor ponyváján keresztül a fejemet hajnalban,, de aztán konstatáltam hogy egy pompás csacsi az aki ismerkedni próbál. Mivel olyan régen még nem vagyunk távol otthonról, nem viszonoztam az érzéseit, így meg kellett elégednie Ricsi zoknijával, amit lenyúlt, majd távozott. Fürödni már vagy három napja nem tudtam, így amikor a bebetörlők felé nyúltam, azok megpróbáltak megtámadni és zavaromat kihasználva elmenekülni hogy ne érhessek hozzájuk.


Ezen a napon következett az utam másik célja, az Atartól dél-nyugatra vezető sivatagos részen való átkelés, ami igaziból nem sikerült, mert 120 km-t 6 óra alatt tettünk meg és a nap végén inkább visszamentünk a csiganyálon…de így is fantasztikus volt. Hát kell egy ilyen környék Soltvadkert mellé is !! Le a gázkutakkal :)

Volt ma hűtési problémánk, elengedte a lapos gumi a levegőt, elengedte magát Andris tojotája (miért nem csodálkozom ezen Endre ?!?!) és hajnal egy volt mire kijutottunk az aszfaltra. Egyáltalán nem éreztünk ilyesmit, de elvileg Mauritánia politikai és gazdasági helyzeten nem garantálja hogy vagyontárgyaiddal együtt megúszol egy éjszakát az út mellett, így a helyi kamionosok szokásait átvéve egy út melletti rendőrposzton aludtunk az autóban, majd vagy négy óra pihenés után mentünk aszfalton Nouakchottba. Dahidnál ittunk egy kávét és egy kólát, majd egy gyors autós városnézést követően lementünk a szenegáli határra. Út közbrn kiettem a cb tartójába beszóródott tökmagot, Ricsi meg megállapította hogy a teve szeme nem világít a sötétben. Tök jó volt :)

Továbbra is igaz hogy Mauritánia olyan mintha atomcsapás érte volna…de azért lassan van közvilágítás az utakon a városokban…és a gyerekek sem úgy kunyeráltak semmit mintha szét akarnák szedni az autót. Ha eltelik párszáz év, egész lakható hely lesz :)

A kristálcsillár belelóg a királyba !

Szerző: Időpont: 2018-01-19 Nincs hozzászólás

Amikor a bal szemembe próbáltam behelyezni a lencsét a sátorban fekve, akkor mondta Ricsi hogy kaptunk kávét a mellettünk héderező németektől.
– Kérsz ? Meleg és gyenge.
– Akkor olyan mint Te :)
Miután rám borította a sátrat az első reggeli mondatomat követően, többé nem találtam azt a kurva lencsét…hiába ráztam ki a sátrat. Mindez persze a festői Tafrautban (így kell ezt írni ?) történt és a legutóbbi poszt nem itt fejeződött be.

Két nappal ezelőtt, miután Marrakech-ben aludtunk egy nagyot, megkerestük a legközelebbi tripödvájzor ajánlotta sokcsillagos kajáldát és megebédeltünk. Én navigáltam, szóval eltévedtünk kicsit, de nincs baj. Úgy döntöttük hogy megvalósítható a csak tajin alapú életforma, így én erre gyúrok.
Kaja után nem sokkal Ricsi kitalálta hogy vegyünk jegyet a mindenhol megtalálható HopOnHopOff városnéző buszra, ami egészen fantasztikus volt. Megtudtuk a soknyelvű meséből hogy Marrakech királyi város, meg hogy a színe a piros…meg hogy hol vannak a nagy szállodák. A leglényegesebb információ azonban az volt hogy a Marokkói Királyt mindenki nagyon szereti. Nem feszegetném hogy a hegyi berberek vagy a Polissario tagjai egészen biztosan pont így vannak-e ezzel, mindenesetre nagyon jókat röhögünk ezen. Miután lementük a buszos kört, betaxiztunk a TÉR-re, ami minden marokkóba látogató turista célpontjai között okvetlenül ott kell szerepeljen. A TÉR az óvárosban található és a lényege hogy a mesemondóktól kezdve a főzött birkafejig minden megtalálható ott. Egészen fantasztikus a hangulata és hogy mi minden van. Vettünk gránátalma levet, amit a mókus ott csavart ki a szemünk előtt, és nézelődtünk, meg mászkáltunk.

Hazafelé betértünk egy utcai büfébe, ahol a grillen pergő – Ricsi szerint kék színű – csirkéből ettünk egy bűn rossz tajint, majd mentünk aludni :) Marrakech menő…gyertek el és nézzétek meg. Nem vak iszlám…nem zavaróan nyomulós árusok…frankó !

Reggel jó korán felkeltünk és a fagyasztott fornetti szerűségekből jól bekajáltunk és irány az Atlasz. Az volt a terv, hogy egy picurka, négyjegyű úton kelünk át a hegyeken, majd Ouarzazte érintésével (ahonnan reggel indult tovább a rendesebbek csapata) megyünk tovább Tafraut-ba. Az út, amit találtunk tök menő volt, de a cicimobil európában is pocsék lengéscsillapítói miatt nagyon haladni nem tudunk…szóval valamikor délután három körül érkeztünk a városba…és innen még volt vagy 350 km :)

Ittunk egy jó teát és elindultunk. Végig aszfalt volt, de elég fáradtak voltunk mindketten…amíg (!!) meg nem láttuk az ÁLLATOT. Jobb oldalról támadott az autóra, majd hirtelen visszafordult és eltűnt a sötétben. Kérdeztem Ricsit hogy „LáttadBazmeg?”, azt mondja igen. Mondom „Mi volt ez, vaddisznó?”, „Nem tudom, szerintem Petymeg”. Itt kezdtünk el komolytalanul viselkedni. Megalapoztuk a kettőpé vagy pépluszpé megállások alapjait…még ufót is láttunk. Volt baj :)

Aztán egyszercsak beértünk a kempingbe, ahol gyorsan lefeleztük a sátorhely díját és a Spice Girls paróka kollekció időben megrendelt darabjaiban nekiálltunk főzni. Sivatagi Pacal volt, meg kenyér, meg sör, meg pálinka. Később Ricsi elment, hogy a fájdalmas igazságot bemutató mtricát ragasztgasson mindenféle autók hátuljára, de tökre nem tudott lopakodni…mégsem szólt rá senki…úgy nézett ki, mint Leila az arab démon a híres Rejtő regény elején…csak picsa nagyban :)

Nnnna…szóval megittuk a németektől kapott kávét, megtárgyaltuk hogy a reggel autót melegítő, dudáló vagy ordítozó bamakósokat kellene inkább megcsapkodni, majd nekiindultunk a tervezett hatszáznemtudomhány kilométernek. Nagy tervünk nem volt, de az óceánhoz le akartunk menni autózni. Szerintem tök menő útvonalat választottam és csak azért volt sötédedéskor még 500 km távolságra a céltól, mert terepjárós tanfolyamot tartottunk a sivatagban a kövek közt és megkaduztunk egy berber családot, meg vártuk az apályt, ami nem nagyon jött, így kimaradt a parti autózás.

A célba nem mentünk be ma…Tantan külsőben alszunk egy igen hideg és olcsó szállodában, ahol Ricsi szerint van az ágyban valami, mert viszket…meg elaludt, amitől pindurkát horkol és szerintem a földben elporladt forradalmáról is felkapják a fejüket a paradicsomban a hatvanhat nőjük közül felpattanva és csak annyit bírnak kinyögni: Mi ez bazmeg ?! :)

Holnap Dakhla, holnapután Mauritánia. Szerintem négy napig nem nagyon lesz net…szóval türelem :)

Obviously not gay !!

Szerző: Időpont: 2018-01-16 Nincs hozzászólás

A társam nem szereti, ha ipszilonnal írom a nevét. Igazság szerint én meg a nikkelbekket és a bondzsovit nem szeretem Rycsy. Ennél még az is jobb volt, amikor Lőrync elhozta a teljes észidíszi válogatás könyvtárat empéháromban és 12 óra alatt hetvenkilencszer hallgattuk meg a hail caesar-t. Nikkelbekk…félelmetes.

Nnnna !
A hajón az a jó, hogy egy melegvizes kabinban van lehetőséged pihengetni, ahelyett, hogy mindenféle francia és spanyol autópályán kellene tankolnod és útdíjat fizetned néha megszakítva a vezetést. Viszont az a rossz a kompozásban, hogy nemhogy vezetni nem lehet, de semmi mást sem nagyon. Van egy marha nagy hajó, aminek a gyomrában négy szinten parkolnak az autók, meg egy csomó kabin, meg egy halom feka és arab, akik a taton dohányoznak és kártyáznak. Ja, meg van két büfé, amelyek drágák és szarok is.
Enni viszont kell és néha jó ha meleg ételhez jutunk. Tüzet rakni, gázon vagy rezsón főzni nem lehet, mert a montekárlói herceg által bitorolt hajjótársaság tiltólistára tesz, szóval kell egy alternatív megoldás a „Betyár Falatok” feliratú páncélos elkészítéséhez. Lehet az étteremben lévő mikróhoz is folyamodni és megvárni, amíg az arabok közepesen romlott vackai után elkészítheted a szegedi konzervgyár remekét, de sokkal urasabb RYcsY (bazmeg, nikkelbekk!?!?) módszere. A kabin Elit típusú hajszárítóját beszorítva a csap mógé, annak végét a mosdóba helyezve, a konzervek közé fúvatja a meleget és mindezt letakarja egy törölközővel. Húsz perceket is kibír az a hajszírító :)

Szóval tökre unatkoztunk a kompon, ami valamikor délután öt körül kötött ki végre Tangerben. Marokkói rendőr/vámos/katona/határőr körökben szerintem továbbra is tartja magát az a hiedelem, hogy mindenkinek jó az, ha összesen három ember próbál két picsa nagy hajónyi embert, autót beléptetni. Mindez azt eredményezte hogy az első három autó valami tévedés folytáán kb 10 perc alatt bejutott (rohaggyá’meg Zoli !! :D ). Mi viszont este 11-ig kergettük a már kitöltött zöld pappert újra kitöltő embert, rendőrembert, a pecséttel nem rendelkező vámost és a pecséttel rendelkezőt is. Láttunk audit, amin szorgos marokkói határőrkezek bicskával addig kapargatták az ablak alatti festéket, míg új alvázszám bukkant elő…meg láttunk pecsétmentes vámost, aki talált egy táskányi pénzt…meg persze voltunk röntgenezni is.

Egyszerűen nem hiszek a határellenőrzésben. Az audi alvázszámot úgy találták meg egyből a jó helyen kezdtek vizsgálódni. A táskás sztori kapcsán is gyanúsan jól ment a véletlen kiválasztás. A mi esetünkben viszont kétlem hogy akár személyazonosságunk, akár autóink dokumentációja bármilyen módon ellenőrzésre került volna. Már csak azért is, mert az autóhoz oda se ment senki. Az útlevelemet meg nem is nézték meg. Szóval így jött el az este 11, amikor is berobbantunk Marokkóba :)

RYcsYt (bondzsovi…hát menten elsírom magam…jóhogy nem juróp !!) elkapta a vezehetnék és ma reggel hétre, pinduri pihenéssel, lezúztunk egészen Marrakeshig, ahol húszezerért egy igen zajos, de tiszta szobát szereztünk. Alvás után megyünk a medinába és mindent eszünk és veszünk :) :) Rokk !!

A víz veszélyes…megtartja a hajókat !!

Szerző: Időpont: 2018-01-14 Nincs hozzászólás

A reggeli ébredést követően a nem túl hivatalos rajtunkat követően nem tudtunk szódát szerezni a fröccshöz. Az Lukács (vagy mi?!) szódát egyetlen általam ismert beszerzési helyen sem cserélték be, így tökre fröccsképtelenül indultunk útnak. A szigetszentmiklósi bauhauszban beszereztünk mindent, ami hiányzott a versenyen való győzelemhez. (Nyerési esélyeinket még az sem csökkenti, hogy nem versenyben indultunk…majd óvunk Wera :) ). AMikor a megszerzett gyeprácsot és kannát pimpeltük az amúgyis igencsak cigányosan kinéző autónkra, megtörtént a baj. Mintha az áldás visszafelé nem hatna az időben, megismétlődött a három évvel ezelőtti eset…összetört egy pálink !! Szerencsére most kenyér volt nálunk :)

Ricsy kitalálta hogy Maranellóba kell mennünk aludni, mert az jó, szóval Szlovánián keresztül lecsapattunk ebbe a faluba, ahol a legszebb piros sportkocsikat gyártják. A szállásunk kis kavarást követően meglett és kb közvetlenül a Ferrari gyárral szemben volt. Kb az egész falu erről szól. A lovacskás lovacskás logó annyira vonzó volt, hogy a szállás meglétének ellenőrzését követő világmegváltást a parkolóban abszolváltuk, a gyár előtt. Mondhatjuk hogy nem volt nehéz elaludni :)
A reggeli ébredés sima ügy volt….szerintem két óra alatt abszolváltuk :) A reggelit követően elmentünk megnézni a ferrári múzeumot kívülről…de aztán csak bementünk…ha kikéssük a kompot, Ricsy szerint sima a Gibraltárug vezető út :)
Az a hely elképesztő. Van gyár, van pálya, van múzeum…egészen fantasztikus a hely. Kb egy óra alatt rohantunk körbe a múzeumon, de egy napot lazán el lehetne tölteni ott. Kis színes, hogy a múzeummal szemben a Lamborghini nyitott egy kis frencsis boltot…szóval kapható a helyen traktoros csizma is :)
Miután végeztünk, zúztunk Genovába a komphoz.
Navigálni idén nem egy telefonnal fogunk (ugye!!), hanem végletekig csiszolt tablet alapú technológiánkkal. A hazai navigáció nem jelentett problémát (én navigálok…bocs !!!), de Szlovéniában kiderült, hogy amikor tegnap a filmeket másoltam fel, véletlenül letöröltem a térképeket…szóval most nincs térképünk. Majd csinálni kell ezzel valamit. Addig Európában jó a gugli mepsz is. :)

Mivel lazán elértük a kompot és a késés miatt még unatkoztunk is, most a kompon ülünk…van baba kabinunk, meg vettünk dzsemiszont kólával…meg aludtunk éjjel vagy 12 órát…szóval minden oké. :D :D Szuper túra lesz :D
A szpirit hamar jött, mert kenyeret eszik az én társan, s barátomaz ágyon. :D
Kompozzon mindenki !! :D

Jelenleg Barcelonában vagyunk. Legközelebb a Kif hegység szívéből jelentkezünk szerintem…ha nem tudunk Csurroszt szerezni, ki kell vegyük a lisztet és az olajat is az autóból Lackó…Nincs egy jó recxepted ? :)

Rakendról !!

 

Szibériában a két jakut kimegy vadászni:

  • Nézze csak édesapám ott két óránát, mi az ott ?
  • Fóka, ezt a húsáért vadásszuk – és lelövi a gecibe az öreg

Kis idő elteltével:

  • Nézze csak édesapám, mi az ott öt óránál ?
  • AZ fiam egy jegesmedve, a szőréért vadásszuk – és bumm…lelövi.

Fél nap után:

  • Nézze csak édesapám, hat óránál
  • Na, fiam…az a geológus…a cigarettájáért vadásszuk – és bumm. :D
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
treating male impotence