Reggel megkaptuk a szokásos kapros kefíres, vajaskenyeres (baaaaaazzzzzzzzzeeeeeee’) és zöld teás reggelit némi zsíros rántottával és jóllakva indultunk neki az útnak Khostav felé. Az út végig az afgán-tadzsik határon vezetett a folyó partján. Az útról sok szó ne essék ! Legyen elég annyi, hogy a napra jutó közel 300 kilométert uszkve 11 óra alatt sikerült megtennünk. Közben persze megálltunk oshkososnál levest, kefírt és kenyeret enni, meg bámultuk az idém kimaradt afgán hegyeket…közben persze kerülgettük az iszonyú lukakat az úton és a kínai shacman (MAN koppintás) és merci másolat kamionokat. Egész jól haladtunk és már mindenki készülődött hazafelé lélekben, amikor megérkeztünk a nap szállásra.
Khostas világi hely. A fenti képen látható műholdkép szerintem a tadzsik propaganda kreálmánya, tekintve hogy én nem emlékszem sem ennyi fára, sem ennyi házra. Valami vöröskeresztes lovagok által üzemeltetett épület komplexum mellett volt egy kamion parkoló és asszem ennyi volt az egész. A házban, ahol elvileg aludtunk volna picit dögszag volt és egy picikét bolond is volt a büszke tulajdonos. Dani mesélte utólag, hogy ők – mentve a toyotából, ami menthető – nem jöttek fel a hegyek közé, hanem elindultak a főváros irányába. A khostav-i „szállás” őket nem rettentette el, így ott aludtak. No nem mentek be éjszakára a hűtetlen kórboncnoki helységbe, hanem a patak mellett az asztalon aludtak saját zsákban. A félbolond gazdát mindez persze nem zavarta meg, így elkezdte Daniékra hordani a bent oly’ ordas szagot árasztó takarókat. Miután betakargatta Őket sem tért nyugovóra, hanem figyelt, hogy nehogy kitakarózzanak. Ez a figyelem lett Dani veszte is, aki saját elmondása szerint szép lassan elkezdte lecsalni magáról a soknapos halott birkák napon érlelt szagát is elnyomó szagú takarót, és sikeresnek is gondolta mindezt. Az éjszaka későbbi szakaszában azonban kinyitotta a szemét és mit látott ? Na mit ? A vigyori zakkant terpeszben állt fölötte és takargatta… Na ezt éreztük meg mi előre és döntöttünk úgy, hogy megyünk amíg bírjuk.
Khostav után nem sokkal természetesen megszűnt az epszilon sugarú körben szépen aszfaltozott út és visszatért a nagy semmi. A rossz út mellett érdekes volt a lassan beálló sötétség és az európainak semmiképpen nem nevezhető útépítés. Utóbbi kb annyiból áll, hogy mielőtt megszűnik az út és egy szakadék következik, pár követ kitesznek az útra. Aki észreveszi megáll, aki nem, az repülhet ha tud :)
Iszonyú fos volt. Gazsival meresztgettük a szemünket rendesen, miközben a Ford fél lámpájával felszerelve tette szerintem ugyanezt Ákos és Vinczegé. Aztán egyszercsak elkezdtünk emelkedni. Az itiner apró elírásának köszönhetően nem 200, hanem 2000 méter magasan mentünk át valami út nélküli hegyek között, ahol magát az utat kb 80 méterenként elvitte az omlás és kilométerenként a víz. Ezt tette még színesebbé, hogy két vagy hátom alkalommal át kellett kelnünk a megduzzadt patakon…ahol na mit hagytam kicsit el ? na mit ? Hát persze, hogy a kipufogót :) :)
A hegyen egy benzinnel nem, de hegesztő apparáttal rendelkező benzinkúton megálltunk és miután megtudtuk, hogy a mester kb fél óra múlva érkezik, nekiláttunk szmekket főzni. Előkerültek a ravaszabbnál ravaszabb ízű és szinezékkel megáldott keverékek. Barnabás mindezt megbolondította még egy kis benzinnel is, minek következtében picit rosszul volt a következő napokban.
Miután a mester megpimpelte a leszakadt csövet, indultunk tovább. Én már meg nem mondom, hogy hol hagytuk el Ákosékkal egymást, de az tiszta, hogy már csak arra próbáltam koncentrálni hogy elkülönítsem a valódi dolgokat a haluzott cájgtól. A delfineken már nem lepődtem meg különösebben, de az út széli táncosokkal már nem tudtam mit kezdeni :) A csere után Gazsi nem tudom hogyan jutott el a hegyek közé és azt sem, hogy mi történt közben :) Én akkor ébredtem fel, amint egy kínai útépítő munkás integetett a lámpájával és aktuális sofőrünk káromkodott szépen :) Aztán egyszercsak Dushanbe-ban voltunk. Reggel öt körül érkeztünk meg vágyaink városába, a fények és nyüzsgés közép-ázsiai metropoliszába és a sikeres megérkezést pálinkával és pacsikkal ünnepeltük. Szupi volt :) :) Szerintem joggal lehettünk büszkék magunkra.
Utóélet egy következő post-ban még lesz, de kb ez volt a túra. Lesznek egyszercsak képek is itt :)
0 hozzászólás.