Történések…nem betonon…

Tegnap este Miki sikerrel kúrálta különböző gyógymódokkal az előző esti kuszkusz mellékhatásait. Endre aludt, én meg kitűnően szórakoztam az egyik csapat által végigvitt performance jellegű „cb és antenna” című előadásán. A konzerv vacsi után pihi.
Ma reggel az eligazításon megjelent a Kiffa-i rendőrfőnök és biztosított minket arról hogy Kiffa és Mauritánia déli része biztonságos. Végig kérdezte a megjelenteket hogy ért-e bármiféle attrocitás bárkit, de ilyesmiről senki nem számolt be.
A mai napon átmegyünk Mali-ba. A napi szakasz hossza kb 550 km. A feladatok ma inkább jelzés értékűek, mint komolyak voltak és az út is úriasnak volt mondható. A legviccesebb feladat az volt, hogy meg kellett keresni egy mamit egy faluban és megtudni Tőle, a következő feladat koordinátájából hiányzó számokat. A mami megkeresését a csapatok egy része kihagyta és a koordináta hiányzó számait megpróbálta kitalálni, „kiszerkeszteni”…lesz meglepetés, mert csavar van a dologban :)
Az út leginkább unalmas volt szerintem és az utakon kószáló gyerekek, kecskék, szamarak és tehenek hada miatt haladni sem nagyon lehetett.
A táborunk Nara előtt a szavannán volt. Az országba való belépést Narában kellett intézni…el is intéztük, hogy holnap ne kelljen ezzel tölteni az időt. Maliban már van rendes GSM, úgyhogy a turaja fostalicska csődtömeget nem nagyon kapcsoljuk be már…kéretik a mobilokat használni.

Átérve Mali-ba elképesztő a változás. Bár határ mint olyan nem létezik, a falvak egészen másképpen néznek ki. Itt van kerítés, tartanak kutyát és család szerűen viselkednek az emberek, Míg a móroknál inkább mindenki mindenkivel versenyez egy-egy füzetért vagy fájdalom csillapítóért, addig itt már az első faluban kiderült, hogy ki a falu vezetője és Ő intézett mindent…Ő beszélt velünk, Ő mondta hogy mire lenne szükségük, Ő vette át amit hoztunk Nekik és Ő osztotta szét.

Hiányzik már hogy otthon legyek…hosszú ez a bő két hét.
Ja, és 30.-án megyünk haza Párizson keresztül…dél körül ér Pestre a gép.