4.nap

Az éjszakát egy kanos, de valószínűleg igen ittas medve által lakott sátor mellett töltöttük…volna. De mivel úgy horkolt, hogy elaludni sem volt esély, az éjszaka közepén áthúztam a sátrat a hollandok LC-je mellé. A hollandok igen liberálisan nevelhetik a gyerekeket, mert hajnal kettőkor még sikítoztak a sátorban, így áthúztam a sátramat a kemping másik végébe, ahol egy sitt rakásra sikerült a sötétben letelepednek, így aztán áthúztam a sátramat a ladások kocsija mellé, ahol egy böndő tüske halomba sikerült lepakolnom…de tudjátok mit ?! Lesz*rtam.

Otthon is vannak problémáim a kamionosokkal, de itt ezek köszöngetnek egymásnak. Van ugyan nyilván rádiójuk is, de hát éjszaka lévén nem tudják megállapítani egymás nemzetiségét, így hosszú hosszú dudálással köszöntötték egymást. Nem tudom hogy a dobosokat szeretem inkább vagy a kamionosokat…szerintem az út végére kiderül.

Mindenesetre a kemping reggel eléggé máskpp nézett ki mint amit sátor huzigálás közben a sötétben láttam belőle :)

Reggelire kaptunk finom sajtos rántottát és közben a betonon futkosó tarisznya rákokra bambultunk. Evés után Ákos kocsijával kellett valamit tenni, mert a hegyek között nem vicces a baj. Már tegnap megszületett a diagnózis, miszerint megfáradt hengerfej vagy átégett tömítés miatt nem kafa a sztori. Víz leereszt, termosztát kiszerel, hűtő sapka megpimpel. A megoldásban nem voltunk biztosak, így Bagyi és Bandika elhúztak feladatot megoldani én meg beültem Ákosékhoz hogy hátha gond lesz.

Az első 20 kilométeren természetesen ismét megforraltuk a motort, így a kupakot vissza pimpeltük majd egy minket sztoikus nyugalommal figyelő benzinkutastól megkérdeztük hogy ihatunk-e a kúton valamit és hogy tölthetünk-e vizet a csapjából. Mosolygott és mondta hogy természetesen. Tényleg imádom Albániát…a kút kávézója építés miatt zárva volt és egyetlen csapból sem folyt a víz. Mondam az embernek hogy nincs víz, mire ő vigyorogva bólogatott és mondta hogy igen, igen, már egy hete ez a helyzet :)

A kupak pimpeléssel gyakorlatilag eljutottunk álmaink vágyához, lett egy autónk, ami az aszfalton 40 fokban képes volt 80-at stabilan menni. Az albán-görög határátlépés álomba illő volt…összefutottunk Bagyiékkal és együtt mentünk át Görögországba: Ők belépés után eltűztek, mi meg battyogtunk szépen kényelmesen. Valami vé betűs városban ettünk giroszt megbeszéltük egy török ismerőssel hogy van egy hangerfejes autónk és hogy holnap Isztambulban kéne egy szerelő, aki egy nap alatt megcsinálja az autót. Így is lesz :)

Este valamikor fél tíz felé érkeztünk meg a hangyaboly kempingbe (erről nemsoká részleesebben), ahol Bagyi és Bandika eléggé emelkedett hangulatban áztatták magukat a tenger vizében. Gyors sajtos vacsi és alvás…lett volna ha a kempingben meg lehetett volna állni bárhol is 4 másodpercre anélkül hogy 20 hangya fel ne mászott volna az ember lábára.

Ezen okból kifolyólag a sátras körtáncot már nem voltam hajlandó eljárni, így a hálózsákkal lemetem aludni a tengerpartra. A tegnap már szóba hozott hollandok között vagy nyilván pár akinek nincs gyereke….az ilyeneknek kutyája van. Az első kutyás hollandokra jellemző hogy addig etetik a kutyájukat, amíg egy kitömött zoknihoz nem lesznek hasonlatosak. A kitömött zokni a korral megkopik, de attól még a család kedvence marad, akit elhoznak persze nyaralni is. Gondolom a luxus lakóautóban alszanak apuval és anyuval együtt és reggel kiengedik a szerencsétlent hogy az éjszakai anyagcsere cölibátus után végre könnyítsen magán.

Na a parton reggel arra ébredtem hogy a zokni, felszabdulva az éjszakai rabságból az arcomtól kb 80 centire végzi előbb kis-, majd nagy-dolgát, hogy a sikert a gazditól jövő örömujjongással könyvelhessék el. Szép napot hollandia. Esetleg van valakinek holland kamionsofőr ismerőse aki dobol ???

Irány Isztambul…de ez már egy másik történet…

Hozzászólás írása?

0 hozzászólás.

Szólj hozzá!

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
treating male impotence