Az immár sorozatos sikereket elkönyvelő határátlépő kommandónk megfogadta, hogy innentől minden nyugis lesz és szépen, szétnézve megyünk tovább. A rend orosz és éber orei megpróbáltak persze belerondítani ebbe a jó tervbe, de nyilván nem hagytuk magunkat. Először onnan indultak a leállításunk után, hogy elveszik az autót, mert ez egy tűzoltó (nem mondod !! :), és mi meg nem vagyunk szakmabeliek, majd jött a soksoksok ezer rubeles pénzbüntetés, majd kis várakozás és eljött a klasszikus „mit csináljunk magával”, majd a várva vártt „na menjenek”-ig azzal értünk el, hogy elmeséltem nekik, hogy öt határon (beleértve az oroszt is) a kutya nem szólt semmiért, így talán szerencsés lenne, ha ők sem tennék.
Szóval egyszercsak beértünk Astrakhanba. A szállás tök rendben volt és még este kaptunk szendvicset, borcsot és miller típusú amerikai sört (miért nem tartanak helyi sört a 8 féle import helyett ?). Annyira, de annyira jó volt zuhanyozni és ágyban aludni, hogy azt el sem lehet mondani :)
Reggelire a kása mellé vajas kenyeret adtak. Nem tudom, hogy ezek beszélnek-e a nyugat-afrikai vendéglátósokkal, de szerintem el kellene engedni ezt a vajaskenyér dolgot…vagy tenni rá egy kis szalámit, mert a hátamon feláll a szőr már tőle.
Indulás előtt ettünk egy kis pirogot még a helyi boltban és a kapcsolódó védőital is sokat tett jókedvünkhöz…majd kis városnézést követően indulás a kazah határra.
Kazahsztánt a teremtéskor Allah kifelejtette a jegyzetből, így mikor végzett, szegény jó kazahoknak nem volt országuk. Össze is fogtak a férfiak és elbattyogtak Allahhoz, hogy reklamáljanak. Mondták, hogy jó volna, ha nekik is lenne saját országuk, amiben vannak folyók, hegyek, síkságok, egy csomó fehérmájú és naponta fürdő, gyönyörű nő és rengeteg szesz. Mivel Allah látta, hogy hibázott, így összeszedte a maradékot, ami a világok teremtésekor maradt nála, és csinált egy majdnem hárommillió négyzetkilométeres országot. Mivel a vallás tiltja az alkohol fogyasztást, így büntiból a nőket sem az előző specifikáció alapján készítette el ebben az országban :)
A kazah határ sima volt…kb 10 perc alatt kiléptettek, majd picit tovább tartott míg be…mivel valamilyen gazdasági közösséget alkot a két ország, így a vámon sem kellett sokat egyezkedni. A határt követő pocsék utat kb 150 km-rel felváltotta egy pöpec új út, amin elkocogtunk Atyrau-ba.
Az országot – bár Allah kb az előzőek szerint hozta létre – nem mindanám változatosnak. nyíl egyenes úton kellett kb 350 kilométert autózni, majd a tankolás után még 450-et lezúzni Beyneuig. A tevéken kívül nem volt sok látnivaló.
Szállásunk nem volt természetesen, így mondanom sem kell, hogy a kocsiban és annak tetején alszunk…pompás, nem ?! A holnapi etap már Üzbegisztánban ér véget. Jóccakát
Ja, Misinek:
A Mamajev Kurgán Volgográdban van (régi neve Sztálingrád), ahogy írtad is. Elég durva harcok folytak a helyért a második világháborúban. A wikipedia szerint volt olyan nap, hogy a szorgos orosz tábornokok 10.000 orosz katonát küldtek a halálba itt. Többször is gazdát cserélt maga a hegy…és hát a sztori végét jól mutatja, hogy jelenleg senki nem beszél itt németül. Amúgy (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szt%C3%A1lingr%C3%A1di_csata) érdemes megnézni a cikket :)
Barnabást természetesen nem harapta meg a kutya :) Igaziból a „majdnem megharapta”, csak annyit jelent, hogy megközelítette…vagy méginkább csak távolabbról nézte :) :) …nem kell mindent elhinni, ami az interneten megtalálható :)
0 hozzászólás.