Szóval ott tartottam hogy reggel a holland kedvenccel ébredtem. A napi etap inkább a távolság leküzdésére szolgált, mintsem a szép meglátására. Immár együtt vágtattunk az autópályán Törökország felé. A görög autópályák kb annyira szépek, mint Lendvai Ildikó egy holland kamionos karjaiban, így nem vesztegetnék rá sok szót.
Amivel viszont adós vagyok az Albániával kapcsolatos. Bennem olyan kép élt az országról hogy gazdasági csődtömeg és káosz Európa közepén mérhetetlen szegénységgel. Alapvetően kb tényleg ez a helyzet, de valahogy olyan nagyon egyszerű és szép az egész összkép. Az emberek segítőkészek a gyerekektől kezdve a felnőttekig. Úgy általában mindenki beszél németül és/vagy angolul és ha nem megy a szóban, akkor mutogatva, hadonászva csak átadja amit akar. Az ország – bár a tengerpartot nem láttuk – egyszerűen csodás. Balatoninál alacsonyabb árakon lehet szobát találni és jó kajáik is vannak…meg dobolnak…de ez mindegy. Híres embert nem sokat sikerült összeszedni onnan…van ugye Hodzsa a diktátor, Teréz Anya (tudtátok ? én nem…a mai Macedónia területén született, de albán családban), James Belushi és Delhusa Gjon…írójuk is van t’án, de a nevét nem tudtuk megtalálni (Balaton szeletet ér a helyes megfejtés)…ja és él a vérbosszú és a család tisztelete. Nagyon frankó. Mindenkinek csak ajánlani tudom. És még nagyon fontos, hogy albánul a sikattyút úgy kell mondani hogy „morzek”…ha valakinek hasznos az infó :)
Szóval autópályán elrobogtunk a török határra és rövid pepecselést követően már mentünk is Isztambulba a mai adu ász feladatot megoldani. A nem tudom milyen autóbusz pályaudvaron kellett megtudni hogy mennyibe kerül a jegy Athénba. Az alábbi képen látható a pályaudvar kb egy negyede és minden színes táblácska egy-egy irodát jelöl, ami potenciálisan tartalmazza a nekünk kellő infót :)
Isztambulból kifelé elképesztő dugóba kerültünk és kb két óra alatt jutottunk át a Boszporuszon. A végét kicsit meg kellett húznunk idő hiány miatt, de Bandika zseniális navigációjával időre beértünk és jelen pillanatban második helyen szereplünk a versenyben.
Napi feladványunk: Mennyi bankkártya olvasóval lehet optimálisan kiszolgálni szerintetek egy benzinkút látogatóit ?
A szállásunk ma Sepanca-ben van a tó partján. Über szálloda…meleg víz, ingyen wifi, fajitas. ELnézést a csúszásért a hírek kapcsán, de a műholdas telefonunk nem pontosan úgy akarja az igazságot ahogy azt mi szeretnénk. Holnap ismét kb 600 kilométer a táv és utána egy pihenőnap egy kempingben.
Na Dzsini csak nem beszél akkor hülyeségeket …
„Ébredj Albániám, egyszer csak eljövök hozzád, Te büszke sas-madár!”