Történések…nem betonon…

A csütörtök reggeli indulás természetesen csúszott egy órát, de dél előtt már a határon voltunk. Berettyóújfalu külsőben találkoztunk Lőrincékkel és innen már együtt gurultunk. Kolozsvárig nem nagyon történt semmi érdekes. Megnéztük a megdöbbentő bánffyhunyadi cigány kecókat, melyek tetejét olyan ősi kultúrális jelképek díszitik, mint a mercedes jel és a falakon is megjelenik az Audi karikák sora. Egészen döbbenetes. T’án a tetők agyament díszítése valami indiai palotákra hajaz, de szerintem egyszerűen kínjukban csinálták ilyenre ezeket.

Kolozsvár előtt Lőrinc éles szemmel kiszúrta az autópályát és azon egy picivel rövidebb volt az út. Közben leszállt a köd és egy elválasztó csíknyi látótávolsággal küzdöttünk kicsit. Parajdnál már lehetett megint látni és este valamikor kilenc előtt értünk el ivói szállásunkra (a név kötelez :). A szállás hibátlan volt. Kaptunk vacsit és pálinkát, volt csiki sör is, mi baj lehet ?! :)

Eredetileg péntek reggel mentünk volna szánkózni, de ezt elcseréltük némi nézelődésre és autózásra, ami igaziból nem sikerült túlságosan hosszúra. Korondon megálltunk egy kicsit nézelődni, így volt szerecsénk találkozni Győrfi Imre bácsival, aki miután megtudta, hogy minket nem az eremdéesz küldött, megmutatta az általuk készített fazekas termékeket és cserepeket. Vásároltunk ezt-azt, majd irány a kocsi és le az útról. Utitársaink, kiket sajnos nem választottunk meg rendesen – mondván hogy van téli gumi az autóikon és az mindenre jó, mert itt hó van – bátran belevágtak a korondi túrába, de természetesen kb 300 métert haladtak. Ezt követően kb két órán át cígölték/rángatták az autót, mire visszakerült az útra a városi beton réme. Ezután bátran visszafordultak :)

A hegyi útra végül Soós Karcsiékkal kettesben vállalkoztunk csak. A hó picit megolvadt, majd ráesett az eső, majd megfagyott, így elég vicces volt. Közben picit elfelejtette a merci hogyan kell tolatni, meg picit tornázni kellett az emelkedőkön, de egyszercsak elmúlt minden probléma, így tök jót autóztunk.

A csapat visszafordulós részével nehezen és későn sikerült  találkozni, így már majdnem vak sötétben értünk oda Bözödújfalu maradványait megnézni. A sztori itt kb a szokásos, csaucseszku féle megoldás. A falusiak képezik minden rossz gyökerét (kb önellátók és köszönik nem kérnek a rendszerből, jegy rendszerből, bármikor elzárható távfűtésből és a városi létből), akiket be kell költöztetni a városba. Hogy ne legyen hol lakniuk, a falu mellé építettek egy jó gátat és elárasztották a falut vízzel. A helyiek közül sokan házaikhoz láncolták magukat és ott vesztek. A vízből kikandikáló templomtorony és házak falai állítanak emléket csupán nekik.

Elmentünk még megnézni a sötétben a kőrispataki szalmakalap múzeumot (http://www.szalmakalapmuzeum.ro/) ahol Lajos bácsi jól elmesélte hogy és miből készül a szalmakalap, mit jelentenek az egyes formák és méretek, meg hogy melyik kalap a legdrágább a világon. Az Öreg úgy mesélt hogy napokig hallgattuk volna legszívesebben. Valaki elcsúszott kis csapatunkból és csak annyit mondott, hogy „hiányzott ez, mint Mesterházy bocsánatkérése” :) :)

Este a szállásson kitűnő vacsi és persze egy kis pálinka. A világmegváltás megakadt az öltözködési szokások, valamint a marketing szükségessége környékén, így félmunkát végezve lett alvás. A reggelit (és pálinkát :) követően a szombati nap a szánkózásról szólt. Mindenki megkapta a kis szánját és némi oktatást, majd gó, fel a hegyre. Előzőleg két napot aggódtunk, hogy nincs hó, meg ráesett az eső, de az első fél kilométer után már csak azon aggódtunk, hogy miként maradunk fent ezeken a gépeken :)

Felmentünk a Madarasi Menedékházhoz és út közben láttunk hiúz (Vili, az volt ?) nyomot, meg gyönyörű erdőt, meg kb méteres hóba ugráltunk, meg egymást is belökdöstük ugyanoda, meg élveztük az utat. Fent a csúcs közelében volt egy kis pihenő (meg pálinka :) és szépen lefelé vettük az irányt. A túra részeként megálltunk egy kicsit tombolni is, így volt lehetőség megnézni ki mennyire bátor és mennyire mer gyorsan menni. A hószánozás semmihez nem hasonlítható óriási élmény. Érdemes kipróbálni. A szállásra érve megbeszéltük hogy nagyszerű nap volt (és ittunk egy kis pálinkát), majd beültünk a szaunába. Meg nem mondom biztosan hogy kinek az ötlete volt (szerintem Lőrinc :), de negyed óra szaunát követően jó ötletnek tűnt kirohanni a szabadba és beleugrani a hóba. Soha nem fogom elfelejteni Barnabás arcát, aki csak annyit mondott, hogy „…ez b+ nagyon hideg…”. Miután visszarohantunk a szaunába jött az információ, miszerint a fénykép nem sikerült, így most Őzi videóra rögzítené az eseményt…szóval megismételtük :) Zuhany és öltözködés után elmentünk Korondra, ahol este vendégül láttak bennünket és olyan ellátást kaptunk, hogy azt nehéz visszaadni :) Finom és bőséges vacsora volt. Volt fincsi leves, sült húsok, töltöttkáposzta némi csülökkel, sütik és nyilván pálinka és sör embertelen mennyiségben, Házigazdánk egy nagyon jó ember volt, aki tényleg szívesen látott minket. És nagyon jó, hogy nem csak Ő volt ilyen, hanem mindenki, akivel csak találkoztunk. Este vissza a szállásra és reggeli ébredést követően irény haza.

Azért nem bírom magamban tartani, hogy azért mi, Magyarország lakói igen fura nép vagyunk. Korondon a vendéglátós estén utitársaink közül volt olyan, aki induláskor dugdosta a zsebébe a söröket. Könyörgöm ! Ahol vendégül látnak minket, legalább onnan ne hozzunk el kérdés nélkül semmit…mert ha mégis, akkor ne adj Isten tolvajnak gondolnak majd…baaaazzzzz.

A szállást (www.gyopar.net) bátran ajánljom mindenkinek. Menjetek el Székelyföldre és nézzetek szét. Jó emberek laknak arra (jó pálinkával :). A Madarasi Hargita és Székelyudvarhely környékén amit láttunk, az csodaszép ! …és ha társas utazásra mész, válassz ismerősöket és lehetőleg ne menj ilyen lopós népekkel, mer’ az igen égő… :) :) :)