4. nap

Nem is tudom hol kezdjem a mai napot. A tegnapi Quart visszavágó elmaradt, mert a kollégák nagyon elhúzták a feladatokat és nem győztünk várni rájuk.
Este belefolyt kb 3 deci tusfürdő a táskámba. A tusfürdő felül volt, a ruháim alatta. Nem tudom próbált-e valaki már tusfürdővel átitatott melegítőalsót kitisztítani. Kicsit habzik.
Ma reggel Endre tüsszögéséről megállapítottuk hogy spanyolnátha. Szerencsére a megfelelő kúra meghozta a várt eredményt, ma már kutya baja, de az esetleges szövődmények miatt tovább kúráljuk.
Reggel ébredés után megreggeliztünk és mentünk a komphoz. Sima ügy volt, feljutottunk. A kompon közösen megnéztük DzséLó főszereplésével azt a filmet, ahol valami esküvők vannak, de nem sikerülnek, majd aztán mégis.
Aztán…o ó ó Afrika. Marokkóba átérve átverekedtük magunkat az útlevélvizsgálaton (meglepő módon semmi gáz nem volt), majd jöttek a kocsi papírjai, melyekre a pecsét megszerzése elvitt vagy egy órát…
A vámosokhoz való átgurulásunkat megelőzően a következő párbeszéd zajlott le a kocsiban:

Endre: Mielőtt bemegyünk a vámra nemkéne eltenni a csomagtartóból az FHM-eket (ezeket vesztegetni hoztuk…errefelé tltják az ilyen tartalmakat :)
Miki: Ááááááá, senkit se érdekel.
Határőr1: (elkéri az útleveleket, majd a csomagtartót nézi) Ez meg mi ?

Miután összegyűlt három határőr és megnézegette az újságot, majd a benne lévő DVD-t sasolták, majd meghallgatták Miki mondását arról hogy ez nem is pornó, mert ebben nők vannak és férfiak nincsenek. Némi bizonytalankodást követően végül az újság is megmaradt és el is engedtek :)

Marokkóba bejutva gyorsan megtapasztaltuk hogy az itteni közlekedés leginkább arra emlékeztet, amikor a nagykörúton 200 tahó merdzsós próbálja egymást megelőzni…mindeközben az út szélén véletlenszerű irányokba közlekedő és tetszőleges számú utast szállító robogó közlekedik a szintén itt közlekedő 3-99 éves emberekkel együtt. Érdekes itt egy jelen pillanatban 3 tonna körüli kocsival menni.
A mai hivatalos cél Nador lett volna, de hogy a holnapi útból faragjunk, eljöttünk Fes-be.
Az úton megtapasztaltuk a helyi autós közlekedés és tudomány részleteit. Van néhány szabály, amit okvetlenül rögzíteni kell:

– Bármit csinálsz,látsz vagy érzel dudálj !
– Ha előzésbe kezdesz, azt csak akkor kezdd el ha kanyarban, emelkedőn vagy és szembe jön valaki
– Egyenes útszakaszon, ha nem jön senki szember előzni tilos.
– Ha valami nem tetszik, akkor vakuzd meg az előtted vagy szemben jövőt. (mivel a mercin hátul is van lámpa, mi tudunk még hátrafelé is vakuzni :)
– Bármilyen autód is van előzz !

Na ezen szabályok a Nador Fes útvonalon lettek definiálva. Miki elég hamar belejött és mintha az út buszsáv lenne kezelte a problémákat. Az úton megvakuztunk kb 40 autót szemből. Hátulról csak a „kissssüjemercibuszost” osztottuk egyszer.

Nemtomhol megvolt az első kajálásunk. Egy echte arab helyen ettünk grillcsirkét mindenféle köretekkel valami levest,vizet és kólát. Öten fizetünk ~2400 forintot és vsz még le is vettek. A vacsi végén az egyik helyi a nagy beszélgetés hevében mintegy véletlenül megkérdezte hogy nem érdekelne minket némi tudatmódosító, de ezt természetesen elutasítottuk.

Fes-be érve megtanultuk gyorsan hogy mi az hogy gájd. Ha a helyiek azt látják hogy tanácstalan vagy akkor jönnek és segítnek :) Az első gájdunk elvezetett a belvárosba, aztán nem találtuk a szállodát.Megpróbáltam egy taxit fogni, hogy mutassa meg az utat, de Vele nem találtunk közös nyelvet. Aztán megjött a következő gájd, aki elvitt egy belvárosi szállásra. A Leonardó utca kutya füle volt ahhoz a környékhez képest..viszont a szálloda ! A külseje lepukkant, de belül egyszerűen csodálatos volt. Mivel a parkoló nem volt kóser és a Quart és a mi autónk is fontos még, végül kerestünk egy szállodát a POI szerint.
Ja, meg kell említenem, hogy a mai napot a Quart-tal együtt jöttük és most is együtt sörözünk. Jó lesz ez így :)

Ma nagyon sok csapattal találkoztunk a hajón. Megvan az Akibújt, a Pappas, Ulrich-ék, a Ceglédi Termál csapat is megvan, láttuk a Velorexet (elképesztő :), meg még egy rakás más csapatot…meg a Quart-ot :)

A kocsi rendben van, de egyes források szerint lassú :) A CB egyszerűen fantasztikus…felfedeztem mé két tekerentyűt rajta…lehet hogy profil-t kellene váltanom :)

A felborult opelről nem tudunk semmit…mi vigyázunk magunkra :)

Hozzászólás írása?

5 hozzászólás.

  1. Go, Go, Go – És hanyadikok vagytok?
    Én épp Rómában a Quart Team egyik tagjának a kedvesével dolgozgatom, ha kell elrabolom és megzsarolhatjátok őket, hogy maradjanak le :D

  2. A blogotok királycsászár!! Sehol nincs ennyi info, és a stílus… Go-gó!

  3. Figyi ez a tusfürdős folog gyanús egy kicsit…nem direkt volt????

  4. Ezzel akarja majd otthon bizonyítani, hogy mostott ut kozben és nem ugyanazt a gatyát viselte 2 hétig :D

  5. jaja ezért volt nekem is büdös….jaj bocs…gyanús a dolog!

Szólj hozzá!

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
treating male impotence