Reggel arra mindenki fejfájás nélkül de csak kicsit frissen ébredt. Hollandok sehol, így 9 körül nekivágtunk a mai 230 kilométernek. Ja alőtte megvolt a hacsapuri és kaukázusi kefír reggelire. Közben a melletünk lévő asztalnál ücsörgő négy helyi megivott három üveg vodkát és énelkősre itták magukat…nem is volt rossz :)

Gyakorlatilag az összes falu a folyó partján áll a völgy aljában és tele vannak ezekkel a vicces tornyokkal. A tornyokat az 1700-as évektől kezdték el építeni. Céljuk, hogy a tavasz beköszönte előtt befogadják magukban a családokat, állatokat, élelmiszert és minden egyebet, hogy ha majd jön a lavina és elvisz mindent, az értékek megmaradjanak. A tornyokat – mint utólag Attila tisztába tette számomra – az 1200-as évek környékétől építették és lavina helyett az ellenséges népek ellen építették. Ha jött az ellen, bevonultak családostul és jókat kacagtak a lent tobzódó ellenen. Nagyon szépek. A házak is…a legelők is…ide kéne költözni…Urallal járnék a boltba :)

Szóval az élhető területeket lassan elhagyva egy elég durva úton mentünk fel egészen közel 2700 méter magasságig és végig az orosz határ mellett tettük próbára a türelmünket.

Átkeltünk kb 300 kis patakon és az út (már amennyiben út az amin magabiztosan csak tankkal lehet közlekedni) minden szikláját megmásztuk. A hágó túloldalán lefelé már nem bírtuk a drámai feszültséget és szmekket ettünk kávéval…majd egy még ennél is hosszabb ideig tartó úton leereszkedtünk. Annyit vezettem ma hogy a jobb kezem kisujjának utolsó perce gombásodni kezdett a kormányzástól… :)

Ettől függetlenül elképesztő élmény volt…meseszép ez a terület.

A mai cél Abrolauri volt, ahol van egy pöpec szálloda, de nincs kajálda csak a szállodai, ahol 4 lariba kerül egy sör, ami nem valami versenyképes errefelé…ma degeszre reggeliztük magunkat Bagyival és Bandikával…ettük a már említett hacsapurit, kefírrel és kávékkal/teával 7 lariért hárman…

Holnap irány Tbiliszi. Szép napot mindenkinek !

Tegnap este ugye bebattyogtunk a városba és egy annak közepén lévő szabadtéri büfé felé vettük az irányt- Kutaisi, min minden grúz város, tele van fiatalokkal, akik eme techno zenétől tüctücölő helyen is vadul fogyasztottak. Volt a helyiek között kis pofozkodás, nagy szerelem és a legvégén a helyi megasztár reménysége is megmutatta hogy májkeldzsekszont is lehet másképp értelmezni. Hazafelé meghoztam az útiránnyal kapcsolatos első önálló döntésemet minek közvetkeztében megtekintettük a város sötétebbik részét. Ja és Kuitasi-ban van városi lanovka. A már említett kocsma mellet található pénzbedobós tevét köti össze a folyó túlpartján lévő dombtetővel. Akkora fülkéket láttam rajta hogy kb két ember fér bele. Figyelembe véve a helyiek alkohol fogyasztási szokásait és a magasban lógó picurka fülkét, valamint azt hogy láthatóan nem nyitható az ablak, szerintem kafa kandi kamerás felvételeket készíthetne ott bárki szelesebb időben :)

A mai terv szerint Mastia volt az uticélunk. A napi táv uszkve 250 kilométer volt. A csontos Urakkal együtt terveztük megtenni a távot. Reggelire kaptunk némi rántottát (kb 2/3-ad tojásból és 20 dkg zsírból állt), majd indulás.

Az úton megcsodálhattunk egy újabb korszerű helyi temetkezési szokást is. Azt már említettem hogy vannak egész alakos, béenvés, telefonálós képekkel tűzdelt kövek, de a mai felfedezés kapcsán azt kell mondjam hogy ezt is lehet fokozni. Kis házikókat építenek a sírok fölé és asztalt, valamint padokat tesznek oda. Jeles alkalom esetén kivonul oda a család és ott eszik-iszik kedvére. Dácsa és temető egyben…hmmm.

Aztán megnéztük még a világ egyik naaaaagy erőművét ami a nem tudom milyen folyót duzzasztja fel és annak vizét használja áram termelésre. A miheztartás végett mondom hogy a lenti bal oldali kép alsó részén a gát tövében van egy fehér légypiszok…az egy busz.

Ezután elindultunk Kaukázus magasabb részei irányába (Észak-Svanet).Az út a pompástól a rettenetesig tartó skálán minden értéket végig járt.

Végig ennek a nem tudom milyen nevű folyónak a medrét követtük felfelé, majd egyszercsak valamikor este 6 körül megérkeztünk Mestiába, egyenesen a „Cafe Ushba” nevű vendégházba. A hely saját legendát érdemelne. Valamilyen hússal töltött lepényt ettünk, ami nagyon finom volt., majd az esti parti kedvéért Attila barátunk hozott egy üveg csacsát (a helyi pálinka dzsoli dzsóker neve). Az ott lakók igaziból kicsit furcsák voltak…az a szervezői infó hogy mivel kevés az oxigén, így mindenki kicsit bolond :) Pl kért valaki egy viszkit kólával és kitettek elé egy teljes üveg viszkit és fél liter kólát. Ja és eközben valami rettentő helyi zene szólt.

Aztán kiderül hogy világzenei fesztivál van a városban, így megnéztük azt is kicsit, aztán pihi. A következő nap nehéznek ígérkezik.

A Batumiban való ébredés után szolíd reggelit kaptunk, majd irány a Kaukázus alacsonyabbik részén át Kutaisi. A napi távunk kb 300 kilométer volt. Grúziában az a fura hogy gyakorlatilag minden autósofőr anarchista vagy részeg…vagy mindkettő. A városból kifelé menet láttuk például hogy egy rakodó darus teherautó sofőrje fent hagyta a darut, majd a nyitott daruval nekiment egy felüljárónak minek következtében a daru leszakadt a helyéről, Ő meg szentségelt.

A heliek vezetési stílusa könnyen szokható amúgy. A duda a legfontosabb kellék a kocsiban, így mindenre azt használják legyen az köszönöm, jövök, megyek vagy micsinálsztebunkó.

Szóval útban a Kaukázus alacsonyabbik része felé megnéztünk egy szovjet stílusú falut és benne egy vízesést és persze gyűjtöttük a kis pontjainkat.

Persze minden csak úgy ragad a Szovjetúnióban tanultaktól. Jól érzékelhető annak szelleme, vodka fogyasztási normái és a villanyszerelési trükkök is onnan maradtak szerintem.

Az úton persze már minden helyi kíváncsi volt ránk és mikor megtudta hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mit akarunk mindenki örült az ittlétünknek. Az utakon rengetek az Ural, az UAZ és a Lada, de persze láttunk egy csomó ML Mercit és BMW-t is. Hiába no…ami menő az menő.

Köszönhetően annak hogy a helyiek jelentős része erős vodka befolyás alatt éli le az életét, az utak mellett elég sok síremlék van. Nagy keletje van a képpel díszítetteknek, ami mintegy megmutatja az elhunyt lelkének titkait is. Figyelembe véve a vodka fontos szerepét a legautentikusabb egy vodkás poharakat és az elhunyt arcképét ábrázoló kő volt…elképesztő.

Szóval haladtunk felfelé szépen és a tengerszint feletti kb 50 méteres magasságból felmentünk 2300 méter fölé. Teszek ide néhány képet az úton láttottakról (Adjara nemzeti park).

A Nemzeti Parkon átkelve leereszkedtünk a hegyekből és meg sem álltunk Kutaisi-ig, ahol egy rémes szálláson alszunk. Este bemegyünk a városba szétnézni mert egy – az elmondások alapján – világi hely. Jó éjt !

Halló, halló.

Kicsit ütemezetlenül kerülünk net közelbe, így ezért késtünk ezzel a poszttal.

Szóval este volt valami paprikás krumpli, amit közösen főztünk. Igaziból én csak pér krumplit vágtam fel és a munka dandárját mások végezték el. A főzés a parton volt, ami egy közelgő, majd a konkrét főző placcot elkerülő vihar miatt elég szeles volt.Eluntam hogy nem tudom nyitva tartani a szemem és csatlakoztam a Csontbrigádhoz, akik mindent vivő Tibi főszereplésével épp főtengely szimeringet tanultak cserélni a pajeron. A munka végeztével alvás, majd reggel indulás a sinop-i kempingből Batumiba. A napi táv 780 kilométer körül volt, ami ugyan rettenetesen hosszú volt, de javarésze kava négy sávos út volt, így annyira nem volt vészes.

Az úton persze azért siettünk, így az éber török rendőrök lefotóztak. Állítólag gyorsan mentünk, de szerintem ez egy marhaság. Igaziból csak az adatokat írták fel, nincs helyszíni bírság, nincs védelmi pénz, de a büntetés elég húzós. Annyit tudtam elérni hogy a lakcím és alvázszém helyére bediktáltam azt hogy „köztársaság” a jogsimról, illetve a lakcímnél megelégedtek azzal hogy Magyarország. Reméljük a legjobbakat!

A papírmunka után kedélyesen elbeszélgettünk a szervekkel és közben egy másik gyorshajtó is csatlakozott, így már volt tolmácsunk is. Azt az ukászt adták hogy ha el akarom kerülni a büntetést, nem megyünk száznál gyorsabban. Mondom és városban ? Azt mondták hogy ott is be kell hogy tartsam ezt a határt és nem lesz semmi gond :)

Valahol Trabzon városa után iszonyúan el kezdett esni az eső és rettenetes időben értünk a török-grúz határra. A határ jó időben maga a csoda. A Grúziába belépni szándékozókat először lepecsételi egy határőr, majd lepecsételi egy autó engedélyezős kiléptetős határőr, majd lepecsételi egy vámos határőr. A határon egy darab kapu van fenntartva a gyalog és személyautóval avagy busszal belépni széndékozóknak, így kábé ezren voltak előttünk a sorban. közben zuhogó eső. Hát ezt nem bírtuk kivárni, így vásároltunk magunknak egy „barátot” aki némi euró fejében jó nagy ordibálások közepette végig tolt minket a török oldalon, majd szép napot kívánva áttoloncolt a grúz oldalra. A grúz oldalon a személyautó utasai nem mehetnek át az autóban hanem ki kell szállniuk és gyalogosan kell bejutniuk az országba. Az autóval ellenőrzik az útlevelet, majd mégegyszer az útlevelet, majd az útlevelet és az autó forgalmiját, majd az útlevelet és tátáááám, már bent is vagyunk az országban. Bagyi és Bandika ezalatt eljátszották kb ugyanezt és a végén lefényképeztek minket, mert az kell :)

Tök sötétben mentünk el a szállásra Bandika első rangú navigációja következtében, ahol valami padlizsános, darált húsos paradicsomos izét ettünk, meg aki szereti az ilyen helyen az sült csirkét, ami nagyon finom volt. A szoba és igaziból az egész szálloda sugárzot valami olyan színvilágot, hogy egész egyszerűen nem találtam rá szavakat.

Kis rózsaszínnel megbolondítva a szobában a szivecskés és rózsás ágyneműt egyszerűen fenomenális az eredmény. A harmadikon laktunk, de ott nem lehetett megállítani a liftet, mert az a gomb nem folt jó, így a negyedikről kellett lesétálni ! Ja és egy helyi ember hozott kóstolót a heli borból, ami nem volt nagyon finom. A város (nem tudom írtam-e már hogy név szerint Batumi) a szovjet korszak nagy üdülő városa volt Szocsi mellett és csak a nagyon kiváltságosok járhattak ide nyaralni, de mindez már a múlté…és ettől jó ez az egész.

Törökországra vonatkozóan csak a következőket tudnám elmondani:

Az otthoni OMV kúton a múltkor tankoltam egyet (én magam) és mint megelőzően már annyiszor, a fizeésnél letettem a kártyámat a pultra. A kutas ember nagy fújtatva és kelletlenül felvette a kártyát és bedugta a gépbe. Mikor kérdeztem hogy van-e valami gondja persze nem mondott semmit csak a száját húzta.

Törökországban a Batumiba vezető úton inni akartuk egy kávét az egyik út széli kúton, és leparkoltunk. Kérdeztük, hogy kaphatunk-e kávét, de a kút „caffe bar”-ja nem működött. A benzinkút tulaja odajött és megkérte az egyik kutast (aki épp tankolt és ablakot mosott), hogy ha végzett főzzőn nekünk három kávét. Kihoztak az épület mellé egy asztalt és vagy hat széket és leültek mellénk. A tulaj bemutatta az öccsét, az öccse két fiát, megkérdezte hogy kifélék mifélék vagyunk, honnan jöttünk hová megyünk, majd elnézést kért hogy nem iszik velünk kávét, de ennek az oka az hogy Ramadam van. Ezután elmesélte hogy miként nyitotta a benzinkútját és hogy Törökországban 10 millió 10 év alatti gyermek él. A kávé után nem engedett fizetni és jó utat kívánt.

Holnap megyünk a hegyre….végre ! :)

Tegnap azt mondtam hogy ma nem lesz semmi…hát de. Szóval tegnap este az etil csoport rettentes munkát végzett a csapat jelentős részén. A mulatság felénél előkerültek a pálinkás üvegek és aki nem vigyázott az megjárta :)

Az este végén csak mi maradtunk a Csontbrigáddal és az amerikai csapattal. Utóbbiak az ördög koktéljának keresztelték el a pálinkát és hát cimboráltak is a nvadóval rendesen. Nagyon kíváncsiak ránk és elkezdve Sztálintól a kommunizmuson át eljutottunk odáig hogy a mostani amerika viselkedése a világban megosztja a véleményünket. Mindezt persze elég erős mondatokkal fűszerezve. Az este gyakorlatilag utolsó párbeszéde kb ez volt:

– Amcsi (asszem Rizzo-nak hívják): Elvehetem az öngyújtódat ?

– Gazsi (Gáspár a Csontbrigádból): Persze, Te amerikai vagy úgyhogy úgyis elveszed amit akarsz ! :) :) :)

Percekig kacarásztunk rajta.

Amúgy az amerikai srácokban szerintem nagyon durva bűntudat van az egész társadalmuk és országuk agresszív viselkedése miatt. Gyakorlatilag minden második mondatuk arról szól, hogy nagyon jól tesszük ha hülyének nézzük őket, illetve hogy őket minden nemzet utálja. Ennél komolyabb mélységekbe nem sikerült merülnünk a Velük való beszélgetés során.

Szóval tegnap este még megnéztük a csontos fiúk sátor építési próbálkozását, ami igen szórakoztató volt, majd alvás. A kempingben körülbelül hatvanezer béka és millió szúnyog van. Én előrelátással – hátha menekülni kell valami Isten csapása elől sátrastól mindenestől – nem húztam be a sátor mindkét zippzárját, ami megbosszulta magát természetesen. Apró figyelmetlenségemnek köszönhetően a behúzott ajtó a külső volt, így éjszaka bejött a sátorba pár béka, akik nem tudom hogy mit akartak tőlem, de szerencsétlen lett a vég. Annyit mondok hogy picit békás voltam ébredéskor.

Reggel gyakorlatilag mindenki az életéért küzdött. Volt Ahmed által készített reggeli, de én tudtam hogy mi az ami segít. Szmekket főztem, majd kávét hozzá. A nyelvem hegyén játszadozó iszonyú hosszúságú polietilén láncok kényeztetése után gondoltam pihengetek kicsit, de tervem meghiúsult. A csontos fiúk autója eleresztett egy liternyi olajat tegnap és meg kellett nézni. Csatlakoztam hozzájuk és bementünk szerelőért. Bagyi és Bandika eközben a Fekete tenger habjaiban ejtőzött.

A szerelők plázájában aztán volt minden. Szerelnek ezek bármit. A mi Mesterünknek egy négy állásos műhelye volt. Amiben kb 10 ember nem csinált gyakorlatilag semmit. Ücsörögtek a székeken és gondolom a munka rejtelmeit részletezték egymásnak. Annak megszervezése hogy egy szerelendő autóval odébb álljanak kb 15 perc volt és 4 ember kellett hozzá.

A csontos pajero haspáncélját kb fél óra alatt szedték le. Ez egy bazi acélból valósi lemez, amit négy csavar fog. Ehhez kellett három ember és kétszer fel is emelték közben az autót. Profik ezek :) Szóval haspáncél le és irány a mosó hogy megszabadítsuk az olajtól a kocsi alját. Ehhez átmentünk egy mosóba és ott teljes döbbenetünkre már várt minket Samir, a mosós ember. Samir egy fehér ingben fogadott minket. Volt rajta egy munkás nadrág, ami nagyjából az Ő mérete volt…hosszra. A nadrág dereka viszont nem érte be Samirt, így egy csecse kis madzaggal kötötte meg a gatyó derekát. A nadrág slicce konkrétam Vé alakban volt nyitva és kikandikált a hófehér alsó nadrág és hát a diszkkét kis dudor…micccsoda férfi ! :)

Szóval Samir bevezényelte a kocsit az akna fölé, lemászott és úgy ahogy volt fehér ingben elkezdte brigéciollal prickolni, majd nagy nyomású mosóval kezdte a mosást. Mire végzett, a fehérből fekete lett és hát egy igazgatás nyomai is vitathatatlanok voltak.

Az olajat lemosta, a kocsit visszavittük és bármit csináltunk, semmit nem találtunk…szóval az olaj mehet. Visszatérve a kempingbe végre leslattyogtam a partra, ami olyan 30 kilométer széles és az ég világon senki nincs rajta. A homokos part és a kábé 32 fokos víz nagyon fincsi volt. A vízben összeismerkedtem Bencével aki cnc marókat tervez és minden titkot elárult :)

Ezután Rizzo-val megjavítottuk a jeep-jük rádióját és ezért felrakott a fészbúkra…egész nap azt a vackot nézegetik…közben iszogatnak és felületes dolgokról csacsognak.

A parton még megtekintettük ahogy a szervezők megpróbálnak átkelni egy kb 30 centis vízen…ami alatt kb 50 centi laza homok volt…természetesen nem sikerült, így megtekintettünk egy mentési műveletet is.

Ma este főzés lesz…helyi alapanyagokból lesz paprikás krumpli valami rettentő ánizs ízű kolbásszal…kíváncsi vagyok. Minden szép és minden jó…aludjatok szépeket. Holnap Grúziából jelentkezünk.

Addig is hallgassatok régi szöveget, új zenével a Sziget nulladig napjáról:

Sükürüm büskürüm. Ma igaziból nem történt semmi. Reggeliztünk és nagyon kényelmesen autóztunk a török autópályán sokat és kb ennyi. körül értünk be, de mostanáig elég sokan nem értek ide még, így kevesen pörgetjük a kemping forgalmát.

Amúgy a kempingben van egy holland lakóbusz…jó távol álltunk meg tőlük, de majd meglátjuk mi lesz, de kutyájuk nincs.

Holnap pihengetős napunk lesz, így nem valószínű hogy lesz mit írni. Készülünk Grúziára. Jóccakát:

Szóval ott tartottam hogy reggel a holland kedvenccel ébredtem. A napi etap inkább a távolság leküzdésére szolgált, mintsem a szép meglátására. Immár együtt vágtattunk az autópályán Törökország felé. A görög autópályák kb annyira szépek, mint Lendvai Ildikó egy holland kamionos karjaiban, így nem vesztegetnék rá sok szót.

Amivel viszont adós vagyok az Albániával kapcsolatos. Bennem olyan kép élt az országról hogy gazdasági csődtömeg és káosz Európa közepén mérhetetlen szegénységgel. Alapvetően kb tényleg ez a helyzet, de valahogy olyan nagyon egyszerű és szép az egész összkép. Az emberek segítőkészek a gyerekektől kezdve a felnőttekig. Úgy általában mindenki beszél németül és/vagy angolul és ha nem megy a szóban, akkor mutogatva, hadonászva csak átadja amit akar. Az ország – bár a tengerpartot nem láttuk – egyszerűen csodás. Balatoninál alacsonyabb árakon lehet szobát találni és jó kajáik is vannak…meg dobolnak…de ez mindegy. Híres embert nem sokat sikerült összeszedni onnan…van ugye Hodzsa a diktátor, Teréz Anya (tudtátok ? én nem…a mai Macedónia területén született, de albán családban), James Belushi és Delhusa Gjon…írójuk is van t’án, de a nevét nem tudtuk megtalálni (Balaton szeletet ér a helyes megfejtés)…ja és él a vérbosszú és a család tisztelete. Nagyon frankó. Mindenkinek csak ajánlani tudom. És még nagyon fontos, hogy albánul a sikattyút úgy kell mondani hogy „morzek”…ha valakinek hasznos az infó :)

Szóval autópályán elrobogtunk a török határra és rövid pepecselést követően már mentünk is Isztambulba a mai adu ász feladatot megoldani. A nem tudom milyen autóbusz pályaudvaron kellett megtudni hogy mennyibe kerül a jegy Athénba. Az alábbi képen látható a pályaudvar kb egy negyede és minden színes táblácska egy-egy irodát jelöl, ami potenciálisan tartalmazza a nekünk kellő infót :)

Isztambulból kifelé elképesztő dugóba kerültünk és kb két óra alatt jutottunk át a Boszporuszon. A végét kicsit meg kellett húznunk idő hiány miatt, de Bandika zseniális navigációjával időre beértünk és jelen pillanatban második helyen szereplünk a versenyben.

Napi feladványunk: Mennyi bankkártya olvasóval lehet optimálisan kiszolgálni szerintetek egy benzinkút látogatóit ?

A szállásunk ma Sepanca-ben van a tó partján. Über szálloda…meleg víz, ingyen wifi, fajitas. ELnézést a csúszásért a hírek kapcsán, de a műholdas telefonunk nem pontosan úgy akarja az igazságot ahogy azt mi szeretnénk. Holnap ismét kb 600 kilométer a táv és utána egy pihenőnap egy kempingben.

Az éjszakát egy kanos, de valószínűleg igen ittas medve által lakott sátor mellett töltöttük…volna. De mivel úgy horkolt, hogy elaludni sem volt esély, az éjszaka közepén áthúztam a sátrat a hollandok LC-je mellé. A hollandok igen liberálisan nevelhetik a gyerekeket, mert hajnal kettőkor még sikítoztak a sátorban, így áthúztam a sátramat a kemping másik végébe, ahol egy sitt rakásra sikerült a sötétben letelepednek, így aztán áthúztam a sátramat a ladások kocsija mellé, ahol egy böndő tüske halomba sikerült lepakolnom…de tudjátok mit ?! Lesz*rtam.

Otthon is vannak problémáim a kamionosokkal, de itt ezek köszöngetnek egymásnak. Van ugyan nyilván rádiójuk is, de hát éjszaka lévén nem tudják megállapítani egymás nemzetiségét, így hosszú hosszú dudálással köszöntötték egymást. Nem tudom hogy a dobosokat szeretem inkább vagy a kamionosokat…szerintem az út végére kiderül.

Mindenesetre a kemping reggel eléggé máskpp nézett ki mint amit sátor huzigálás közben a sötétben láttam belőle :)

Reggelire kaptunk finom sajtos rántottát és közben a betonon futkosó tarisznya rákokra bambultunk. Evés után Ákos kocsijával kellett valamit tenni, mert a hegyek között nem vicces a baj. Már tegnap megszületett a diagnózis, miszerint megfáradt hengerfej vagy átégett tömítés miatt nem kafa a sztori. Víz leereszt, termosztát kiszerel, hűtő sapka megpimpel. A megoldásban nem voltunk biztosak, így Bagyi és Bandika elhúztak feladatot megoldani én meg beültem Ákosékhoz hogy hátha gond lesz.

Az első 20 kilométeren természetesen ismét megforraltuk a motort, így a kupakot vissza pimpeltük majd egy minket sztoikus nyugalommal figyelő benzinkutastól megkérdeztük hogy ihatunk-e a kúton valamit és hogy tölthetünk-e vizet a csapjából. Mosolygott és mondta hogy természetesen. Tényleg imádom Albániát…a kút kávézója építés miatt zárva volt és egyetlen csapból sem folyt a víz. Mondam az embernek hogy nincs víz, mire ő vigyorogva bólogatott és mondta hogy igen, igen, már egy hete ez a helyzet :)

A kupak pimpeléssel gyakorlatilag eljutottunk álmaink vágyához, lett egy autónk, ami az aszfalton 40 fokban képes volt 80-at stabilan menni. Az albán-görög határátlépés álomba illő volt…összefutottunk Bagyiékkal és együtt mentünk át Görögországba: Ők belépés után eltűztek, mi meg battyogtunk szépen kényelmesen. Valami vé betűs városban ettünk giroszt megbeszéltük egy török ismerőssel hogy van egy hangerfejes autónk és hogy holnap Isztambulban kéne egy szerelő, aki egy nap alatt megcsinálja az autót. Így is lesz :)

Este valamikor fél tíz felé érkeztünk meg a hangyaboly kempingbe (erről nemsoká részleesebben), ahol Bagyi és Bandika eléggé emelkedett hangulatban áztatták magukat a tenger vizében. Gyors sajtos vacsi és alvás…lett volna ha a kempingben meg lehetett volna állni bárhol is 4 másodpercre anélkül hogy 20 hangya fel ne mászott volna az ember lábára.

Ezen okból kifolyólag a sátras körtáncot már nem voltam hajlandó eljárni, így a hálózsákkal lemetem aludni a tengerpartra. A tegnap már szóba hozott hollandok között vagy nyilván pár akinek nincs gyereke….az ilyeneknek kutyája van. Az első kutyás hollandokra jellemző hogy addig etetik a kutyájukat, amíg egy kitömött zoknihoz nem lesznek hasonlatosak. A kitömött zokni a korral megkopik, de attól még a család kedvence marad, akit elhoznak persze nyaralni is. Gondolom a luxus lakóautóban alszanak apuval és anyuval együtt és reggel kiengedik a szerencsétlent hogy az éjszakai anyagcsere cölibátus után végre könnyítsen magán.

Na a parton reggel arra ébredtem hogy a zokni, felszabdulva az éjszakai rabságból az arcomtól kb 80 centire végzi előbb kis-, majd nagy-dolgát, hogy a sikert a gazditól jövő örömujjongással könyvelhessék el. Szép napot hollandia. Esetleg van valakinek holland kamionsofőr ismerőse aki dobol ???

Irány Isztambul…de ez már egy másik történet…

Kukes igaziból egy albán koszfészek – már elnézést. Mondjuk én nagyon szeretem a koszfészkeket…amit nem szeretek, hogy Kukes-ben (Kukszinak mondják :) hogy van egy olyan szokás hogy valami félszédült szerencsétlen valami erősen ittas haverjával két valami észveszejtően nagy dobbal !!! Hajnalban !!!! Dobolva járkálnak a városban !! És a szálloda előtt járkálnak mint akinek fizetnek ! Fel s alá. Háááááhhhhhhooooogy ??

Reggeli az nem volt, de Ákosékkal és a csontos fiúkkal csapatostul indultunk neki a napra kiszabott 230 körüli kilóméterne némi autószerelést követően.

Az elején a tegnap már megtapasztalt „egyéb útvonal” besorolású retteneten caplattunk fel 5-600 méter magasra, majd egyszercsak az addigi kátyú halom véget ért és mindenféle murvás utakon mentünk

A murvás utakkal nincs nagy gond, azt szereti az autó is meg én is, de gyakorlatilag egy 200 körüli mélységű bináris fa bejárásával kellett megkeresnünk a helyes útvonalat térkép nélkül. Csodaszép volt minden és persze oldottuk ezerrel a feladatokat is…

A Hodzsa féle bunkerek, iszonyú tömegben repkedő bögöly csapatok között vezetett az út a Drina völgyében. A folyón való átkelést nagyon viccessé tették a hidak, melyeket szerintem még az oszmán birodalom katonái építettek valamikor az 1700-as években és az aktuálisan uralkodó diktátor deszkákat hordatott a tetejére maximum.

Iszonyú sokszor tévedtünk el és minden ilyen eltévedés egy hegy tetején végződött vagy valakinek a tanyáján.

Vicces ez az eltévedés dolog és pompás mulatság egy gyalog is nehezen járható úton 200 méteres szakadék szélén autózni, de azért kezdett elég lenni belőle délutánra, így a Drina egyik pöpec gyaloghídja tövében megálltunk fürdeni. Csatlakozott hozzán Arek és ifjú felesége is (az indulást megelőző napon keltek egybe és egy „just married” feliratú Rockyval jönnek). Pancsi után folytattuk az utat tovább és a Drina egyik nagyszerű átkelőjénél érintett meg Albánia :)

Megálltunk valami feladat miatt és a hídnál áldogáló 5-6 ember egyszercsak odament egy ifához és betolta azt, majd felszálltak a platóra és utaztak békésen. Ezután vettem észre a vízben valószínűleg mosás miatt parkoló markológép gémjét…ehhez jött a híd bizalom gerjesztő recsegése a háttérben. Szeretem ezt az országot !

Kis macedóniai kitérő után beértünk az albán kempingbe. 13 óra alatt tettük meg az utat :)

Ákos kocsija picit megforralta magát napközben, de alszunk egyet a helyes megoldásra még. A kempingben vacsi (Bagyi egy marék rizst választott a csak albánul beszélő étlapról ami hármas szám alatt szerepelt, mi Bandikával az ötöst ettük, mert mögé volt írva hogy 400 gramm), majd sátras alvás jön. Jóccakát.

Dobrüj gyeny. Ma reggel Ivanjicából elcsattogtunk a studenicai kolostorhoz, ahol jól megnéztük magát a kolostort és a kertjét. Út közben a hegyi szerpentin egyik pihenőjében főztünk egy jó kávét és elfogyasztott azt közösen a Csontbrigád nevű csapattal akik szintén verseneznek. KVzás közben természetesen kiszedtük belőlük az összes titkukat és megtudtuk taktikájuk minden részletét.

A kolostor után még mindig elvetemült hegyek között autózva átkeltünk először a szerb majd a koszovói határon léptünk át. A koszovói átkelés viccesebb. A szerb oldalon gyors útlevél ellenőrzés, regisztráció és mehetünk…a koszovói oldalon ENSZ rendőrök (szigorúan napszemcsiben és kőkemény tekintettel), valamint egy olyan határ, ami után már nem érvényes az európai biztosítás, rendszám és szerintem még a himlő oltás sem. A biztosítás uszkve 40 euró. A biztosító társaságok nevei mit ad Isten pont ugyanazok mint a határ „európai” oldalán, de neeeem….az a papper az nem jó. Költsék patikááááraaa ! :)

Mivel nem volt senki a határon ezért kb 20 perc alatt sikerült is abszolválni a feladványt…közben folyamatosan dübörgött egy pörkinsz generátor…nagyon autentikus volt :)

Szerbia jó hely. Nyomát sem találtuk az otthon terjengő szóbeszédeknek, miszerint a helyi rendőrök csak fél vese árán engednek tovább és egyébként is harapnak. Tök átlagos és rendes mindenki a benzinkutastól a pravoszláv papig bezárólag. A hegyek szépek, a patakok tiszták, a Lev pedig jó. Bájbáj Szerbia.

Koszovóban – nyilván a nemzeti büszkeség miatt – a koszovóiak nem nagyon foglalkoznak azzal hogy legyen mondjuk rendszám az autóikon…de nyilván ez biztosítás szempontjából nem jelentene semmilyen problémát :)

Kosovska Mitrovica-ban a várost két részre osztó híd két oldalán egymástól szétválasztva lakik a muzulmán vallású albán és katolikus szerb lakosság. A hídon fegyveresek őrzik a rendet. A városban óriásplakátok nészerűsítik a KFOR-t…klassz kis plakát. Páncélautók mennek rajta egy hídon…alatta meg kb az hogy éljen a káfor. Nem tudom hogy éljen-e…a tankok sebességét még szabálozni kell !

Mi kb annyi különbséget fedeztünk fel a két oldal között hogy a muzulmán oldalon menőbb kocsik vannak és szemetesebb a hely, illetve a vigyázz iskolások táblán a szerb oldalon a kisfiú kergeti a kislányt, míg az albánoknál a lány a fiút.

A Koszovóból való ki- és az Albániába való belépésünk sima volt. Semmi furcsaság, semmi felesleges dolog. Igaziból a határnál csaltunk kicsit, mert nem az itiner szerinti határátkelőt választottuk hanem elmentünk Gjakovába és az ottani csitti-fitti átkelőt tesztelvel léptünk be Albániába. A feladatokat a hivatalos útvonalon visszafelé igyekeztünk teljesíteni, miközben megválasztottuk a pedálokat legtöbbször nyomkodó sofőrt is :)

Kukes beli szállásunkig valami E jelű út visz, ami elvileg az európai közlekedési hálózat fő útvonala. Íme egy jellemző megjelenése eme pöpec kis sztrádának :)

A kukes-i szállás is megvan…hosszú nap volt…holnap 240 km a táv és 12 óra van rá. Szerintetek ? :)

Apropó. Nem tudja valaki hogy a Sszerbek miért vetik fordítva a keresztet ?