Ricsi valamiért nagyon fontosnak érezte hogy szerepeljen itt, hogy tegnap meghallgattuk a trelefonomról, melyen a remekmű megtalálható, a sájgájz heló című opuszát…azért ez mégsem bondzsovi szerintem…de mindegy. Holnap adok neki forefklabot :) :)
Tök régen tudtam feltölteni, szóval ez most egy soknapos összefoglaló, ami Tantanból indul. Reggel ébredés utn elfgyasztottuk vajaskenyér alapú reggelinket, majd nekiindultunk az előző nap bent hgyott kátszázvalahány és a következő napi dakhlai útnak…szerintem az az út, a világ egyik legunalmasabb útja…unalmasabb mint a Pó völgye…vagy mint elolvasni a Ceglédről szóló nagy kék történelmi összefoglaló első negyven oldalát (Árpi, ott van a könyvespolcon, ha érdekel :D :D )
Szóval elkocsiztunk vagy 200 kilométert, amikor a tankolásnál kiderült hogy a bondzsovis ottfelejtette a pénzes tatyóját a tantani szálláson. Más választás nem lévén, természetesen azonnal visszakocsikáztunk az izgalmak útján, ahol a helyi erő nagyon boldogan és méter széles mosollyal adta vissza a megtalált hasitasit. Ezután harmadszor is átkocsiztunk a dakhla felé vezetút első felén és a nyugat-szaharai legnagyobb katonai városon, Layounne-on keresztül lementünk egészen Dakhláig. Valamior egy óra felé értünk a kijelölt szálláshelyre, ahol marha nagy szélben aludtunk vagy négy órát. Reggel még sötétben indultunk le a határhoz. ÚtközbeN megálltunk a frenetikus Barbas hotelben, ahol wifi, sültkrumpli és hasis is kapható. A szupermarsé közönsége leginkább gázolaj és egyéb termékek csempészeiből áll. Pompás hely :) :)
Marokkó és Mauritánia határán ugye ott található a polissario által felügyelt terület is…annak a túloldalán meg Algéria. Egyik ország és terrorszervezet sem picsog ha puskázni kell…és hát a gazdasági különbségek miatt lenne is népvándorlásra igény…de nincs. És bazmeg képzeljétek el hogy EZEKNEK NINCS KERÍTÉSÜK !!! Komolytalan az egész. Nem is értem hogy lehet így védeni Európát. Lehet hogy Földi Lászlónak ide kellene jönnie szemlézni.
Mindez a puskaporos hordó valahogy nem okozza azt hogy várakozni kelljen. Olyan simán jutottunk ki Marokkóból, miként Hadik András csalta el magár Berlinig a régi időkben. A mauritán belépés meg aztán maga volt a csoda. A határon azért szólt ránk a határőr, mert nem mentünk elég gyorsan. Kb egy útlevelet néztek és kész. A napi táborban volt egy kitelepült határ és csak ott intézték a belépést. Idomu nagyot ment…le a kalappal.
Idomu amúgy a a mauritán problémammegoldó. Kb olyan, mint a Rejtő könyvekben szereplő Török (§Árpi, ez is ott van a polcon :) ). Ha bárkinek valami baja van – és ide értendő például egy orosz, nyomott vizes atomreaktorhoz szükséges spéci cső beszerzése fél nap alatt is akár – azt Idomu kicsi pénzért megoldja. Ezzel nyilván elbukja az ember a megoldás keresésének vicces részét, de azért jó egy ilyen ismerős.
Az este a táborban frenetikus volt. Az út kedvéért beszerzett szpájszgörlz paróka szettünk szőke tagja nagyban emelte a hangulatot. Nem részletezem, de az fontos hogy a táborban minket vigyázó katonák fején is volt a műhajhalom és van közös képünk is :) Az este részeként Ricsival karöltve mélyítettünka horvát-magyar kapcsolatokat és adtunk elemet a teszlát a táborban generátorról töltő gyökérnek…meg segítettünk ki a sátorponyvába belegabalyodott hazánk fiát is…meg nagy sikert aratott az aldis csavaros rozá. Klassz volt.
Mivel a napi cél a vasútvonal mellett végigkocsikázás volt Atarig (én kb ezért jöttem), reggel nem haboztunk :) Nagyon menő volt az út. Igaziból ez a mauritán vasércbányát kiszolgáló vasút szervízútja és közel 500 kilométer. Chriss Scott két napot javasol rá, szóval kétség nélkül indultunk neki hogy egy nap alatt megcsináljuk. Az út mellett kb két lakott és vagy 5 elhagyott falun kívül nem nagyon van más. Napi két vonat jelenti a bent élőknek a gázolajat, vizet és úgy kb bármilyen kapcslatot a világgal. Közben mindenhol a sivatag, szél és homok. De olyan homok, hogy nem tudsz a szél irányába nézni. Csodás hely :)
Valamikor este 11 körül értünk be az Atar mellett található táborba, ami egy oázisban volt. Először azt hittem hogy valami marha nagy kutya szaglássza a sátor ponyváján keresztül a fejemet hajnalban,, de aztán konstatáltam hogy egy pompás csacsi az aki ismerkedni próbál. Mivel olyan régen még nem vagyunk távol otthonról, nem viszonoztam az érzéseit, így meg kellett elégednie Ricsi zoknijával, amit lenyúlt, majd távozott. Fürödni már vagy három napja nem tudtam, így amikor a bebetörlők felé nyúltam, azok megpróbáltak megtámadni és zavaromat kihasználva elmenekülni hogy ne érhessek hozzájuk.
Ezen a napon következett az utam másik célja, az Atartól dél-nyugatra vezető sivatagos részen való átkelés, ami igaziból nem sikerült, mert 120 km-t 6 óra alatt tettünk meg és a nap végén inkább visszamentünk a csiganyálon…de így is fantasztikus volt. Hát kell egy ilyen környék Soltvadkert mellé is !! Le a gázkutakkal :)
Volt ma hűtési problémánk, elengedte a lapos gumi a levegőt, elengedte magát Andris tojotája (miért nem csodálkozom ezen Endre ?!?!) és hajnal egy volt mire kijutottunk az aszfaltra. Egyáltalán nem éreztünk ilyesmit, de elvileg Mauritánia politikai és gazdasági helyzeten nem garantálja hogy vagyontárgyaiddal együtt megúszol egy éjszakát az út mellett, így a helyi kamionosok szokásait átvéve egy út melletti rendőrposzton aludtunk az autóban, majd vagy négy óra pihenés után mentünk aszfalton Nouakchottba. Dahidnál ittunk egy kávét és egy kólát, majd egy gyors autós városnézést követően lementünk a szenegáli határra. Út közbrn kiettem a cb tartójába beszóródott tökmagot, Ricsi meg megállapította hogy a teve szeme nem világít a sötétben. Tök jó volt :)
Továbbra is igaz hogy Mauritánia olyan mintha atomcsapás érte volna…de azért lassan van közvilágítás az utakon a városokban…és a gyerekek sem úgy kunyeráltak semmit mintha szét akarnák szedni az autót. Ha eltelik párszáz év, egész lakható hely lesz :)
0 hozzászólás.