Történések…nem betonon…

No akkor kb ez volt a Sysman által teljesített Budapest Bamako 2008. Mentünk összesen vagy 9000 kilométert, vezettünk egy csomót, megnéztünk mindent amit a verseny metrójából meg lehetett. A blogra vonatkozóan sok pozitív visszajelzést kaptunk, és nagyon sok látogatónk is volt. A pucér számok is megdöbbentőek számomra… 14728 látogatás történt az elmúlt kb egy hónapban. A világ minden tájáról voltak betérők Norfolktól kezdve Montrálon át egészen Csengersimáig. Mindenkinek köszönjükhogy érdeklődtetek és figyeltétek mi történik velünk. Jövőre, meg azután nem tudom mi lesz, de GyZ ajánlott egy linket, ami érdekes lehet :)

Majd még felpakolom az útvonalat és rendbe tesztem a képeket is hogy kinézzen valahogy a sok post :)

Üdv mindenkinek és mégegyszer köszi.

Ma reggel kajálás után megkezdtük az autó konténerbe juttatását célzó hadműveletet. Első utunk a Maersk helyi irodájába vezetett (Sallam szállótól kb 2-300 méter a folyóparton felfelé), ahol egy helyi maca villámgyorsan kitöltött valami pappert és mondta hogy menjünk ki a konténerekhez és keressük meg a helyi főnököt. Ha valaki keresné, akkor a konténeres hely n12 39.267 w7 56.956

A feladtás viszonylag simán ment. Leszedtünk az autóról mindent és Endre beparkírozta a dobozba, majd a helyi expertek kikötötték az autót. Megkapták a hűtőből a megmaradt vizet és sört, aminek nagyon örültek.

Visszafelé kaptunk egy taxit, ami az Ibiza klubba való utazásnál olcsóbban vitt minket kb 3x olyan messzire…hiába az Ibiza nagyon menő hely :)
Nagyon vártam már hogy hazaérjek, így nagyon lassan telt el az idő a gép indulásáig.

Maliról:

A Maliban élő emberek alapvetően kedvesek és normálisak. Vidéken nyilván sokkal kellemesebb a környezet, mint a fővárosban. A fővárosban rengeteg autó és motor közlekedik kellemes kuszaságban. Ez a kuszaság szerintem a motorosok számára életveszélyes, de ez láthatóan nem zavarja őket abban hogy egy 100 köbcentis mocin üljenek akár hárman is. Mindenki eladni és venni akar…ezen célok szenvedői általában a külföldiek és a taxiban ülők, de egy rövid „nómerszí” megteszi. Általában a helyiek az valódi anyanyelvük (Bambara asszem, de majd V.Ádám kijavít :) ) mellet beszélnek persze az elnyomó nyelvén (franciául). A hatvanas évek végéről – amikor megszűnt a gyarmati státuszuk – maradt néhány fura szokásuk. Pl a szállodában van egy ember, aki arra van dedikálva hogy nyitogassa a vendégeknek az ajtót, meg szintén van dedikált lift hívó ember is. Szerintem ezekre manapság már semmi szükség, de amikor egyszer rövid sprintet követően megelőztem az ajtónyitogató embert, úgy nézett rám, hogy azóta gyarmatosítóhoz megfelelően hagyom hadd spóroljanak meg nekem 5 kalóriát. Nyilván Neki ez a munkája és ha én nyitom az ajtót, meg nyomkodom a lift gombját, akkor Őt kirúgják…értem én…csak nem szeretem…
A piacon én nem voltam, mert elég büdösnek tűnt a környék. Másoktól visszahallva ennek oka, hogy a szennyvíz nyitott csatornában és az utcán folyik. Kapni ezen körítés mellett papaját, banánt, narancsot, szárított majom és kecskefejet, kenyeret és mindent amit még ezek mellett el lehet képzelni. Elképesztő. Látnivaló a fővárosban nincs.
Vidéken szerintem sokkal klasszebb ez az ország. Az emberek művelik a földet és terelgetik a tyukokat meg a kecskéket. Van friss gyümölcs és zöldség. Mindenhol lehet dinnyét és sárgarépát kapni. A nők kosarakkal a fejükön flangálnak az utak mentén és ha találkoznak valakivel (akár velünk is) integetnek és általában leállnak smúzolni. A gyerekeket a hátukra kötött kendőben hordozzák mindenhová. A férfiak nagyban gályáznak a földeken vagy a kis boltokban. A vidéki városok közül Segou, Mopti és Timbuktu a látványosság. Ezek közül Segou-ban voltunk.

Tegnap este megvolt az eredményhirdetés. A néhány napja vártaknek megfelelően a hatodik helyen végeztünk. A díjkiosztó Bamakoban egy Ibiza Club nevű helyen volt, ami gyakorlatilag egy diszkó. A legmenőbb diszkó a városban. Annyira menő hogy az eredményhirdetés közepén (a kezdéstől számított fél óra elteltével) elfogyott a sör.
Az eredményhirdetésen semmi különös nem volt. Eljövetelünk előtt a mélypont az volt, amikor valami zsebrádió és egy mikrofon segítségével két félrészeg utitársunk elénekelte vagy elpléjbekkelte az Afrika című Kft számot. Ezután valami diszkóféle kezdődött ahol már beszélgetni sem nagyon lehetett, így visszajöttünk a szállodába. Az utat egy kitűnő állapotú leültetett (el volt törve elöl mindkét rugó) és felkeményített futóművel rendelkező (a lengéscsillapító helyett sztem össze volt csavarozva a lengőkar a kasznihoz). Az autó belseje puritános egyszerűségében volt komfortos és optimális (nem volt benne semmi, ami mozdítható, de nem feltétlenül szükséges). A kárpitok a konzervatív francia lakberendezéshez igazodva ódon hangulatban sugározták vissza a gyarmati idők érzését (a kb 40 éves kocsiban volt egy kb 60 éves műbőr borítású ülés, ami a műanyag hálóig le volt kopva). Szerintem vicces volt hogy az első taxival nem tudtunk visszamenni, mert nem lehetett becsukni az ajtaját. A másodikba szálltunk be. A taxis teljes természetességgel állt meg fuvar közben tankolni és mosolyogva mondta hogy csak 1 perc :)
A szállodába visszaérve nagyon csendesség fogadott. Akkor teljesedett ki a nyugalom, amikor 3 pohár italra vártunk fél órát úgy hogy rajtunk kívül senki nem fogyasztott semmit :)
Alvás, majd reggel a rutinszerűvé vált hat órás ébredés után visszaaludtunk és tízig pihi volt. Reggelire nem kaptunk már gyakorlatilag semmit, de legalább jó drága volt. A parkolót reggeltől ellepték a helyi seftelők, akik héjaként csaptak le mindenre ami eladó vagy Ők azt gondolják hogy eladó. Az eladás menete a következő: jön egy kis darab ember, aki ajánl az eladó autóért valamennyi pénzt. Nem nagyon törekszik a sikerre, majd elmegy. Fél óra múlva hoz egy embert, aki már tényleg vásárolni akar. Vele megegyeznek mindenben és elkezdődik a papírmunka. A lepapírozás közben visszatér az első kisdarab egy nagydarabbal és már lehet sejteni hogy valami nem lesz sima ügy. Az üzlet megköttetik, majd a vevő megpróbál elslisszolni, míg a nagydarab elkezd valami jutalékról karattyolni, amit senki nem ért. Mindezt persze franciául és a kisdarabbal egymás szavába vágva teszik. Egyikük sem akar angolul megszólalni, bár nagyban kagylóznak ha ilyen beszédet hallanak. Ezt az esetet jómagam fordítottam angol és magyar között, de a végére már odahívtuk Idomut, hogy fejtse már meg hogy miért is akarnak ezek bármiféle jutalékot.
Kiderült hogy szerintük Ők szerezték az új vevőt és az ezzel kapcsolatos költségek, telefonálás és utazás miatt van ez a szerény 5%-nyi igényük…hülyék ezek :)

Ma elintéztük a Mali beléptetésünket hogy aztán a repülőtéren ki tudjanak léptetni :) A Sallam hoteltől van kb 500 méterre bal oldalon a hídról lefelé jövő úton a körforgalom előtt…ha valaki keresné :)

Előkerültek Akibújték (ma indulnak tovább Gambiába) és megérkezett a velorex is. Utóbbiak nyerték a 2008 road warriors díjat. Mindenki jól van, de van néhány hasmenéses, lázas eset a résztvevők között.
Beszéltünk az elesett és balesetes motorossal is (Family Frost-ból a szakállas srác). Nincs törés és nem is egészen úgy volt ahogy a pletyka mondta.

Halló, halló…sikerült néhány képet feltöltenem…Itt megnézheti aki kíváncsi rájuk.

Ma volt az utolsó nap. A táv rövid volt, a feladatok egy kupacban és kettőre kellett beérni. Az eligazításon nem voltam, mert próbáltam összeszedni hogy mit is kavartam össze a napokkal a blogban. Remélem most már kerek a dolog :)
Beértünk időre és a verseny sajátosságainak megfelelően nincsenek meg a szállodai szobák és van aki 2 órája áll a sorban. A célban itt van a velorex, a dacia, a Quart, meg még jó sokan…a team malibus-t nem láttam még, meg az Akibújtot sem, de az is lehet hogy Ők nem a Salam nevű szuperpucc szállodában laknak.

Megérkeztek a helyi autónepperek és az előbb, amikor kimentem a notebookomért rögtön ajánlottak a kocsiért 15000 eurót. :)
Ezek az autónepperek Idomu haverjai…ez az Idomu, aki intézi az itteni problémákat és azok megoldását. Az ember egy igazi zsivány. A mauritán fegyveres őrséget pl nagyszerűen megszervezte…plusz pont…
Azt mondta hogy Mauritániából nem kell kilépni a határon, hanem majd itt a szállodában lesz egy embere aki intézi a dolgot. Ehhez képest Idomu kér a feladatért 15 euro-t, majd ezután közli, hogy Ő csak a számítógépes rendszerben tudja elintézni a kiléptetést (ugye emlékeztek még a nagy
füzetekre, meg az öt helyen való fiss kitöltésre :). A határon azt mondja az a biztos, ha adunk 20 eurót a határőrnek.
Rejtő könyveiben a Török volt ilyen figura. En birom az embert…Efrikensztájl… :)

Este lesz valami mulatság, meg kéne már enni is egyet napközben, mert erre nem mostanában volt példa.
Ja, volt egy baleset is, amiről hallottam…az egyik motoros elesett…őt felszedte egy helyi samesz, aki a szállítás során nekiment egy B2B-s
autónak (95 rajtszámú Suzukinak). A motorosnak t’án bokája törött…Dokiék visszamentek érte és a kocsikban keletkezett károkon kívül mindenki rendben van. A Suzuki-t láttuk is…itt húzta egy Mazda Bamakoban.
Asszem most semmi többet nem tudok elmondani…kérem kapcsolja ki…megyek, eszek valami dinnyét.

A tegnapi este a pihengetés jegyében telt, illetve azt vizslattuk, hogy mennyivel hatékonyabb a Maliban élő gyerekek „pötikadú” módszere. Míg Mali Mauritániában gyakorlatilag versenyeznek egymással a kölkök, addig itt csapatostul odajönnek és mosolyogva megkérdezik hogy nem-e lenne esetleg nálunk valami, amire nekünk nincs szükségünk és ajándékként odaadhatnánk Nekik. Eközben mosolyognak és kedvesen néznek. Ha azt mondja az ember, hogy elfogyott a kadú, akkor szépen megköszönik a segítséget és jó pihenést kívánva tovább lépkednek.
A módszer tökéletes. Gyakorlatilag minden ajándékunkat és maradék kajánkat megkapták. Volt olyan kissrác, aki visszajött nylonszatyorért :)
Az állam majd leesett, amikor késő este megérkezett a velorex. Mivel az utak jó mély földutak, a velorex meg három nyomon halad, el nem tudom képzelni hogy hogyan jöttek ezek a srácok végig az utakon. Érkezés után a gépből kipattanva csak annyit kérdeztek, hogy „van vizetek ?”. Szerintem egy napja nem ittak semmit. Egyébként jól vannak.

Reggel ébredés után gyors kv és pakolás. A napi itiner kiosztásánál a 28-as csapat egyik iq bajnoka gyakorlatilag verekedett az itinerért. Ezúton is szeretnénk gratulálni a helyezésükhöz bármi is lesz az…a szponzoruk egy maxliner (www.maxliner.hu) nevű cég…tőlük meg soha nem fogok semmit venni ezután…

A napi itiner elég karcsú volt. Sima földút nagy gödrökkel, néhány feladat oszt csókolom. Kocsiztunk és csodáltuk az itt felépített csatorna rendszert, ami a Niger vizét juttatja el a földekre. Míg a marokkói emberek a szabadban téblábolnak és nem csinálnak semmit, addig itt naphosszat hoznak-visznek mindenfélét, dolgoznak a földeken és amennyire láttuk nagyon jól nyomják.

Hosszú idő után eljött az időben célba érés napja is. Gyorsan megszereztük a szállást és mentünk vacsizni. A La Berge éttermét kaptuk meg tippként, így ott találkoztunk a 001 csapat tagjaival, akikkel együtt ettünk és ittunk estig. Ezután Mentünk a Quart által megjelölt helyre, ahol összesimerkedtünk Charles-lal (Sárl), aki hozott zenészt, aki egy pengetős nem tudom milyen nevű hangszeren játszott autentikus helyi zenét, majd blues-ra váltott :)
Sárl-lal szóba elegyedve megvitattuk az Afrikai kontinens nyelvi és népi jellemzőitől kezdve a koszovói és csecsen helyzeten át azt is hogy miként is van az hogy nem szereti bizonyos nemzet turistáit. Aztán alvás.

Reggel okozott egy kis gondot hogy a kocsink elé beállítottak egy helyi verdát és eltelt egy kis idő mire úgy döntöttünk hogy magunk toljuk ki az utcára az ellent.

Tegnap este Miki sikerrel kúrálta különböző gyógymódokkal az előző esti kuszkusz mellékhatásait. Endre aludt, én meg kitűnően szórakoztam az egyik csapat által végigvitt performance jellegű „cb és antenna” című előadásán. A konzerv vacsi után pihi.
Ma reggel az eligazításon megjelent a Kiffa-i rendőrfőnök és biztosított minket arról hogy Kiffa és Mauritánia déli része biztonságos. Végig kérdezte a megjelenteket hogy ért-e bármiféle attrocitás bárkit, de ilyesmiről senki nem számolt be.
A mai napon átmegyünk Mali-ba. A napi szakasz hossza kb 550 km. A feladatok ma inkább jelzés értékűek, mint komolyak voltak és az út is úriasnak volt mondható. A legviccesebb feladat az volt, hogy meg kellett keresni egy mamit egy faluban és megtudni Tőle, a következő feladat koordinátájából hiányzó számokat. A mami megkeresését a csapatok egy része kihagyta és a koordináta hiányzó számait megpróbálta kitalálni, „kiszerkeszteni”…lesz meglepetés, mert csavar van a dologban :)
Az út leginkább unalmas volt szerintem és az utakon kószáló gyerekek, kecskék, szamarak és tehenek hada miatt haladni sem nagyon lehetett.
A táborunk Nara előtt a szavannán volt. Az országba való belépést Narában kellett intézni…el is intéztük, hogy holnap ne kelljen ezzel tölteni az időt. Maliban már van rendes GSM, úgyhogy a turaja fostalicska csődtömeget nem nagyon kapcsoljuk be már…kéretik a mobilokat használni.

Átérve Mali-ba elképesztő a változás. Bár határ mint olyan nem létezik, a falvak egészen másképpen néznek ki. Itt van kerítés, tartanak kutyát és család szerűen viselkednek az emberek, Míg a móroknál inkább mindenki mindenkivel versenyez egy-egy füzetért vagy fájdalom csillapítóért, addig itt már az első faluban kiderült, hogy ki a falu vezetője és Ő intézett mindent…Ő beszélt velünk, Ő mondta hogy mire lenne szükségük, Ő vette át amit hoztunk Nekik és Ő osztotta szét.

Hiányzik már hogy otthon legyek…hosszú ez a bő két hét.
Ja, és 30.-án megyünk haza Párizson keresztül…dél körül ér Pestre a gép.