Történések…nem betonon…

Ma reggel homokviharra ébredtünk. A vihar nyilván nagyon kicsi volt úgy helyi szemmel nézve, de azért meglepett, amikor úgy fordította fel a sátramat, hogy benne voltam a cuccommal együtt. Reggelre mindannyian beköltöztünk a kocsi mögé. A délelőttiszonyú unalmas volt, mert a folyamatosan fújó szél és felkavarodott homok miatt a kocsiból se tudtunk nagyon kiszállni.
Ahogy elkezdődött az apály, azonnal indultunk, mert délután négyig be kellett érni a célba és addig volt még 140 km tengerpart. A tengerparton vezetni nagyon klassz dolog. Balról a tenger hullámzik, jobbról a szél fújja a homokat és középen meg az ember gyereke próbál meg úgy menni, hogy a kocsi ne a tengerben menjen, de a homok még vizes legyen alattunk. Nagyon komoly.
Miután beértünk a célba (3 perccel a határidő előtt :) keresnünk kellett magunknak szállást, mert a hivatalos hely természetesen már betelt. A mauritán főváros elég érdekes, mert leginkább a szélsőségek jellemzik. Az autók között megtalálható a legcsicsásabb land cruiser és a 40 éves teherautó is amin nincs lámpa sehol és legalább 40 ember ül a platón (szerintünk ez a helyi békávé). A lényeg mindenképpen az hogy durakodjon mindenki és sokszor dudáljon (index és fékezés helyett is). A szeszesitalok forgalmazását és fogyasztását a törvény és a vallás tiltja, ezért virágzik a fekete-kereskedelem. A kínai Tsingshuo típusú sörtől kezdve a skót viszkiig minden kapható, csak horror árakon…még nekünk is.
A szállás jó volt. Meleg víz…puha ágy…aaaaaaa….csudálatos.
HOlnap Tidjikja a cél…750 km a táv nagyrészt betonon. Jóccakát.