Végre lement a külföldi futamok által agyonütött időszak és lehet hazai versenyre menni. Természetesen nem sikerül úgy időpontot találni, hogy ne ütközzön máris két futam, így Benedek (vörldgét) Laci és az ÁzsiaRész egyszerre versenyez.
A döntés megszületett, Bérre megyünk. Csibivel és némi pálinkával kelünk útra és jön a tájékozódás és navigáció doaenjével kiegészült Csontbrigád, Lőrinc nélkül. Lesz pici sár és pöti sőőőőr és pörc is…
Itt az én időm :)
A csütörtök reggeli indulás természetesen csúszott egy órát, de dél előtt már a határon voltunk. Berettyóújfalu külsőben találkoztunk Lőrincékkel és innen már együtt gurultunk. Kolozsvárig nem nagyon történt semmi érdekes. Megnéztük a megdöbbentő bánffyhunyadi cigány kecókat, melyek tetejét olyan ősi kultúrális jelképek díszitik, mint a mercedes jel és a falakon is megjelenik az Audi karikák sora. Egészen döbbenetes. T’án a tetők agyament díszítése valami indiai palotákra hajaz, de szerintem egyszerűen kínjukban csinálták ilyenre ezeket.
Kolozsvár előtt Lőrinc éles szemmel kiszúrta az autópályát és azon egy picivel rövidebb volt az út. Közben Még nincs vége, tovább »
Holnap reggel indulunk Erdélybe, ami nagyon frankó :) Repkednek a mínuszok Székelyudvarhely felett a hegyekben és holnapra 20 centi friss havat is mondanak. A tervek szerint Réka, Őzi, Barnabás, Gazsi és Lőrinc alkotja majd a csapatot és szánkózni fogunk és autózni a Hargitában, meg csíki sört inni Székelyudvarhelyen.
Kissé beárnyékolja az indulást, hogy a járművek felkészítése terén nem egyértelmű a fejlődés, így volt a héten defektes gumi, először be sem, majd macerásan beinduló autó, majd véletlenszerűen be nem kapcsoló differenciál zár. Emellett Pesten hagytam a kesztyűmet és sálamat is…a szétszórtság arra jó, hogy nem hagyja hogy unatkozzunk :)
Most van véletlenszerűen bekapcsolni akaró, de kikötött vákumcsöveken lógó szelepes zár, néha nem behúzó bendix, szokás szerint nem működő csörlő, szar izzítás illetve viccesen villogó hibajelzések teszik olaszossá a német technikát. Mindez azt sugallná, hogy menjünk busszal…de gyáva népnek nincs hazája ! Reggel kilenckor indulás :)
Péntek este már röfögött az autó és össze is cuccoltam amit kellett. Mivel a rajtnál találkoztunk Zolival, így fél hét felé indultam itthonról. A szállásunk az Andezit-ben volt, ami már előre biztossá tette a megfelelő hangulatot. Bér előtt elkezdett szemetelni az eső és nyomban le is fagyott az útra, így egy közepes drift után értem fel a rajthoz. Zoli persze sehol…késik…Ákosék sehol. Laci Bácsi és Bandi viszont megvannak és szépen látható, hogy rajtuk kívül kik töltötték még az előző estét és pálinkázással :)
Miután odahamisítottam Zoli aláírását a „mindentkifizetekéspénztnemkérek” nyilatkozatra (bocs :), megkaparintottam a pontokat és mentem a kocsihoz…illetve mentem volna, mert reggel 8-ra gyakorlatilag egy szép nagy jégpályává változott a környékkel együtt a parkoló is :) És nagyon hideg volt.
Volt még némi térkép töltögetés, megpróbáltunk tervet kieszelni a nyeréshez, egész pici sikerral…dehát, ez eddig sem ment valami jól. A rajt után asszem a harmadik feladat környékén a jégen felevickétünk egy domb tetejére, majd próbáltunk lejönni onnan…és hol áll meg a konkurencia ? igeeeeen…a lejtő alján. Gyakorlatilag fél percig álltam a féken és csak egy picit gyorsultunk fel, mire hátulról telibe kaptuk őket :) Megálltak GPS-t nyomkodni. Mély érzelmekkel gondolok rájuk…és családjukra is :) :) A délelőtt nagyon klasszul ment. Gyakorlatilag minden megcsináltunk. A speciál után lassultunk le kissé és hiába változtunk át pontgyűjtő-kombájnná (heavy point harvester :) a délután már nem volt annyira hatékony. Voltunk Palotáson a pléh csárdában, ittunk kávét, meg kólát…meg nem tudtuk beindítani az autót és Ákosék – akkor még funkcionális, de valójában angol autóját kellett segítségül hívni, meg vettünk sört, mert emlékeztem hogy az Andeziték lehúzása az előző alkalommal a sör vonalon volt igen erős. Az eső egész nap esett, de legalább délután már nem volt nagyon fagy.
Első nap valamikor négy után mentünk be a célba, majd gulyás és – szerintem száraz, melegített – rántotthús és italozás következett. Lőrinc volt az utolsó legény, aki bár picit szunyókált az ikszfaktor alatt a cserépkályha tövében, de azért végigtolta az estét.
Másnap (nem is volt igazi másnap ! :) reggel tea és 3 tojásból rántotta után kaptunk pontokat, meg itinert és gó. Ja, előtte lerendeztük Zolival a szállást és konstatáltuk, hogy a sör vonalon való lehúzás helyett (mellett ?) immár a szoba árak is a stratégiai ágazatba tartoznak. Basszus, egy fűtetlen, melegvizet nélkülöző szobáért elkérni 16 ropit, az azért erős kicsit egy éjszakára. És olyan vécé van, hogy mikor lehúzod, akkor rád fröcsköli (derék magasságig kábé) a vizet…igen, azt a vizet :) Pazar hely, na.
Szóval reggel a Pajero nem nagyon indult be. Próblátunk ilyen diszkós bika-kábellel életet lehelni bele, de végül Laci Bácsi rántott be…innentől nem álltunk meg :) Elég durva köd volt és elég havas a környék és Zoli is úgy navigált, mintha hóba dugta volna az orrát indulás előtt :) De azért haladtunk. Délután egy utánra értünk körbe, illetve döntöttünk úgy, hogy elég volt a szívásból. Adtunk interjút, csacsogtunk még egy kicsit, majd irány haza.
Valószínű, hogy szép időben is jó verseny lett volna, viszont ebben a jeges, ködös, esős környezetben egészen pazar mulatság volt. Kösz Zsolti :) :)
Zolival hétvégén megyünk az Ázsia series futamsorozat második versenyére. Amellett hogy nagyon várjuk mindketten a versenyt és hogy persze nyerni megyünk, van némi probléma jármű ügyben, amit meg kell még oldani :) Jelenleg egyik autónk sem indul be. A német technika csúcsa áramellátás kapcsán küzd kihívásokkal és diszkós gumik vannak rajta, valamint a csörlője sem megy. A diszkós pajero pedig nem képes eljuttatni az üzemanyagot a tankból az adagolóig…szerintem megfagyott benne valami víz a jó ukrán tankolásunk miatt…valamint nem megy a csörlő :) Jó kis szerelős estém lesz a hidegben :) bizniszeszjúzsöl :) Holnap gyertek Bérre, mert az jó !
Csütörtök délután elég későn sikerült elkezdeni pakolni. Mint mindig, most is az utolsó pillanatban derült ki hogy az ukrán topo térképnek egy szegmense hibás, ami természetesen azt a területet fedné le, ahol a verseny lesz…meg persze a zöld biztosítós kártyát sem találtam meg…meg a fényképező töltőt se. Grrr. Végül a problémák egy részét megoldottam, egy másik részét meg egy üveg Tátra Tea mögé dugtam és gó. Csibi már készen várt és gyors tankolás után elindultunk Beregsurány felé. Az út esemény nélkül telt. A szállásunk le volt zsírozva és csak az esti nyugtató sörözés volt hátra a napból, majd alvás. Ja, és megismerkedtünk Laci bácsival és Bandival, akikkel némi pálinkát is ittunk.
A péntek reggeli rajt sima ügy volt. Szeretném kiemelni, hogy elsőnek (!!!!!!!) rajtoltunk el, így az az állítás meg is lett cáfolva, hogy sehová nem érünk oda időben…kösziszépen :)
Az első pontot benéztük kissé és egy sima ponthoz bementünk kocsival :) Aztán tisztázatlan körülmények között úszott a patakban a telefonom is. Nehéz lenne megmondani, hogy a vasúton keltünk átt többször vagy a Latorca mellékágain. Mindenesetre nagyon jól mulattunk.
Miután az erdőben megebédeltünk, picit eltévedtünk, mert nem találtuk meg a helyes utat. Kb egy órát töltöttünk eme apró navigációs probléma megoldásável, de végül meglettünk. Aztán elindultunk felfelé, aztán még feljebb…és még feljebb, aztán egyszercsak felértünk.
Aztán elindultunk lefelé és lassan vissza a táborhoz. Sötétedés után elég gáz volt fotópontot keresni, pláne úgy, hogy a csörlőnk is megadta magát kissé…nincs új a nap alatt…Kis késéssel értünk be a célba, de mivel lefizettük Bécit és Zsoltot is az előző nap kölcsön kapott százassal, így nagy levonást nem kaptunk :) Gombaleves és egy sült madár (én nem tudom mi volt ez. Csibi szerint az előttünk vendégeskedő olasz vadászok által haza nem vitt rigók lehettek) vacsi után irány a szállás, majd alvás.
Második nap reggel ébredés és gó. Nagyon szép a és különleges nap volt. Miután fotópont specialistává váltunk és amit megtaláltunk, azt meg is csináltuk, már csak a nézelődés maradt a feladat. Láttunk hegytetőn radarállomást, meg erdőt, meg a sztálini időkben elhurcoltak emlékművét, meg csini buszmegállót, Csibi csizmájában patak vizet, meg egy csomó egyebet. Kb négyre értünk be, majd vacsi (saslik és valami szoljanka féle), majd újabb vacsi egy pizzáriában és ugyanott iszás a többiekkel, később fergeteges szülinapi partit találtunk a szálláson, ahol az egy éves ünnepelten kívül szerintem mindenki tök részeg volt. Ismerkedtünk kőkemény határőrrel (bádigárd on dö bórdör !!!), a viselkedése miatt elnézést kérő nőkkel és ásványvizet bőkézzel szóró papítóval, akit később az asszony igen határozottan irányított haza.
Reggelre kiszúrták az utcán parkolók kerekét a helyi suttyók, így picit problémás hangulatban kezdődött ez a másnap, de Béciék intéztek gumist :) Szóval azért a végére azért minden elrendeződött valahogy és senkit nem hagytunk hátra. Ja igen, volt egy kafa speciál búcsúzóul, ahol ügyesek voltunk, csak majdnem kicsaptunk egy fát és elrontottunk két kanyart. Dzsippel biztos sikerült volna…vagy tojotával. A hét végére nyolcadikak lettünk…ötödik a magyar csapatok közül. Pompás verseny, pompás helyen…jövőre ugyanitt.
Jövő péntek reggel elrajtol kedvenc kárpátaljai versenyem, ahová Csibivel látogatunk el. Már toporgunk :) Igaziból nem tudnám megmondani, hogy mit szeretek ebben a versenyben annyira. Az tuti, hogy jó arcok a helyi offroad-osok, nagyon szép a környék, a hegyek és az erdők és nagyon jókat lehet autózni. Az is biztos hogy a három napos verseny második napján már olyan fáradt/másnapos lesz mindenki, hogy az is csoda lesz, ha a nap végén simán be tudunk szállni az autóba :)
Mindegy…a lényeg, hogy megpróbálom a versenyzőket rávenni majd, hogy táncoljuk el együtt ezt:
:) :) Na szevasztok :) :)
Az első őszi versenyünkön vagyunk túl, ami egyben egy nagyon szép hétvégét is jelentett. Ez a szépség nem jelenkezett azonnal, mert pénteken tudasult, hogy nem vagyunk teljesen felkészültek műszakilag. Az autó csontig merült aksijait hiába töltöttem, beindulni nem nagyon akart…az ablakok közül kettőt nem lehet felhúzni és a központi zár sem működött feltétlenül. Emellett a műszerfalon és a középső konzolon sem volt mindenhol áram, így se GPS, se inverter, se fordulatszámmérő, se semmi :)
Péntek este Árpival megcsináltuk, amit tudtunk, így fordulatszámmérő és zenegép nélkül indulhattunk Zoliért szombat reggel. Picit elaludtam, így sietős volt, de persze időben értünk az M5 melletti tecsó parkolóba, ahol iszonyú sok autó volt már. Gyakorlatilag az utolsó helyek egyikéről indulhattunk el némi regisztráció és „gépátvétel” után.
Az autók és felesleges cuccaink eladása elég sok energiát és időt vitt el. Kb két napig ácsorogtam a parkolóban, csacsogtam komolynak és kevésbé komolynak látszó vevőkkel a melegben. Megismerkedtem dinnyés emberrel, meg szállodai biztonsági samesszal, meg egy Isma nevű taxissal, aki Dzseki Namber Van néven fut a dushanbe-i éjszakában. Voltam sokfelé bontóban, meg vámhivatalban, meg még egy csomó helyen. Ittunk söröket Az Irish Pub-ban, miközben Barnabás a benzines sztori következményeként az ágyat nyomta a szálláson, végighallgattuk Gazsi érdekfeszítő városnéző meséjét és ettünk hamisítatlan nemzetközi konyhai remeket valami lehúzós helyen…pompás volt.
Az út során kb 9000 kilométert autóztunk nagyszerű járművünkkel és, bár korát tekintve az erre fogékony férfiember már barátnőben is fiatalabbat választ, mindenképpen ajánjuk a típust :) Jól tűri a 80 alatti oktánszámú benzint és a méretéhez képest keveset is fogyaszt…terepen pedig utolérhetetlen :)
Annyira különbözik az üzbég illetve tadzsik kultúra a miénktől és annyira más ez a két ország, hogy nem tudnék közülük választani. Egy pici példa álljon itt azért :) A tadzsik dinnyésemberrel sok időt töltöttem, mire kiderült, hogy a vám miatt nem kötünk sikeres autóbizniszt. Közben elmeséltem a családomról amit gondoltam hogy tudnia érdemes, és Ő is mesélt hasonlóan. Édesanyja két éve meghalt és ez nagyon megviselte Őt és Édesapját is…és mint jó és sikeres fiú mit tesz ? A következő születésnapra vett egy új feleséget az Apjának….és mosolyogva mesélte hogy így minden a legnagyobb rendben…ja, és megtudtam, hogy van vágya is…egy új feleség az 55. szülinapjára…mer’hogy három feleség az kell :) :) Nálunk meg a plazma tévé a menő :) :) :)
Aki fogékony Dzsingisz kán és Timur Lenk sztorijaira, annak kötelező elmennie Üzbegisztánba. Azon belül is fontos városok Khiva, Bukhara és Samarkand…bármelyik megér lazán 2-3 teljes napot. A határátkelések és rendőri ellenőrzések élményét mindenki úgy éli meg ahogy tudja. Egyrészről szerintem sokkal lájtosabbak, mint mondjuk egy orosz csinovnyik zaklatása, másrészt azonban – míg hozzá nem szokik az ember – tényleg izgisebb, mint itthon. A rendszerek korruptak…de valahogy mégis szimpatikusan teszik ezt.
Az általunk látogatott országok közül semmiképpen nem javasolnám látogatásra Moldovát (nincs ott semmi) és Kazahsztánt (ahol aztán végképp nincs semmi). A lonely planet közép-ázsiai kötetét átolvasva mindenki meg tudja szervezni akár a saját útját, vagy kereshet szervezett utat. Van belőle szerintem sok tucat.
Szép is volt, jó is volt…de kb ennyi idénre elég is volt. Köszönöm a sorsnak, hogy végig csinálhattam ezt az utat :) Köszönjük a segítséget szűkebb és bővebb családunk tagjainknak, kik tűrik az ilyen utakkal kapcsolatos izgalmakat és segítenek minket. Köszönjük Bíró Lacinak, Tibinek és Szabolcsnak az azonnali segítséget, akik a vámmal és PMR átkeléssel kapcsolatban adták a tuti tippeket. A telenoros kollégáknak a zászlórúd és róming probléma kapcsán a segítséget. Meg mindenkinek, aki lájkolt és megosztott és olvasott. Meg ilyenek :) :)
Egyszercsak vár még minket a Budapest-Vlagyivosztok útvonal egy Rolls-Royce-szal, a Kaukázus ismét, a Pamír ismét, a London-Ulánbátor rally, Dél-Amerika hosszában és Ausztrália keresztben…valakit érdekel ezek közül valamelyik ? :) :) :)
Reggel megkaptuk a szokásos kapros kefíres, vajaskenyeres (baaaaaazzzzzzzzzeeeeeee’) és zöld teás reggelit némi zsíros rántottával és jóllakva indultunk neki az útnak Khostav felé. Az út végig az afgán-tadzsik határon vezetett a folyó partján. Az útról sok szó ne essék ! Legyen elég annyi, hogy a napra jutó közel 300 kilométert uszkve 11 óra alatt sikerült megtennünk. Közben persze megálltunk oshkososnál levest, kefírt és kenyeret enni, meg bámultuk az idém kimaradt afgán hegyeket…közben persze kerülgettük az iszonyú lukakat az úton és a kínai shacman (MAN koppintás) és merci másolat kamionokat. Egész jól haladtunk és már mindenki készülődött hazafelé lélekben, amikor megérkeztünk a nap szállásra.
Khostas világi hely. A fenti képen látható műholdkép szerintem a tadzsik propaganda kreálmánya, tekintve hogy én nem emlékszem sem ennyi fára, sem ennyi házra. Valami vöröskeresztes lovagok által üzemeltetett épület komplexum mellett volt egy kamion parkoló és asszem ennyi volt az egész. A házban, ahol elvileg aludtunk volna picit dögszag volt és egy picikét bolond is volt a büszke tulajdonos. Dani mesélte utólag, hogy ők – mentve a toyotából, ami menthető – nem jöttek fel a hegyek közé, hanem elindultak a főváros irányába. A khostav-i „szállás” őket nem rettentette el, így ott aludtak. No nem mentek be éjszakára a hűtetlen kórboncnoki helységbe, hanem a patak mellett az asztalon aludtak saját zsákban. A félbolond gazdát mindez persze nem zavarta meg, így elkezdte Daniékra hordani a bent oly’ ordas szagot árasztó takarókat. Miután betakargatta Őket sem tért nyugovóra, hanem figyelt, hogy nehogy kitakarózzanak. Ez a figyelem lett Dani veszte is, aki saját elmondása szerint szép lassan elkezdte lecsalni magáról a soknapos halott birkák napon érlelt szagát is elnyomó szagú takarót, és sikeresnek is gondolta mindezt. Az éjszaka későbbi szakaszában azonban kinyitotta a szemét és mit látott ? Na mit ? A vigyori zakkant terpeszben állt fölötte és takargatta… Na ezt éreztük meg mi előre és döntöttünk úgy, hogy megyünk amíg bírjuk.
Khostav után nem sokkal természetesen megszűnt az epszilon sugarú körben szépen aszfaltozott út és visszatért a nagy semmi. A rossz út mellett érdekes volt a lassan beálló sötétség és az európainak semmiképpen nem nevezhető útépítés. Utóbbi kb annyiból áll, hogy mielőtt megszűnik az út és egy szakadék következik, pár követ kitesznek az útra. Aki észreveszi megáll, aki nem, az repülhet ha tud :)
Iszonyú fos volt. Gazsival meresztgettük a szemünket rendesen, miközben a Ford fél lámpájával felszerelve tette szerintem ugyanezt Ákos és Vinczegé. Aztán egyszercsak elkezdtünk emelkedni. Az itiner apró elírásának köszönhetően nem 200, hanem 2000 méter magasan mentünk át valami út nélküli hegyek között, ahol magát az utat kb 80 méterenként elvitte az omlás és kilométerenként a víz. Ezt tette még színesebbé, hogy két vagy hátom alkalommal át kellett kelnünk a megduzzadt patakon…ahol na mit hagytam kicsit el ? na mit ? Hát persze, hogy a kipufogót :) :)
A hegyen egy benzinnel nem, de hegesztő apparáttal rendelkező benzinkúton megálltunk és miután megtudtuk, hogy a mester kb fél óra múlva érkezik, nekiláttunk szmekket főzni. Előkerültek a ravaszabbnál ravaszabb ízű és szinezékkel megáldott keverékek. Barnabás mindezt megbolondította még egy kis benzinnel is, minek következtében picit rosszul volt a következő napokban.
Miután a mester megpimpelte a leszakadt csövet, indultunk tovább. Én már meg nem mondom, hogy hol hagytuk el Ákosékkal egymást, de az tiszta, hogy már csak arra próbáltam koncentrálni hogy elkülönítsem a valódi dolgokat a haluzott cájgtól. A delfineken már nem lepődtem meg különösebben, de az út széli táncosokkal már nem tudtam mit kezdeni :) A csere után Gazsi nem tudom hogyan jutott el a hegyek közé és azt sem, hogy mi történt közben :) Én akkor ébredtem fel, amint egy kínai útépítő munkás integetett a lámpájával és aktuális sofőrünk káromkodott szépen :) Aztán egyszercsak Dushanbe-ban voltunk. Reggel öt körül érkeztünk meg vágyaink városába, a fények és nyüzsgés közép-ázsiai metropoliszába és a sikeres megérkezést pálinkával és pacsikkal ünnepeltük. Szupi volt :) :) Szerintem joggal lehettünk büszkék magunkra.
Utóélet egy következő post-ban még lesz, de kb ez volt a túra. Lesznek egyszercsak képek is itt :)
