A reggeli gyors ébredést követően, végre irány az Aral. Miután megnéztük, amit akartunk, elvittük immár saját Portugáljainkat a saját autójukért és tűz Khivába, ahol most is vagyunk. Ettünk, ittünk, elég jót buliztunk. Mindenki rendben és jó van. Holnap irány Bukhara, ahol Laura és Gábor csatlakozik hozzánk. Jók legyetek…csók :)
Aral sztori:
A szép az egész Aral sztoriban, hogy egyáltalán nem balesetről vagy katasztrófáról van szó a kiszáradás kapcsán, hanem egy szovjet terv megvalósulásáról. Az akkori tudósok és mezőgazdasági szakembereknek, valamelyik vodkagőztöl ködös napon, eszébe jutott, hogy milyen pompás lenne ezen a környéken gyapotot termelni. Az Aralt tápláló folyót egészen egyszerűen elterelték a gyapotföldekre. Tervben volt még, hogy Szibériából (mer’ az ide közel esik) egy csatornán vizet vezetnek a környékre, íg ybiztosítva a közép-ázsiai terület vízellátását. Mondanom sem kell, hogy ezt a vizet sem az Aralba tervezték vezeni.
(itt elvileg kéne lenni vagy 20 méter víznek !)
Az ötvenes évek óta (amikor is elkezdték ezt a remek tervet), a tó ketté vált a víz szintjének csökkenése miatt, majd a kilencvenes évekre a vízszint 16 métert (!!!) csökkent…ez már kezdett szerintem gyanús lenni ezeknek az eszementeknek szerintem, mivel a víz már 80 kilométerrel visszahúzódott, a parton szárazon hagyva a régi kikötőket és az ott lévő hajókat is.
A halászat megszűnt, mert a vízszint csökkenése, és a vegyszerek gyakorlatilag kiirtották a halakat. A kiszáradó tóban már nincs annyi víz, hogy ott fenntartható módon lehessen mármit is csinálni. Ami víz megmaradt a tóban, az a párolgás miatt elkezdett sóssá válni, ami az édesvízi halaknak csak egy picit jó. Húsz faj tűnt el a föld felszínéről és kb 60000 ember maradt munka nélkül…
A kiszáradt mederből a tó eltűnése miatt elsivatagosodott tájon sós homokviharok indulnak, amelyek nyilván tök jót tesznek a még itt maradt emberekkel, és azokkal akiket elér az itteni szél.
Megy valami egyezkedés az érintett országok vezetőivel arról, hogy kéne víz a tóba, de elég nehéz elképzelni, hogy a jelenleg a gazdaság gerincét képező gyapot termelést elfelejtik és átállnak valami másra. Hát ilyen az, amikor a gondolatot tett követi. Pár kép a Muynakban felállítot emlékműtől (műholdképek 1950-től napjainkig, és a kikötő)