No akkor kb ez volt a Sysman által teljesített Budapest Bamako 2008. Mentünk összesen vagy 9000 kilométert, vezettünk egy csomót, megnéztünk mindent amit a verseny metrójából meg lehetett. A blogra vonatkozóan sok pozitív visszajelzést kaptunk, és nagyon sok látogatónk is volt. A pucér számok is megdöbbentőek számomra… 14728 látogatás történt az elmúlt kb egy hónapban. A világ minden tájáról voltak betérők Norfolktól kezdve Montrálon át egészen Csengersimáig. Mindenkinek köszönjükhogy érdeklődtetek és figyeltétek mi történik velünk. Jövőre, meg azután nem tudom mi lesz, de GyZ ajánlott egy linket, ami érdekes lehet :)

Majd még felpakolom az útvonalat és rendbe tesztem a képeket is hogy kinézzen valahogy a sok post :)

Üdv mindenkinek és mégegyszer köszi.

Ma reggel kajálás után megkezdtük az autó konténerbe juttatását célzó hadműveletet. Első utunk a Maersk helyi irodájába vezetett (Sallam szállótól kb 2-300 méter a folyóparton felfelé), ahol egy helyi maca villámgyorsan kitöltött valami pappert és mondta hogy menjünk ki a konténerekhez és keressük meg a helyi főnököt. Ha valaki keresné, akkor a konténeres hely n12 39.267 w7 56.956

A feladtás viszonylag simán ment. Leszedtünk az autóról mindent és Endre beparkírozta a dobozba, majd a helyi expertek kikötötték az autót. Megkapták a hűtőből a megmaradt vizet és sört, aminek nagyon örültek.

Visszafelé kaptunk egy taxit, ami az Ibiza klubba való utazásnál olcsóbban vitt minket kb 3x olyan messzire…hiába az Ibiza nagyon menő hely :)
Nagyon vártam már hogy hazaérjek, így nagyon lassan telt el az idő a gép indulásáig.

Maliról:

A Maliban élő emberek alapvetően kedvesek és normálisak. Vidéken nyilván sokkal kellemesebb a környezet, mint a fővárosban. A fővárosban rengeteg autó és motor közlekedik kellemes kuszaságban. Ez a kuszaság szerintem a motorosok számára életveszélyes, de ez láthatóan nem zavarja őket abban hogy egy 100 köbcentis mocin üljenek akár hárman is. Mindenki eladni és venni akar…ezen célok szenvedői általában a külföldiek és a taxiban ülők, de egy rövid „nómerszí” megteszi. Általában a helyiek az valódi anyanyelvük (Bambara asszem, de majd V.Ádám kijavít :) ) mellet beszélnek persze az elnyomó nyelvén (franciául). A hatvanas évek végéről – amikor megszűnt a gyarmati státuszuk – maradt néhány fura szokásuk. Pl a szállodában van egy ember, aki arra van dedikálva hogy nyitogassa a vendégeknek az ajtót, meg szintén van dedikált lift hívó ember is. Szerintem ezekre manapság már semmi szükség, de amikor egyszer rövid sprintet követően megelőztem az ajtónyitogató embert, úgy nézett rám, hogy azóta gyarmatosítóhoz megfelelően hagyom hadd spóroljanak meg nekem 5 kalóriát. Nyilván Neki ez a munkája és ha én nyitom az ajtót, meg nyomkodom a lift gombját, akkor Őt kirúgják…értem én…csak nem szeretem…
A piacon én nem voltam, mert elég büdösnek tűnt a környék. Másoktól visszahallva ennek oka, hogy a szennyvíz nyitott csatornában és az utcán folyik. Kapni ezen körítés mellett papaját, banánt, narancsot, szárított majom és kecskefejet, kenyeret és mindent amit még ezek mellett el lehet képzelni. Elképesztő. Látnivaló a fővárosban nincs.
Vidéken szerintem sokkal klasszebb ez az ország. Az emberek művelik a földet és terelgetik a tyukokat meg a kecskéket. Van friss gyümölcs és zöldség. Mindenhol lehet dinnyét és sárgarépát kapni. A nők kosarakkal a fejükön flangálnak az utak mentén és ha találkoznak valakivel (akár velünk is) integetnek és általában leállnak smúzolni. A gyerekeket a hátukra kötött kendőben hordozzák mindenhová. A férfiak nagyban gályáznak a földeken vagy a kis boltokban. A vidéki városok közül Segou, Mopti és Timbuktu a látványosság. Ezek közül Segou-ban voltunk.

Tegnap este megvolt az eredményhirdetés. A néhány napja vártaknek megfelelően a hatodik helyen végeztünk. A díjkiosztó Bamakoban egy Ibiza Club nevű helyen volt, ami gyakorlatilag egy diszkó. A legmenőbb diszkó a városban. Annyira menő hogy az eredményhirdetés közepén (a kezdéstől számított fél óra elteltével) elfogyott a sör.
Az eredményhirdetésen semmi különös nem volt. Eljövetelünk előtt a mélypont az volt, amikor valami zsebrádió és egy mikrofon segítségével két félrészeg utitársunk elénekelte vagy elpléjbekkelte az Afrika című Kft számot. Ezután valami diszkóféle kezdődött ahol már beszélgetni sem nagyon lehetett, így visszajöttünk a szállodába. Az utat egy kitűnő állapotú leültetett (el volt törve elöl mindkét rugó) és felkeményített futóművel rendelkező (a lengéscsillapító helyett sztem össze volt csavarozva a lengőkar a kasznihoz). Az autó belseje puritános egyszerűségében volt komfortos és optimális (nem volt benne semmi, ami mozdítható, de nem feltétlenül szükséges). A kárpitok a konzervatív francia lakberendezéshez igazodva ódon hangulatban sugározták vissza a gyarmati idők érzését (a kb 40 éves kocsiban volt egy kb 60 éves műbőr borítású ülés, ami a műanyag hálóig le volt kopva). Szerintem vicces volt hogy az első taxival nem tudtunk visszamenni, mert nem lehetett becsukni az ajtaját. A másodikba szálltunk be. A taxis teljes természetességgel állt meg fuvar közben tankolni és mosolyogva mondta hogy csak 1 perc :)
A szállodába visszaérve nagyon csendesség fogadott. Akkor teljesedett ki a nyugalom, amikor 3 pohár italra vártunk fél órát úgy hogy rajtunk kívül senki nem fogyasztott semmit :)
Alvás, majd reggel a rutinszerűvé vált hat órás ébredés után visszaaludtunk és tízig pihi volt. Reggelire nem kaptunk már gyakorlatilag semmit, de legalább jó drága volt. A parkolót reggeltől ellepték a helyi seftelők, akik héjaként csaptak le mindenre ami eladó vagy Ők azt gondolják hogy eladó. Az eladás menete a következő: jön egy kis darab ember, aki ajánl az eladó autóért valamennyi pénzt. Nem nagyon törekszik a sikerre, majd elmegy. Fél óra múlva hoz egy embert, aki már tényleg vásárolni akar. Vele megegyeznek mindenben és elkezdődik a papírmunka. A lepapírozás közben visszatér az első kisdarab egy nagydarabbal és már lehet sejteni hogy valami nem lesz sima ügy. Az üzlet megköttetik, majd a vevő megpróbál elslisszolni, míg a nagydarab elkezd valami jutalékról karattyolni, amit senki nem ért. Mindezt persze franciául és a kisdarabbal egymás szavába vágva teszik. Egyikük sem akar angolul megszólalni, bár nagyban kagylóznak ha ilyen beszédet hallanak. Ezt az esetet jómagam fordítottam angol és magyar között, de a végére már odahívtuk Idomut, hogy fejtse már meg hogy miért is akarnak ezek bármiféle jutalékot.
Kiderült hogy szerintük Ők szerezték az új vevőt és az ezzel kapcsolatos költségek, telefonálás és utazás miatt van ez a szerény 5%-nyi igényük…hülyék ezek :)

Ma elintéztük a Mali beléptetésünket hogy aztán a repülőtéren ki tudjanak léptetni :) A Sallam hoteltől van kb 500 méterre bal oldalon a hídról lefelé jövő úton a körforgalom előtt…ha valaki keresné :)

Előkerültek Akibújték (ma indulnak tovább Gambiába) és megérkezett a velorex is. Utóbbiak nyerték a 2008 road warriors díjat. Mindenki jól van, de van néhány hasmenéses, lázas eset a résztvevők között.
Beszéltünk az elesett és balesetes motorossal is (Family Frost-ból a szakállas srác). Nincs törés és nem is egészen úgy volt ahogy a pletyka mondta.

Halló, halló…sikerült néhány képet feltöltenem…Itt megnézheti aki kíváncsi rájuk.

Ma volt az utolsó nap. A táv rövid volt, a feladatok egy kupacban és kettőre kellett beérni. Az eligazításon nem voltam, mert próbáltam összeszedni hogy mit is kavartam össze a napokkal a blogban. Remélem most már kerek a dolog :)
Beértünk időre és a verseny sajátosságainak megfelelően nincsenek meg a szállodai szobák és van aki 2 órája áll a sorban. A célban itt van a velorex, a dacia, a Quart, meg még jó sokan…a team malibus-t nem láttam még, meg az Akibújtot sem, de az is lehet hogy Ők nem a Salam nevű szuperpucc szállodában laknak.

Megérkeztek a helyi autónepperek és az előbb, amikor kimentem a notebookomért rögtön ajánlottak a kocsiért 15000 eurót. :)
Ezek az autónepperek Idomu haverjai…ez az Idomu, aki intézi az itteni problémákat és azok megoldását. Az ember egy igazi zsivány. A mauritán fegyveres őrséget pl nagyszerűen megszervezte…plusz pont…
Azt mondta hogy Mauritániából nem kell kilépni a határon, hanem majd itt a szállodában lesz egy embere aki intézi a dolgot. Ehhez képest Idomu kér a feladatért 15 euro-t, majd ezután közli, hogy Ő csak a számítógépes rendszerben tudja elintézni a kiléptetést (ugye emlékeztek még a nagy
füzetekre, meg az öt helyen való fiss kitöltésre :). A határon azt mondja az a biztos, ha adunk 20 eurót a határőrnek.
Rejtő könyveiben a Török volt ilyen figura. En birom az embert…Efrikensztájl… :)

Este lesz valami mulatság, meg kéne már enni is egyet napközben, mert erre nem mostanában volt példa.
Ja, volt egy baleset is, amiről hallottam…az egyik motoros elesett…őt felszedte egy helyi samesz, aki a szállítás során nekiment egy B2B-s
autónak (95 rajtszámú Suzukinak). A motorosnak t’án bokája törött…Dokiék visszamentek érte és a kocsikban keletkezett károkon kívül mindenki rendben van. A Suzuki-t láttuk is…itt húzta egy Mazda Bamakoban.
Asszem most semmi többet nem tudok elmondani…kérem kapcsolja ki…megyek, eszek valami dinnyét.

A tegnapi este a pihengetés jegyében telt, illetve azt vizslattuk, hogy mennyivel hatékonyabb a Maliban élő gyerekek „pötikadú” módszere. Míg Mali Mauritániában gyakorlatilag versenyeznek egymással a kölkök, addig itt csapatostul odajönnek és mosolyogva megkérdezik hogy nem-e lenne esetleg nálunk valami, amire nekünk nincs szükségünk és ajándékként odaadhatnánk Nekik. Eközben mosolyognak és kedvesen néznek. Ha azt mondja az ember, hogy elfogyott a kadú, akkor szépen megköszönik a segítséget és jó pihenést kívánva tovább lépkednek.
A módszer tökéletes. Gyakorlatilag minden ajándékunkat és maradék kajánkat megkapták. Volt olyan kissrác, aki visszajött nylonszatyorért :)
Az állam majd leesett, amikor késő este megérkezett a velorex. Mivel az utak jó mély földutak, a velorex meg három nyomon halad, el nem tudom képzelni hogy hogyan jöttek ezek a srácok végig az utakon. Érkezés után a gépből kipattanva csak annyit kérdeztek, hogy „van vizetek ?”. Szerintem egy napja nem ittak semmit. Egyébként jól vannak.

Reggel ébredés után gyors kv és pakolás. A napi itiner kiosztásánál a 28-as csapat egyik iq bajnoka gyakorlatilag verekedett az itinerért. Ezúton is szeretnénk gratulálni a helyezésükhöz bármi is lesz az…a szponzoruk egy maxliner (www.maxliner.hu) nevű cég…tőlük meg soha nem fogok semmit venni ezután…

A napi itiner elég karcsú volt. Sima földút nagy gödrökkel, néhány feladat oszt csókolom. Kocsiztunk és csodáltuk az itt felépített csatorna rendszert, ami a Niger vizét juttatja el a földekre. Míg a marokkói emberek a szabadban téblábolnak és nem csinálnak semmit, addig itt naphosszat hoznak-visznek mindenfélét, dolgoznak a földeken és amennyire láttuk nagyon jól nyomják.

Hosszú idő után eljött az időben célba érés napja is. Gyorsan megszereztük a szállást és mentünk vacsizni. A La Berge éttermét kaptuk meg tippként, így ott találkoztunk a 001 csapat tagjaival, akikkel együtt ettünk és ittunk estig. Ezután Mentünk a Quart által megjelölt helyre, ahol összesimerkedtünk Charles-lal (Sárl), aki hozott zenészt, aki egy pengetős nem tudom milyen nevű hangszeren játszott autentikus helyi zenét, majd blues-ra váltott :)
Sárl-lal szóba elegyedve megvitattuk az Afrikai kontinens nyelvi és népi jellemzőitől kezdve a koszovói és csecsen helyzeten át azt is hogy miként is van az hogy nem szereti bizonyos nemzet turistáit. Aztán alvás.

Reggel okozott egy kis gondot hogy a kocsink elé beállítottak egy helyi verdát és eltelt egy kis idő mire úgy döntöttünk hogy magunk toljuk ki az utcára az ellent.

Tegnap este Miki sikerrel kúrálta különböző gyógymódokkal az előző esti kuszkusz mellékhatásait. Endre aludt, én meg kitűnően szórakoztam az egyik csapat által végigvitt performance jellegű „cb és antenna” című előadásán. A konzerv vacsi után pihi.
Ma reggel az eligazításon megjelent a Kiffa-i rendőrfőnök és biztosított minket arról hogy Kiffa és Mauritánia déli része biztonságos. Végig kérdezte a megjelenteket hogy ért-e bármiféle attrocitás bárkit, de ilyesmiről senki nem számolt be.
A mai napon átmegyünk Mali-ba. A napi szakasz hossza kb 550 km. A feladatok ma inkább jelzés értékűek, mint komolyak voltak és az út is úriasnak volt mondható. A legviccesebb feladat az volt, hogy meg kellett keresni egy mamit egy faluban és megtudni Tőle, a következő feladat koordinátájából hiányzó számokat. A mami megkeresését a csapatok egy része kihagyta és a koordináta hiányzó számait megpróbálta kitalálni, „kiszerkeszteni”…lesz meglepetés, mert csavar van a dologban :)
Az út leginkább unalmas volt szerintem és az utakon kószáló gyerekek, kecskék, szamarak és tehenek hada miatt haladni sem nagyon lehetett.
A táborunk Nara előtt a szavannán volt. Az országba való belépést Narában kellett intézni…el is intéztük, hogy holnap ne kelljen ezzel tölteni az időt. Maliban már van rendes GSM, úgyhogy a turaja fostalicska csődtömeget nem nagyon kapcsoljuk be már…kéretik a mobilokat használni.

Átérve Mali-ba elképesztő a változás. Bár határ mint olyan nem létezik, a falvak egészen másképpen néznek ki. Itt van kerítés, tartanak kutyát és család szerűen viselkednek az emberek, Míg a móroknál inkább mindenki mindenkivel versenyez egy-egy füzetért vagy fájdalom csillapítóért, addig itt már az első faluban kiderült, hogy ki a falu vezetője és Ő intézett mindent…Ő beszélt velünk, Ő mondta hogy mire lenne szükségük, Ő vette át amit hoztunk Nekik és Ő osztotta szét.

Hiányzik már hogy otthon legyek…hosszú ez a bő két hét.
Ja, és 30.-án megyünk haza Párizson keresztül…dél körül ér Pestre a gép.

Ma reggel elég hideg volt fent Tidjikja mellett a vadkempingben, így pulcsiban kellett aludni. Az előző esti kuszkusz és kecskehús kicsit erős volt elkényelmesedett európai gyomrunknak, így – bár tegnap mást ígértünk – gyakran meg kellett állnunk. Az indulást megelőző eligazításon egy elég negatív képet kaptunk arról, hogy a mai szakasz milyen és azt kérték a szervezők, hogy jól gondolja meg mindenki hogy végig akar-e menni a mai távon. A feladatlap elég hosszú volt, így már negyed nyolckor elindultunk. Az volt a javaslat hogy a homokos részek miatt párban menjenek az autók, így mi a Quart-tal együtt indultunk neki a távnak. Az út elején egy 40 km-es betonos szakaszt követően először apró kavicsos területeken, majd nagyobb köves területen értük el az ásott kutat. A B2B csapatát egy órával megelőzve értünk be a faluba, ahol azt hitték hogy mi vagyunk a szervezők és elkezdték az ünnepséget. A falu apraja-nagyja énekelt és táncolt, meg nagyon örült nekünk. Elég hosszan próbáltuk győzködni a falu vezetőjét, hogy nem is mi vagyunk akiket várnak, meg hogy mi versenyzünk és nagyon sietünk, de láthatóan Őket ez nem nagyon zavarta. Kihasználva a minket követő csapatok érkezését nagy csendben elsurrantunk a falu melletti oázisba feladatot megoldani. Ebben az oázisban van egy tó, ahol elvileg krokodilok élnek, de mi nam láttuk egyiket sem (mint utólag kiderült kettő lakik itt :)
Ezt követően megkerestünk egy barlangrajzokkal díszített sziklafalat egy új feladat megoldásáért. Itt a Quart felmászott megnézni ezeket közelről, mi meg tűztünk tovább. Először földutakon sietünk, aztán sziklákon, majd nagyobb sziklákon, végül nagyon nagy sziklákon. Aztán áttértünk a homokos területre, ahol az egyik dűnére való feljutással láthatóan régóta küzdött két francia unimog. Megtaláltunk kiszáradt vízesést, meg elhagyott falut, meg eresztettünk és fújtunk kereket, meg volt egy csomó minden.
Aztán simább lett a terep és egy jó hosszú homokos, kavicsos úton értünk be Kiffába. A célba ötödikként értünk be, de sajnos kicsúsztunk az időből így a mai plusz öt pont is elúszott. Ha beértünk volna minden nap, akkor mi vezetnénk a versenyt :) kezd egy picit bosszantani ez az idő dolog. A tegnap esti eredmények alapján ötödikek vagyunk, de a mai naptól azt várjuk hogy egyet előre tudunk lépni. Reggel kiderül.
Ma a célban találkoztunk a Quart-tal (Ádám és Zoli rendben vannak, volt defektjük, elakadtak, rossz felől akartak hegyet kerülni, GyZ elájult majd ment a hasa :), az Akibúj társasággal, a Hetesbusszal, a Team Malibus-szal, meg még egy csomó mindenkivel. A velorexet Nouakchott-ban látták szemtanúk utoljára.
Holnap megyünk át Maliba. A napi cél Nara. Kíváncsi vagyok tényleg hűtőgépből készült-e a határőr irodája :)
Ja, ma nap közben 36 fok volt…hiába no…tél van. Otthon milyen az idő ? :)

A Mauritánokról…
Az állam által a B2B versenyzői számára biztosított védelem elképesztő. Amióta beléptünk az országba mindenhol katonák és rendőrök vigyáznak ránk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az összes szálláshelyünkön minimum 20 katona vigyáz a rendre. Őrködnek a kapuban, járőröznek a táborban és az utakon található ellenőrző pontokon is tudnak rólunk. A legdurvább az volt, ahogy ma a sivatag közepén „találtunk” két katonákkal teli terepjárót, akik a sivatagi szakaszt biztosították. A helyiek nagyon kedvesek (kivéve néhány kereskedőt, akik jó le akarnak nyúlni minket). Itt délen a gyerekek sem próbálják szétszedni az autót „pötikadú”-t kiabálva. Ha van olyan gyerek aki elkezdi ezt, akkor a felnőttek rendet tesznek és nem engedik ezt az erőszakoskodást. Az emberek rendesek, mosolyognak és integetnek. Nem kell elütni a kecskéiket és elhúzni fizetés nélkül és nincs probléma (a Dakar versenyzők között t’án nem ritka ez a megoldás). Szóval ez a Párizs-Dakar bezárásos dolog szerintem eléggé el lett túlozva. A médiumok által túllihegett hírek és a konkurens hírportálok egymásra licitálása szerintem tök felesleges volt.

Tegnap este rámverte az ajtót a szálloda vezetője, aki egy orosz mama. Kitalálta ugyanis, hogy az nem bolt neki, ha „csak” 65 euro-t fizetünk egy szobáért, sokkal jobb volna ha 100 euro-t adnánk neki. A mama nem beszélt csak franciául és persze oroszul…csacsogásunk végén – mivel nem volt kompromisszum képes, csak annyit kapott, hogy „igyi na huj”…ez van.
Az előzőek ellenére kaptunk reggelit, ami fincsi volt.
Endrének van némi hasmenése valamitől (tegnap jeget kaptunk az üdítőbe)…szedi a gyógyszert.
A reggeli eligazításon megkaptuk a mai itinert és indulás után szembesültünk azzal, hogy Nouakhchott közlekedése leginkább kaotikus. Olyan, mintha a Nagykörút és Üllői út kereszteződésébe próbálna egyszerre minden irányból bemenni oldalanként 400 autó…és ez megy minden sarkon. Ez a pesti közlekedésben szerzett tapasztalatainkat figyelembe véve elég nagy előnyhöz juttatott minket. Az egyik sarkon pl vagy 8-10 versenyzőtársunkat előztük meg :) Elnézést.
Mauritániában a Mauritánok laknak…miszerint Mórok. Történelmi emlékeinkből összeszedve arra jutottunk, hogy a Mór birodalom nagyon nagy volt régen…a mai Spanyolország déli része, Észak Afrika jelentős része is az Ő fennhatóságuk alá tartozott. Az ország jelenlegi méretéből következtetve viszont az látszik, hogy valami nem jött össze Nekik. Aki tudja mi a pontos sztori, lécci írja meg a kommentbe ! Köszi. A helyiek továbbra is kedvesek és mosolyognak. A rendőrök és katonák továbbra is vigyáznak ránk végig az úton és a szállodánál is.
A mai táv kb 750 km volt…a valóságban kb 600 volt. Gyakorlatilag csak betonon mentünk és volt egy 15-20 km szavannás füves, köves rész. Az úton végig kecskék, tevék és szamarak tobzódtak arra várva hogy elén vethessék magukat a megfelelő pillanatban.
A feladatok közül nem volt egyértelmű kb 2-3, ezeket csak félve adtuk be. HOlnap reggel kiderül hogy mennyire lettek jók. Itt, Tidjikja-ban, a helyiek arra álltak rá, hogy az ide tévedő turistáktól az összes pénzt megszerezzék egy tál kuszkusz fejében. Ma volt olyan motoros, aki 600 ft-nak megfelelő helyi szeszterciuszért vette a benzinnek literjét…nem tudta azt mondani hogy elmegy a következő kútig, mert nem volt mivel :)
Az út egyébként szép volt.
VOlt egy gyenge próbálkozásunk arra hogy valami szállás félét kerítsünk magunknak, de 5000 pénzért (forintnál gyengébb kicsit az guja) ajánlgattak egy büdös szobát a földön olyan szivaccsal, amit a New Yorki helyszínelők kb egy hétig csak lámpáztak volna. Kijöttünk vissza a város szélére a kempingbe és ma is a homokban alszunk.
A táborban itt vannak Akibújték, meg a Brillum, meg a Fütyülős. A „szálláson” találkoztunk jó sok motorossal (KTM-esek tuti voltak köztük, de a többieket nem ismerem még). A Quart-ot napközben és reggel láttuk, de aztán eltűntek a szemünk elől és most nem láttm Őket.
Velünk minden rendben van. A hangulatunk is jó, így holnap bemegyünk a homokba és mindenkit megelőzve (mert nem lesz kávézó) megnyerjük a holnapi szakaszt :)
A Velorexet nem láttuk kb 2-3 napja…nem tudom merre járnak…sztem Kiffába mentek.

Ma reggel homokviharra ébredtünk. A vihar nyilván nagyon kicsi volt úgy helyi szemmel nézve, de azért meglepett, amikor úgy fordította fel a sátramat, hogy benne voltam a cuccommal együtt. Reggelre mindannyian beköltöztünk a kocsi mögé. A délelőttiszonyú unalmas volt, mert a folyamatosan fújó szél és felkavarodott homok miatt a kocsiból se tudtunk nagyon kiszállni.
Ahogy elkezdődött az apály, azonnal indultunk, mert délután négyig be kellett érni a célba és addig volt még 140 km tengerpart. A tengerparton vezetni nagyon klassz dolog. Balról a tenger hullámzik, jobbról a szél fújja a homokat és középen meg az ember gyereke próbál meg úgy menni, hogy a kocsi ne a tengerben menjen, de a homok még vizes legyen alattunk. Nagyon komoly.
Miután beértünk a célba (3 perccel a határidő előtt :) keresnünk kellett magunknak szállást, mert a hivatalos hely természetesen már betelt. A mauritán főváros elég érdekes, mert leginkább a szélsőségek jellemzik. Az autók között megtalálható a legcsicsásabb land cruiser és a 40 éves teherautó is amin nincs lámpa sehol és legalább 40 ember ül a platón (szerintünk ez a helyi békávé). A lényeg mindenképpen az hogy durakodjon mindenki és sokszor dudáljon (index és fékezés helyett is). A szeszesitalok forgalmazását és fogyasztását a törvény és a vallás tiltja, ezért virágzik a fekete-kereskedelem. A kínai Tsingshuo típusú sörtől kezdve a skót viszkiig minden kapható, csak horror árakon…még nekünk is.
A szállás jó volt. Meleg víz…puha ágy…aaaaaaa….csudálatos.
HOlnap Tidjikja a cél…750 km a táv nagyrészt betonon. Jóccakát.