3. nap

Ollá, ollá !

Mindenki elég fáradt volt tegnap este a Quart-tal vívott küzdelemtől, így vacsi után aludtunk. Reggel jó korán keltünk, megreggeliztünk, majd az eligazításon megkaptuk a következő 3 nap itinerét. A mai napra a szervezők a Meyreuil – Murcia távolság megtétele mellett, négy „találd meg” feladatot szántak nekünk.
Mivel ez a feladat mennyiség egyikünk fantáziáját se mozgatta meg különösebben, úgy döntöttünk, hogy nem Murcia-ban töltjük az éjszakát, hanem tovább megyünk egyenesen Almeriába. Eredetileg azt terveztük hogy a 11 órás komppal át is megyünk Marokkóba, de minannyiunkat nagyon aggaszt Endre tüsszögése így várhatóan azt kúráljuk Gorge receptje szerint ma este.
Reggel mikor beütöttük a célt, a képernyőn a varázslatos „Táv a célig: 1325 km” üzenet fogadott. Az út során érintettük a Montpellier-t, Narbonne-t, Perpignan-t, Barcelona-t, Valencia-t, Murcia-t és persze Almeria-t.
Reggel 7:20-kor indultunk és most 22:30 van. Ez a nap nagyon hosszú volt…szerintem azért, mert gyakorlatilag egész nap csak a gázon álltunk…unalmas is volt.

Az úton találkoztunk a két busszal, a Budapest Flotta „mentőjével”. A Team Malibus autóját Endre látni vélte ma reggel a rajtnál, szóval lehet hogy találtak valami szerelőt. A Family Frost motorosai is rendben voltak…egy benzinkúton találkoztunk Velük. A Wartburggal is előzgettük egymást néhányszor, meg láttunk egy „Szombathely-Budapest-Bamako” feliratú transportert is az úton. Előkerült a velorex is…Murcia előtt láttuk Őket a pályán.

Láttunk ma narancsligeteket spanyol hon délebbi részén tele gyümölccsel. Nem nagyon süt a nap, de ~16-20 fok lehetett ma. Most este már hideg van.

A CB tökéletes…két hét múlva minden Sysman-es kocsijába szerelek egyet és azt használjuk mobil helyett :) A Quart úgy tűnik nem tanult a szombati estéből, mert apró gömb alakú üvegekkel terveznek visszavágni ma este. Meglátjuk.

A mai nap végén had idézzem Torgyán Józsefet, aki Chile-ből hazaérve csak annyit mondott az őt fogadó újságíróknak: „buenosz nocsesz”.

2. nap

Tegnap éjjel, illetve ma hajnalban megpróbáltuk a Quart-IT csapatát hátráltatni némi tüzes víz bevetésével. Ádám arcán egyértelműen látszott ma este hogy sikerült stratégiai előnyhöz jutnunk Velük szemben a versenyben.
Azonban a „harc” áldozatokat követelt nálunk is, így ma reggel kicsit megcsúsztunk az indulással. Még futni se volt időm elmenni.
A reggeli eligazításon megkaptuk a feladatlapokat, sikerült leadni a tegnapit és go…vissza aludni egy kicsit, aztán reggelizni.
Gyakorlatilag utolsónak indultunk el Velencéből.
Voltunk ma Veronában, ahol szobrot kerestünk, utaztunk Cremona-tól a Pó folyó mellett (tényleg lapos vidék) Monaco-ban és Nizzában geocache-t kerestünk, Cannes-ban Walker-t a texas-i kopót.
A fogyasztásunk az autópályán csúcsokat döntöget, de problémánk egyébként nincs…

Az elmúlt két évben több fontos dologra is rájöttünk. Pl. egy IP cím kapcsán ha beírom hogy 121, az nem ugyanaz, mint a 212, a putty eredeti verziói nem képesek két számot összeszorozni. A mai nap axiómája, hogy a CB rádión az erősítés ha le van tekerve nullára, akkor az azt jelenti, hogy nem fog működni…szóval megy a CB is :)

A Team Malibus fék gondjai nem oldódtak meg tegnap óta, de azóta még elment egy hengerük és a főtengely szimmering sincs a topon. Az Urak egyébként optimisták. Láttuk beérni a Budapest Flotta, Ceglédi Termál kisbuszt, a Quart-ot, meg még sok más csapatot, akiket nem ismerünk még. Asszem ennyi volt ma…megyünk vacsizni.

Közben Kriszti elküldte a TV2 B2B-ről szóló cikkét…a cikk is jó, de a kéééép :)

1. nap

Reggel a rajt után elkúsztunk a déenndébe, mert mondanom sem kell hogy az újonnan kapott rádió is kefe. Annyival többet tud mint az előző, hogy ez immár annyit tud hogy a kijelzője működik és gombnyomásra pittyeg. Gyakorlatilag másra egyelore nem tudjuk használni…Bagyi esetleg nem kell egy „nyomkodva pittyegő” a géptermetekbe ? Szívesen felajánlom :)
Ma hét feladatot kellett megoldanunk – amellett hogy eljöttünk idáig – kiderült hogy a csóri Csuka Csárda gyakorlatilag pesti árszinten adja a korsó Drehert (feladat volt, esküszöm ! :), és hogy a Várpalotai lőtéren a fagyott hó csúszik.
Endrével megmásztunk egy hegyet, eközben Miki autózott. Amikor feldobtam a kérdést hogy „ki megy a hegyre ?”, gyakorlatilag a há betűnél már jött a nem :)
Egy sör…
Igazából laza nap volt, de sok ez a 720 km egy napra…holnap ugyanennyi a táv, hnapután 1100 !
Magyarországon nagyon klassz volt az utunk. Gyakorlatilag mindenki szurkolt…a kamionosok, motorosok is ránk köszöntek. Körmend határában néhány srác kiállt az útra és egy hatalmas magyar zászlóval köszöntöttek. És mutatták hogy ARRA. Köszönjük :)
Hangulatunk kitunő. A pálinka még kitart. A kocsi gond nélkül ment. A fogyasztásunk továbbra is magas, de ez van. A CB-n kívül technikai problémánk nincs.
A szervezőket nem sikerült még elcsípni, így a feladatlapot egyelőre nem tudtuk leadni. A szervezés a szokásos laza stílusban megy :)
Akikkel találkoztunk itt a nap végén: Team Malibus (fékproblémákkal küzdenek, de úgyis megoldják), egy wrangler-t (vagy valami klónt) nagyon szerelnek a parkolóban. Itt vannak a piros nivával a kollégák, és az UAZ is megérkezett az imént. Információink szerint nincs dráma, mindenki megvan.

Szól a rádió

Hallóó. Tegnap estére kiderült hogy a CB-nk nem muzsikál valami fényesen adás szempontból, így ma reggel azzal kezdtem hogy a déenndében vettem egy újat. Déletlőtt meló, majd fél egyre mentem a Kossuth térre ahová a kocsit vitték az Urak.  A régi Grantot kiszedtem, beszereltem az újat ééééééééés…semmi. A dobozból kivett zsír új cucc nem működik.

Be se kapcsol…telefon, déenndé…csere.  Karcsival kiautóztuk magunkat, mire megszereztük az új rádiót és beértünk az ebédszünet végére a munkahelyre.  Szóval az új és elvileg kipróbált cucc itt van nálam…reggel kiderül működik-e.

És még el se indultunk :)

Kb mit tud ?

Jómagam a japán terepjárók pártján állok, mert szerintem ők gyártják jelenleg a világ legjobb autóit…persze ugyanez a nemzet pl. bálnákat és delfineket is öl…meg meg is eszi őket, ami viszont nagyon gáz…na mindegy…támogassátok Ti is Watson kapitányt és csapatát…hátha befejezik ezt az értelmetlen pusztítást mielőtt még teljesen kipusztulnak ezek az állatok.

Szóval nézegetem itt a terepjárókat és keresni próbáltam valami jó kis videót arról hogy mit is tud egy G nehéz terepen. Ezt találtam. Súlyos :)

Terroristák ?!

Na, ma aztán mindhármunkban megállott az ütő, amikor délben kiderült hogy a Lisszabon – Dakar rallit lefújták a Mauritániai terrorcselekmények miatt.

Alapvetően a média által felfújt és túllihegett, valamint nem egyszer félre értelmezett események általában nem hagynak mély nyomot bennünk, de ez valahogy más. Van ez a Dakari verseny…hót profi az egész…egy-egy csapat forintban mért súlyos tízmilliókat öl bele a versenybe, a szponzorok meg valószínűleg százakat…és ennek ellenére lefújták. A francia követség elérhetetlen, a magyar külügyminisztériumban meg nem tudják az „illetékest kapcsolni”…az előbbi meglepő azér’. Még nincs vége, tovább »

Ami még hiányzott

Megszereztük a rajtszámot (2) és a szervezők által begyűjtött vízumokat. Az oltások okozta lázat és izületi fájdalmakat is kihevertem. Endre megszerezte az összes vízumot, biztosítást és egyéb pappert. A kocsi maradék fogyasztási problémáját is lecsekkolták a hozzáértők (külön köszönet Aticar, Horváth Balázs (G baráti kör) és Dányádi Balázs segítségéért).
Rajt január 12.-én reggel 7:30-tól a Parlamentnél. Gyertek és nézelődjetek !

Ajándék gyerekektől gyerekeknek

Nővéremmel való beszélgetés közben merült fel az ötlet hogy be lehetne vonni a Kastélydombi Általános Iskola tanulóit a Maliban élő gyerekeknek való ajándékozásba. Évi – a nővérem :) – megszervezte az egészet és rengeteg ajándékot gyűjtöttek, amit elviszünk magunkkal Maliba. Az ajándékok között van rengeteg játék, írószer, méz :) , és mindenféle, aminek reméljük az ottani gyerekek örülnek majd.

Az ajándékok összegyűjtése után elmentünk elhozni azokat és egyben megmutattuk az autónkat a srácoknak, akik az egyik szünetben végignézték az egészet a robotpilótától a csomagtartóig. Iszonyú nagy élmény volt ez a látogatás számunkra. Köszönjük mindenkinek a segítséget.  A találkozón készített képeket megnézhetitek itt.

Dádádádáááááá

Nnnnna, akkor leírom…elkészült a kocsink. Nem igazán hittem benne hogy időben eljutunk idáig, de mégis.

Szóval az alap autón megvoltak a rendes karbantartási munkák, melynek során kicseréltük a kb 60ezret futott olajat és szűrőket, megcsináltuk a differenciál zárakat és kitakaríttattuk a turbót. Vettünk rá rendes gumikat, csináltattunk rá gallytörőt, vettünk tetőcsomagtartót, meg víztartályt és készült bele kafa polc is hogy tudjunk pakolni. A kocsiba került egy öreg Grant rádió, némi plusz világítás és egy hűtő (utóbbiról nem akarok beszélni…egyszerűen került bele és kész).

A kocsi elektromos rendszere is bővült kicsit, mert az inverter mellé be kellett tennünk egy fix szgépet, ami megmondja és rögzíti hogy hol vagyunk és hány fok van, meg hogy honnan jöttünk és csinál fényképeket, meg adatot ment, meg kapcsolódik az internetre jól és lehet rajta keresztül üzenni. Kíváncsi vagyok hogy fogja bírni…bár meglepni nem fog, tekintve hogy mozgó alkatrész nincs benne.

Aki nem szúrná ki a képeken, annak mondom hogy csodaszép matrica készült az autóra, aminek grafikáját a WebMasters készítette és a Kári-Ker tette fel az autóra. Ezúton is köszönjük segítségüket és munkájukat…szép lett. Van itt néhány kép is róla, de élőben az igazi…

Hogy Mauritániában mennyire fog gondot okozni a motorház, azt nem tudom, de mindenesetre viszünk takarót az autó elejére :)

Van még némi módosítandó a fogyasztás kapcsán, meg ki kellene találni hogy miként férünk el a cuccainkkal együtt, meg ki kellene találni hogy hogy a toszba lehet a csuda EfrikenAutbekk asztalt feltenni a tetőre, de  már el tudnánk indulni…ha kellene :)

Kútfúrás Bamakóban

Bamakoban – mint megannyi afrikai városban – a nálunk olyan értelemszerűen jelen lévő tiszta víz nem elérhető mindenki számára. Az idei Bamako egyik célkitűzése, hogy Bamakoban fúrúnk egy kutat az egyik nyomornegyedben.
A tiszta víz rengeteg gyerek életét teszi könnyebbé és egészségesebbé. Nem kell gyalogolniuk távoli kutakhoz korsókkal a fejükön. Ez a feladat általában a kisebb és gyengébb lányokra hárul.
A kút ásást novemberben kezdenék el és január végén adnánk át hivatalosan. Még nincs vége, tovább »

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
treating male impotence