Ahogy a kismikó vágyná a csattanó maszlag mező látványát, úgy vágytam én az óceánét…csak sajnos hiába. A panknak is be kell menni melózni minden nap, én meg nem fogom meglátni a vizet. 

Szerintem egyszerűen túl lelkesek voltunk a pakolásnál és a pillanatnyi elmezavarnak köszönhetően túl sok lett a súly. Ennek köszönhetően a sas kuplungja kissé megégett, megcsúszott és szerelni valóvá változtatta az Úr. :) Az emelkedőket kb 30-cal sikerült leküzdeni a végére :) Tökre örültek nekünk a kamionosok :)

Szóval visszajöttünk a németekhez…ahol most hallom, hogy a cseheknél a drezdait megszégyenítő bombázás volt. Visszapakoltuk a zsákmányt és magyaros buktát követően levontuk a tanulságokat:

– a himnuszunk tökéletes

– a német vámosok nem találtak fogást rajtunk, így a stratégiánk is jó

– a gyenge és szar  kocsi nem jó, hiába a csillag az orrán, akkor is gyenge meg szar marad.

– mindenkinek kell valami hatsztaff :) :)

És igen…nagyon sajnálom hogy a „Csempésztél már Afrikába panorámaröntgent?” kérdésre a jövőben is nemmel kell válaszolnom. Evvan.

…olyat, aki mondjuk kalóz is. Merhogy le kell hogy boruljak a nagysága előtt. Az ember úgy képzeli hogy a gazdagon megrakott jármű értékesebbnék értékesebb cuccokkal szeli át a vidéket, miközben a kalóz (avagy csempész) minden földi jóban dőzsöl. Na ez egy marhaság. Nekem például rettenetesen fáj a fejem és el is vagyok fáradva. Nyilván a Kelet-Európai kalózok csórósága a nap végén vanmensóvá varázsolja az egész műsort…szóval a csempész maga pakol…elfoglalva az eddig alvásra fenntartott helyet. Nincs itt alvállalkozó, meg logisztikai partner, meg semmi ilyesmi. Kéne egy olyan Kelet-Európa, ami a mostani Kelet-Európának szolgáltat. Elnevezhetnénk mondjuk Romániának…elvennénk a termelő eszközeiket, a piacukat és hitelekkel sakkban tarthatnánk őket…adnánk nekik ingyen pénzt és ha ellopnák, károghatnánk a korrupcióról :) :)

Viszont mivel ilyen nincs, a csempész maga pakol :) :) Készen vagyok. A kocsi zúg…elpusztítottam a citromos sört, amit egy nem egyértelműen heteroszexuális ismerős hagyhatott a teraszomon…ettem egy dönert…dübörög a rakendról :)

(SörösCsapdás megvan ? :) :) Köszi Réka :) )

https://www.facebook.com/csikisormanufaktura/videos/1721153984823733/

…és így jutottunk Németországba :) Előtte persze volt dráma, mint a legmenőbb filmekben, meg vad autószerelés, meg ilyenek. Iszonyú menő indulás volt…még a múltkori pálinkatörősnél is menőbb.
Giroszt eszünk és sört iszunk. A célként kitűzött éves nagyreszethez ez is elég lenne…két hét alatt a nevemet elfelejteném szerintem :) :)
Délután felpakoljuk az utunkat igazán nemessé tevő izét (aminek Endre szerint picsa fontos alkatrészei is vannak, amiket tökre nem szabad itt felejteni) és lassan indulunk Gibraltárba. Mivel az autó jelentette nyűgök elodázták az indulást és az utak csillagos császára lassabb mint a kamionok, nem tudom meddig jutunk csapatosan…de meglátjuk majd…Casablanca mindenkit vár :) :)

Ja, és van himnuszunk…sokáig versengett az Alföldi gyerekkel…de végül arra jutottunk hogy ez a keményebb :) hallgassátok naphosszat !! :) hatsztaff :) :)

https://youtu.be/TFMT_sNsEYo

Elkutyultam az utazást az utóbbi időben. Se kedv, se autó nem nagyon volt…de most…most :)

Megvan a megfelelő cimbora, az ideális autó, a nemes cél…hát mi kell egyéb ??

Hétfőn indulás…és köszöntsük hangos ovációval a nyugalom emberét, a bevándorlók ügyeinek simítóját és Brüsszel egyetlen valódi pankját…szia Huba :) :)

Ez a post csak azért készült, mert az „Angol beteg” kifejezésre a gugli csak az Almásy Lászlós filmre ad találatot, de az igazi angol betegre lófasz sem jön :) :)

„angol beteg” „angol beteg” „angol beteg” „angol beteg” „angol beteg” „angol beteg”
angol beteg angol beteg angol beteg angol beteg angol beteg
angolbeteg angolbeteg angolbeteg angolbeteg angolbeteg angolbeteg

Reggel fél nyolc körül indultunk Pestre, a WGT-be, mert a RészDirektor nyilván a boltból indított útjára minden csapatot. Az utcára eső autónkénti átlagos hengerűrtartalom 2500-3000 körül lehetett már mire odaértünk, mert összeszedtük Bandit és a merciben a váltó újra kihívásokkal küzd…nem voltunk gyorsak.

Szóval a VilágKapu budapesti haciendáján ütköztünk Gazsiékkal és enyhe ráhatásomra közösen hoztuk meg a döntést, miszerint nem hat meg minket a 70-es út szépsége, de annál inkább érdekel a Polgárdi utáni somogyi rész…szóval először az első három, majd Fehérvártól már az első négy sebességi fokozatot használva próbáltunk automata olajat, cigit és bank automatát keresve lejutni Balcsihoz.

…ééééééés amikor a somogyi dombok közé értünk, egyszercsak megjött a hazaértem érzés is. Az a terület azért nagyon baba, mert tök kevés település van és nincs olyan érzése az embernek hogy folyamatosan valaki udvarán autózunk…nagyon állat volt. Az erdő csudaszép, az erdészeti utak királyak voltak és az idővel is mázlink volt.

Külön említést érdemel, hogy a túra némi segítségnyújtással volt összekapcsolva, aminek keretében Barnabásék (nyilván csak az olcsón szerzett plusz pontokért) apró figyelmességgel tudtak segíteni egy babodi asszonyságnak, aki nagyon örült :) És kaptunk zsíroskenyeret lilahagymával :)

A babodi katlanban volt négy speciál, amit megpróbáltunk mindenféle zárak nélkül megoldani, de az arcoskodásnak farokbehúzós, három záras, felezős karikák lettek a vége…alázatot sosem késő mutatni :)

A célba időre beértünk és mivel nem csináltuk meg a szponzori magas labdás feladatokat, a huszonhetedik helyen végeztünk az ötvenvalahányból. Árpi vezetett soksok kilométert homokon és tök ügyes volt az ölemben ülve :) Vasárnapra a babodi katlannal álmodott :)

A célban porleves volt szalonnás-hagymás sülthússal, ami nem volt kiemelkedő, de mindenki éhes volt. Szállást annak ellenére nem sikerült szereznünk hogy utólag kiderül hogy lett volna. Amúgy a szállás nyilván gáz volt, de nagy meglepetéssel nem szolgál ez a helyzet, hiszen a Balaton partján milyen is lehetne :)

Az útvonal tök jó volt, az idővel mázlink volt és hát Somogy a legjobb :) Laci ! Nagyon köszönjük az élményt és a láthatóan munkás szervezést…vadkan versenyt csináltál…jövünk legközelebb is.

Meglepő, hogy tojotával is lehet jó űtvonalat írni…nem is gondoltam volna…lehet hogy vennem kéne egyet, hogy aztán nagy bukóval eladhassam, mint elégedetlen tulajdonos, így megőrizve a hiteles fikázás lehetőségét :) :)

Tegnap este háromszor pisiltem egy kecske társaságában. És csak nézett…közben eszegetett valamit…és közben nézett :) Ahogy viszont eddig jutottam, az sokkal fontosabb, mert ha nem írom le, elfelejtem fél év múlva.

Szóval ott tartottunk, hogy Kiffában az isteni Idomu tulajdonában lévő kempingben hédereztünk és ismerkedtünk és csacsogtunk és ettün kenyeret vízzel (szpiritben ez így megy :) ). Délután felé elkezdtek szállingózni azok, akik a napi offródot jól kihagyták és bevállaltak egy 300 kilométeres kerülőt. Először csak páran érkeztek, de estére csurig lett az udvar. Közben láttam Idomut imádkozni. Ez kb úgy néz ki, hogy motyog valamit, majd letérdel. Kétszer lehajol, majd feláll. Ebből tolt az öreg négy kört. Tabatában is lehetett volna, de mivel nem lihegett, így azt gondolom hogy meg kellene bolondítani valamivel. (Misi, kérek szépen egy Idomu nevű gyakorlatot ! :) ).

Többen mondogatták hogy ez milyen klassz dolog, illetve hogy „hú, Idomu Mekka felé fordulva imádkozik”, de szerintem a homloka a mauritán nemzeti bank felé mutatott és a fejében az aranytartalék járt közben. A helyiek közül egy csomóan imádkoznak, de élek a gyanúperrel, hogy nem egészen komoly a dolog, mert amikor a „kemping” egyik alkalmazottja csinálta a sót, egy katona hozzá vágott egy párnát :) Szóval este igaziból nem történt semmi nagyon érdekes. Csacsogtunk GyéZével és Andival és alvás. Ja, reggel Lőrync reggel Idomutól – szerintem a történelemben egyedüliként – szerzett vissza pénzt. Úgy kezdte, hogy „Idomu, mi ugye barátok vagyunk” :)

Reggel hétkor az eligazításon törölték a napi offroad-ot és konvojban mentünk kb 350 kilométert a határig. A mauritán kiléptetés egyszerűen csodás volt. Elvileg le volt zsírozva minden, de mi majd’ három órát töltöttünk a sorbanállással. Valamelyik eszes tag jól megkaduzta a nagy kockás könyvbe írogató határőrt, ami utána minden kilépni óhajtótól 5 eurót szedtek. Elkezdeni volt kár ezt, de mi Lőrynccel a napi küldetésként teljesítettük a kaduminimalizálási feladatot. bevonultunk, ujjunk a szkennerben, mosolygós fénykép készítés (asszem sikerült beletrollkodnom Lőrync képébe :) ) és kockás könyv. Egy céges pólóval, 5 kidurrant lufival és egy üres öngyújtóval abszolváltuk a feladatot. A végén már a poszt is röhögött és pacsival búcsúztunk. A mali oldalon átestünk egy ebola ellenőrzésen, ami egy lázas vagy-e kérdésre adott válaszban manifesztálódott…de a fullra beöltözött who-s samesz nem engedett közel magához a nemleges eredmény után sem, szóval szerintem Ők sem biztosak abban, hogy az elég :)

A niorói vámon kiderült, hogy a lasszépasszé papperunk nincs meg (nyilván nincs meg, mert kamu autó adatokat adtunk le :) ), de Pat segített (Huba, a mosóporok említésére Pat nagy boldogságról adott tanúbizonyságot…de persze nem adtuk oda neki, mert öltönyben volt…az meg hogy néz már ki hogy 40 fokban és csiniben cipeli a golyóálló mellényt és sisakot viselő katonák között a színés és fehér ruhákhoz is kiváló zacsikat :) ).

Szóval tovább kocsikáztunk Diemába, ahol vettünk sört. Flag Special. Jelen állapotom szerint azt mondanám, hogy ez a legeslegfinomabb a világon. Este sátor és alvás. Reggel a napi feladataink végletekig kidolgozott tervezése közben eldöntöttük, hogy a szavannán nem autózunk, mert nem. Bejöttünk Bamakóba és ittunk kólát, meg kávét. Közben Lőrync váltott pénzt és kicsi híjján eladta az autót, de aztán mégsem. Most itt vagyunk a La Venise Malienne-ben, ahol örült nekünk a francia tulaj és vacsit kapunk, meg boldogság van.

Szóval…kb ennyi volt a 2015-ös Bamakó az általunk képviselt IGAZISZPIRIT kategóriában. Gyakorlatilag mindennemű felkészülés nélkül, rossz hálózsákkal, rossz autóval, picit éhezve, igaziból GPS nélkül, meg ilyenekkel körítve. Lőrync kitalálta hogy lesz összegző post, szóval lesz. Rokk…jók legyetek…csók. Később teszek majd fel ide képeket, de most nincs elég akaratom elkúszni a kocsiig :)

Ja, fel lehet menni Timbuktuba már, illetve most van a segou-i fesztivál is…meglátjuk mi lesz még :) Miki ! Lehet hogy ide költözök :) :)

+1: BódiSylvy végig cicanadrágban tolta és azt valószínűsítjük, hogy minden napra volt neki egy ilyen dedikált tornaruhája.

+2: „Az idei Bamakó túl jól volt megszervezve”

+3: A célom, hogy legalább 500 iszlám országba eljussak

+4: A mauritanit egy olyan kő, amit 800 fontért el lehet adni Londonban, de sajnos nem létezik :)

+5: Csókol és ölel: Lőrync és Árpy

A reggeli kv mellé lett MelonMilk és tevetej és piros marbi. A tevetej a mór ffiak szerint a legjobb potencianövelő a világon…megiszod…és órákig tartó állás van. A kis kék tabikat meg szedjék az európaiak. Hasmenésem mindenesetre nincs tőle és nem is másztam rá Lőryncre…szóval egyelőre kétkedéssel figyelem a kísérletet. Mivel ma pihenőnap volt, így kellett program. Dahid – a helyi emberünk –elvitt minket majomfejet venni, mert szerettük volna dakktéppel felragasztani a kocsi orrára hogy még cigányosabb legyen, így kimentünk a „művész piacra”.

Az indulás a helyi viszonyoknak teljesen megfelelő volt. Adott a kb 15-20 éves toyota carina, aminek be van törve a szélvédője, csupa kosz és hiányoznak a kárpitok. Az egyik ajtó nem nyílik, így hátul csak jobb oldalról lehet beszállni. Az autó nem indul – Dahid szerint azért, mert az akku saru laza. Dahid hoz egy keresztkulcsot, egy konyhakést és egy facsavart. Ezzel a mindent bíró szettel felnyitja a motorteret és a keresztkulccsal beveri a saruba a facsavart, majd amikor nem megy tovább, a konyhakéssel elkezdi tekergetni. Mivel nem indul, így végül betoltuk :)

Az artizánmarsé felé menő úton – az előző esti csacsogás témájával összhangban – megdöbbenéssel konstatáltuk, hogy Nouakchott-ban egyre több út van leaszfaltozva. Ma csak nézelődünk, de este kb ez hangzott el:

• Én nem emlékszem ennyi aszfaltra.
• Fejlődik a város. Ha meg akarod nézni a mostani hangulatában, már nincs sok idő rá.
• Ja. 2-300 év és kb úgy fog kinézni, mint Zöldhalom.
• 5-6000 év múlva meg mint egy rendes főváros
• De addigra lerohanja valaki és már nem is nuaksott lesz.
• De ki rohanná le ? Meg minek. A lerohanási kérdőíven, amikor ki kell tölteni a lerohanás célját, akkor a „Lerohanás oka: ” mezőbe mi a szart fognak beírni ?

Na, hát kb ilyen ez a város. A napi kihívásunk Dahid autójára magyar forgalmi szerzése lett volna, de elengedtük, mert a költés sem lenne becsülhető. Az óra 262400 kilométert mutat, csak nem tudjuk hogy elé egy 1-et vagy 2-t kell írni.

Az artizánmarsét egy focipálya kidőlt kerítésén keresztül lehet, mert ez a rövidebb út. Szárított majomfej nincs, teve van, de az nem fér fel a motorházra sem :) Szóval vettünk apróságokat és Lőrync újabbat fejlesztett az alkudozási módszerén…meglett az otthagyós trükk, ami pompásan bevált :)

Ja, ma kiderítettük, hogy miként lehet Mauritániában jogosítványhoz jutni. Hat évvel ezelőttig a jogsi szerzés módja a kb 100 eurós díj befizetése volt. Az egyszeri mór beperkálta a család összegyűjtött vagyonát és megkapta a pappert. Hat éve a rendszer változott, így már tanfolyamot kell elvégezni. A képzés 5-6 hónapig tart és elvileg megtanítják a táblákat és kapcsolódó szabályokat a jelölteknek. A baj az, hogy kell személyi a tanfolyamhoz, ami itt kb minden harmadik embernek lehet…meg a jogsit senki nem ellenőrzi…illetve táblák sincsenek…meg szabályok se nagyon…szóval vezetnek és kész.

Aztán ücsörögtünk és csacsogtunk. Én délután ötkor lefeküdtem aludni és reggelig toltam…Lőrync tolta a netvörkinget. Reggel úgí döntöttünk, hogy elhagyjuk Nouakchott csillogó szépségű városát és megyünk Kiffába. 620 kegyetlenül unalmas kilométer, amit most nem tudnék felidézni. 20 fiss fogyott és megpróbáltak megkaduzni minket és a piros marbi dobozának felmutatásával visszavuduztam a kunyeráló katonát. Most itt vagyunk Kiffában és két éjszakára fizettünk 50 eurót egy otthon sufninak sem nagyon használható szobáért. Összetalálkoztunk egy debreceni brigáddal, akiktől a határon elvették az italjaik felét, így csak olyan 150 doboz sört, 40 liter bort és némi töményet tudtak behozni :) Megvendégeltek minket szalonna/sonka/hagyma/kenyér vacsorával. Elég fura elszakadni a kenyérszotyivíz alapú táplálkozástól, de nem rossz. Reggel már mindenki eteti az autóját. Van aki kardán csuklót cserél, van aki próbálja felfújni a kamion légrugóját, van aki olajat próbál szerezni a motorba…de a boszorkány jelenleg semmi vicceset nem produkál. 8 literes fogyasztással robogunk Bamako felé és három nap múlva célba érünk, ha Isten nem végez másként :)

Ja, és nyomjuk a malária gyógyszert, aminek kapcsán parázs vita alakult ki tegnap, hogy kell vagy nem. Kis színesként kívánok lariamos jóreggelt a papperon szereplő mellékhatásokkal.

A Lariam mellékhatásai:

„A Lariam bizonyos esetekben súlyos mentális problémákat idézhet elő. Azonnal jelezze kezelőorvosának, ha a Lariam szedése során az alábbiak bármelyikét észleli:

– öngyilkosság gondolata

– önkárosító magatartás

– nagyfokú szorongás

– bizalmatlanság mások iránt

– olyan dolgokat hall vagy lát, amelyek nincsenek jelen (hallucináció)

– furcsa álmok

– depresszió

– nyugtalanság

– szokatlan viselkedés

– zavartság.

:) :)

Hát kb ennyi. Rokk !

Napi zene: https://www.youtube.com/watch?v=iFUDZdL2wbY

Hááát a határ előtt a Barbas-ban egy picit elhagyott minket a józan ész és reggel picit későn – amúgy egy angol nő tanácsának megfelelően – kb 11-re értünk le a határhoz. Előtte Lőrync vásárolt kannákat és meg is tankoltunk a 130 forintos gázolajból mindent, ami tölthető. A határhoz menet kitűztük a napi feladatot. Aki előbb éri el közülünk, hogy a telefonszáma bekerül bódysylvi telefonjába, az nyer egy pikoló sört. Ezután már csak a reggelire kapott sajtos rántotta emésztése volt hátra a határig (NEM IS VOLT VAJAS KENYÉR !!!! :) ). Az átkozott angol nő hazudott. A határon akkora sor volt, hogy ahol megálltunk, onnan a határ bejárata sem látszott. Mivel Mauritániába nem nagyon lehet alkoholos italt bevinni, így a határon a sorban gyakorlatilag mindenkinek a fülén folyt ki a pálinka, hogy tényleg csak az egészséges emésztés miatt szükséges minimális 10-15 liter maradjon az átkelésnél az autóban :) A marokkói oldalon vártunk egy három órát, mire bejutottunk a határra. Útlevél, autópapperútlevél, útlevél és útlevél adatainak bemásolása egy nagy kockás füzetbe tevékenységek után simán átjutottunk a senki földjére. Az utolsó ittlétünk óta nagy változások történtek. Mivel t’án Mauritániába nem lehet 5 évnél idősebb autót behozni már bontásra sem, így a senki földjén vagy 5-6 autóbontó nőtt ki a földből, melyek területét szétvert tévék és használt gumik keretezik. Nagyon baba :)

A mauritán oldalon már elég nagy csókunk volt és simán bent voltunk 2 óra alatt. Az első esti szállásunk sátras volt és kb 80 kilométerre a határtól a sivatagban aludtunk a dűnék alatt. Kb minden lelkes felvitte az autóját és megpróbálta, hogy mire jó. Nyilván a mercit is meg kellett próbálni :) Felező, kiskutyafüle és gó. Szerintem már e,elkedett a homok amikor elakadtunk, Lőrync szerint még nem. Pöti problem volt még, hogy az autók helyben egyre csak emelkedő csillagos császára be sem indult, így leültünk a homokba és csacsogtunk…aztán jöttek Lustiék és kirángattak :) Aztán ültünk még egy kicsit és az immár beinduló autónkkal visszakocsiztunk a táborba. Itt már emelkedett volt a hangulat, tekintve, hogy az itt lévők többsége reggel óta rajta ült a raki vonaton.

Reggel az ébredést 8 körül abszolváltuk és még épp időben elkaptam a sátor ajtaján pánikban menekülni próbáló nedves törlőkendőt, majd gó. Mivel az autónk gyakorlatilag nem megy rendes homokban, nem indul, nincs már nagyon lengéscsillapítása és füstöl mint a fene, így Terjit-et el kellett engedjük. Maradt a tengerpart. Amikor kiértünk az útra, elég menő homokviharba kerültünk…nem nagyon lehetett 50-100 méternél messzebbre látni. Nem is múlt el, pedig vártunk a benzinkúton is egy csomót. Az is problémás volt, hogy akikkel megbeszéltük hogy együtt megyünk be a homokba, azok sem jöttek, pedig ez volt a terv.

Lőryncnek van elektromos pipája…erről eddig még nem esett szó asszem. Tök jó pipa külseje van, de az ecigivel ellentétben ez nagyban erősíti az endékában élő, menő informatikus pozíciót. A benzinkút kávézójában lógó helyiek úgy csodálták a szent pipát, mint az új star trek elején a kipusztulástól megmentett humanoid faj az Enterprise űrhajót. Szerintem a zászlón le fogják cserélni a csillagot Lőrync pipájára.

Szóval a tengerpartot is elengedtük és elindultunk a fény városába, a metropoliszok gyémánt tiarájába, Nouakchott-ba. Ez Mauritánia fővárosa és aki szereti a könny csalogatós afrikai képeket, az mindenképpen jöjjön el ide és nézzen szét. A fenti képek nem direkt válogatott csumpit ábrázolnak. Átlagos helyi étterem, lakóház és teherautó látható rajtuk. Szállás keresés közben láttunk leprás kéregetőket, Csitti fitti üvegpalotákat és a helyi autók császárát. A hamburger viszont piszok jó volt. Lőrincre próbáltam rátukmálni egy jeges tejturmixot, de nem sikerült. Most itt vagyunk a fővárosban…egy pihenőnapot tartunk holnap…de nem tudjuk mit kellene csinálni…próbáltam felvetni a halpiac meglátogatását, de egyelőre nem döntöttünk. Volt ma napi feladatunk is…de sajnos elfelejtettem…ami nem baj, mert Lőrync sem emlékszik…eszembe fog jutni…biztos vagyok benne :)

Jók legyetek…csók :)

Mivel nem nagyon találkoztunk eddig e mezőnnyel, illetve szerelőknél töltöttük az idönket, Árpinak mostanra gyúlt össze az autókból egy rendes adag :)

Őziéknek is van természetesen képünk: