Mit is vigyünk, mit is vigyünk ?!

Amikor elkezdtük ezt a kirándulás dolgot úgy voltunk vele, hogy nagyon fel kell készülni és minden eshetőségre kell lennie valami megoldásunknak. Hogy ne érhessen minket baj – ami persze most is célunk – elkezdtünk szupi autót építeni, felszerelést összeszedni és úgy általában átgondolni, hogy mit is vigyünk magunkkal. Az eredmény az én esetemben 19 darab bezacskózott alsónadrág/zokni/póló trió, rettentő mennyiségű gyógyszer, és három (igen három :) GPS volt. A szerszám vonal még érdekes, mert szerintem simán kivehettük volna, majd felújítva visszaszerelhettük volna a merci motorját az út során bárhol :) Az autónk három tonna felett volt súlyát tekintve és nem volt igazán kényelmes helyünk semmihez. Akár úgy is megfogalmazhatnánk, hogy minden felszerelésünk megvolt ahhoz, hogy egy rettentő aszteroida támadástól is megmentsük a világot, de erre semmi szükség nem volt.

Az eltelt 5 évben a hozzáállásunk elég jelentősen változott. Már nem cél a Bilstein gátlós, progresszív rugós mindent bíró futómű. Ha nincs az autó alján nyolcas alulemez, akkor sem esünk kétségbe, és a cuccok is jóval kevesebb helyet foglalnak már :)

Mostanság simán kiszolgálja luxus iránti vágyunkat ha tudunk szmekket és kávét főzni, ha van egy-két hagymás vagdaltunk és vizünk, és tudunk zenét hallgatni (Lőrinc: júkenszéjsígáditóóóóóól :)

Az egész felkészülés egy invertert (hogy tudjál tölteni mindenféle elemes kütyüt), egy rendes gps-t (a csoda 276C és mindenféle Nüvi helyett egy USB18 is megteszi), megbízható autót (ami nem gáz ha nem gyors, de vigyen el bárhová ha vigyázunk rá) tartalmaz csupán.

Az ozmózisos vízszűrő kiszorult a maszthev kategóriából, így itthon marad…ellenben nagyon fontos, hogy lehessen a kocsi tetején aludni és kajálni, illetve kellett egy ex-mikroszoftos zászlórúd (thx Szlovi :), ami remélhetőleg könnyeket csal majd az orosz csinovnyikok szemébe az ukrán határon, rajta a kalózos, ökoterroristás zászlóval.

Ukrajnában kanyaró járvány van, Oroszországban tombol a demokrácia, a kazah ásványkincseket megszerezzük Hazánknak, a türkmén földgázt meg elvezetjük az üzbég Pamírba egy csövön, amit keleti áramlatnak nevezünk majd és ott elégetjük…a környező országokra pedig idő alapú adót vetünk ki. Más tervünk nincs :) Már csak 10 nap :)

Hozzászólás írása?

6 hozzászólás.

  1. Benzines kannát… sokat.

  2. A kannákat nem engedik fel a repülőre hazafelé… Pedig milyen olcsó benyát tudnánk hozni…

  3. Hogyhogynemengedikfel ????? :) :)

  4. Csak kabinba:) Ott meg kényelmetlen a sok kanna…

  5. DHL-lel kell elküldetni ;)

Szólj hozzá!

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
treating male impotence