Archívum kategóriák szerint: Kaukázus 2010 - Oldal 3

1.nap

Hol is kezdjem ?! Szóval reggel a Szoborparkban volt a rajtunk és egy rövid és velős köszöntő és a csapatok bemutatása után elindultunk. Persze otthon hagytam a fostalicska turaját, így kis kerülővel felszedtük azt is dél felé tartva.

A szerb határátlépés sima ügy volt. Az agrobank határ menti irodájában váltottunk pénzt és tűz tovább. Összesen asszem hat feladatunk volt ma. Novi Sad környékén síremléket kerestünk egy kb két hektáros temetőben, majd a Duna partján eladó hajót kerestünk. Igaziból nem sokon múlt hogy meg nem alkudtunk rá.

Novi Sad-ból a Fruska Gora felé véve az irányt nagy titokra derült fény. Ugye otthon már nagy sikerrel építünk völgyhidat völgy nélkül, illetve alagutat hegy nélkül. Viszont az ígéret az hogy innentől ennek vége és mostantól otthon rend lesz. Deviszont !!! Hol talál munkát az a sok szakértő ???

Megmondom én. Szerbiában. Itt sem kell hegy az alagúthoz :)

A Fruska Gora egy Nemzeti Park, ami nagyon szép és nagyon kacskaringós út vezet rajta keresztül. A hegyek után meg kellett keresnünk egy éttermet, ahol méhkasokat találtunk és az Utolsó vagyora helyi mását. Ittunk olyan buborékos vizet hogy szinten nem volt benne víz se :)

A hegyek között kacskaringóztunk még vagy három órát és megérkeztünk Ivanjicába. A hegyi falvakban gyakorlatilag mindenki traktorral és lovas kocsival jár. Gyakorlatilag itt nem az a gázos ha traktorral mennek a dizsibe, hanem ha fent marad az eke.

A szállásunk pöpec, tiszta és tágas. Frankó. A sétáló utcán van az éttermi része, ahol megtekinthettük a helyi párválasztási szokásokat. Ez kb abban merül ki hogy a helyi lyánykák magas sarkú cipőben és semmi kis szoknyában grasszálnak fel s alá az utcán, míg a kanok a kocsmák kerthelységében ücsörögve felmérik a kínálatot és közben rém kemények. A látvány egészen megdöbbentő. Életemben nem láttam még hasonlót. Bandika szerint a hajógyári sziget szórakozóhelyei léteznek itt az utcán. :)

A mobilomat szerintem elhagytam napközben, a Lav típusú sör pompás ha pleskovicát eszünk vacsira. Minden csapat beért. Mindenki jól van. Este jelentkezünk.

Addig is egy gyengusz helyi gitáros Szerbia tiszteletére:

A jó fék az jó!

Ma reggel amikor elhoztam a kocsit a szerelőtől elgurultam Bagyihoz útban a melóba…már akkor is éreztem valamit ami nem kerek a fék körül. Hazafelé megerősödött bennem a gyanú hogy valami nem kerek az angol hátsó része körül fékezés kapcsán.

Itthon aztán gyorsan lebontottam a féket és lőn világosság. Mindkét hátsó fékre mondhatjuk hogy ránézésre nem tűnik tökéletesnek :)

A jó fék az jó a hegyekben…a rossz meg gáz. Nem az angollal megyünk.

Ja, és reggel 8 körül a régi hetes főút mellett a szoborparkban várunk mindenkit szeretettel :)

A nap hirdetése

http://www.hasznaltauto.hu/kishaszonjarmu/nissan/nissan_navara-4043635

Ha nem lenne fent már, a leírás:

„OK, hadd kezdjem azzal, hogy ezt a Navarát kizárólag a legférfiasabb férfiak (vagy nők) vehetik meg. Barátom, ha egy autó mellszőrt tudna növeszteni, akkor ez a Nissan a délután 5 órás árnyékban úgy nézne ki, mint Tom Selleck, annyira férfias. Félreértések elkerülése végett: ezt az autót nem azért gyártották, hogy beállj vele a plázába Abercrombie & Fitch inget venni, nem is azért, hogy jóga órákra járj vele, vagy az IKEÁ-ba… Még nincs vége, tovább »

miért dízel ? :)

Ketten is megkérdezték ma hogy miért dízel kocsi a preferált egy ilyen túrán.
Szerintem a válaszok:

  • Ha száraz helyre mész azért mert ott általában nem árulnak benzint.
  • Ha vizes helyre, akkor meg ezért :)

Hazaértünk

Nos akkor befejezve az angliai autó beszerzős túrát, újra itthon :) Megvan a kirándlós, otteladós autó, ami 18 éves és maga a luxus. Jöttünk vele több mint 1800 kilométert, így lehet tudni hogy eldurrant egy fűtés cső, az első difi engedi az olajat, az olajteknő szintén tömítés cserére szorul, valamint a jobb hátsó fék ami beteg.
Amúgy tényleg hibátlan a sárkány ! 33″-os MT gumik, bőr belső, tetőablak, automata váltó, sok zónás légkondi, ülésfűtés, superselect osztómű, állítható futómű…és ami a durva hogy minden működik !

Van pár infó a hasonló cipőben járók számára, így álljon itt néhány ezek közül. Még nincs vége, tovább »

Hűha !

Nagyon szalad az idő…alig két hét és indulunk ! Nem tud valaki egy eladó, olcsó és jó autót ? :)

Ide kéne:

3.nap

Tegnap este a Kukes beli szállásunkon (a város neve mint megtudtuk ma kiejtve Kukszi :) jó kis vacsorát ettünk. Bagyi és Bandika valami sült csirkét, én meg zöldséges, marhahúsos pörkölt félét ettem. Volt pár sör, majd alvás.

Ma reggel 7-re tervezett indulásunk kicsit megcsúszott, így fél 8 körül tudtunk kimenni Kukes-ből. A helyi rendőr segített kitalálni a városból, majd egy gyors tankolást követően Ákosékkal és a Csontbrigáddal közösen indultunk neki a hegyeknek… Albánia ugyanis hegyekből áll. A hegyek mellett vannak itt kecskék, birkák, böglyök és bunkerek. Utóbbiból kábé 150 méterenként egy…mindenhol.

Mondanám hogy fent nagyon jól navigáltunk és zsír módon találtunk meg mindent, de nem volna igaz. Iszonyú nehezen indult a nap. Fent a hegyekben 300 és 1000 méter között iszonyú mennyiségű murvás út van, amiről egyáltalán nincs térkép és a hegyek kerülgetése miatt azok iránya sem segít semmit. A sziklás utakon elég nehéz menni, mert bár egy autó kényelmesen elfér rajtuk, de az egyik oldalon felfelé a szikla, a másik oldalon lefelé a szakadék. Iszonyú szép volt, de kicsit kezdett fárasztó lenni, amikor 5 óra kocsizás után sikerült 40 kilométert megtenni és három feladatot megoldani. Végül kb hatvanezer bögöly között ismét csak azt konstatáltuk hogy nem jó irányba megyünk, megálltunk és megebédeltünk a hegyen.

Miután megtaláltuk a helyes utat és átkeltünk kb 100 éves és deszkával borított hidakon úgy döntöttünk hogy legjobb lenne fürdeni egyet. Csatlakozott hozzánk Arek (remélem jól írom a nevét) és ifjú felesége és lementünk a folyóba fürdeni a helyi gyerekek mellé. Mi voltunk a zsiráfok az aktuális állatkertben :)

Ja és a helyi menőség az ha IFÁval közlekednek a helyiek, de úgy hogy nincs benne önindító, hanem az utasok kb 8-an betolják induláskor…sajátos, de egészséges megoldás :)

Fürdés után újabb földutak, újabb hidak és aztán kis kerülővel irány a célba. A kemping közepes, viszont tarisznya rákok rohangálnak az étteremben.

Mindenki beért és mindenki jól van. A nagy hangú ladásoknak ma kitörött az egyik első kereke a hegyekben, Ákos kocsija forralja a vizet, nekünk csörög a bal első lengéscsillapítónk, de minden szép és minden jó. Ma kb 230 kilométert mentünk 13 óra alatt elég nehéz terepen. Holnap irány Görögország, ahol wifi és melegvíz is lesz :)

2.nap

Kis késéssel, de ímé a második nap történései…bocs a szegenyes tartalomert, de ennyit tudunk jelenleg :

Dobrüj gyeny. Ma reggel Ivanjicából elcsattogtunk a studenicai kolostorhoz, ahol jól megnéztük magát a kolostort és a kertjét. Út közben a hegyi szerpentin egyik pihenőjében főztünk egy jó kávét és elfogyasztott azt közösen a Csontbrigád nevű csapattal akik szintén verseneznek. KVzás közben természetesen kiszedtük belőlük az összes titkukat és megtudtuk taktikájuk minden részletét.

A kolostor után még mindig elvetemült hegyek között autózva átkeltünk először a szerb majd a koszovói határon léptünk át. A koszovói átkelés viccesebb. A szerb oldalon gyors útlevél ellenőrzés, regisztráció és mehetünk…a koszovói oldalon ENSZ rendőrök (szigorúan napszemcsiben és kőkemény tekintettel), valamint egy olyan határ, ami után már nem érvényes az európai biztosítás, rendszám és szerintem még a himlő oltás sem. A biztosítás uszkve 40 euró. A biztosító társaságok nevei mit ad Isten pont ugyanazok mint a határ „európai” oldalán, de neeeem….az a papper az nem jó. Költsék patikááááraaa ! :)

Mivel nem volt senki a határon ezért kb 20 perc alatt sikerült is abszolválni a feladványt…közben folyamatosan dübörgött egy pörkinsz generátor…nagyon autentikus volt :)

Szerbia jó hely. Nyomát sem találtuk az otthon terjengő szóbeszédeknek, miszerint a helyi rendőrök csak fél vese árán engednek tovább és egyébként is harapnak. Tök átlagos és rendes mindenki a benzinkutastól a pravoszláv papig bezárólag. A hegyek szépek, a patakok tiszták, a Lev pedig jó. Bájbáj Szerbia.

Koszovóban – nyilván a nemzeti büszkeség miatt – a koszovóiak nem nagyon foglalkoznak azzal hogy legyen mondjuk rendszám az autóikon…de nyilván ez biztosítás szempontjából nem jelentene semmilyen problémát :)

Kosovska Mitrovica-ban a várost két részre osztó híd két oldalán egymástól szétválasztva lakik a muzulmán vallású albán és katolikus szerb lakosság. A hídon fegyveresek őrzik a rendet. A városban óriásplakátok nészerűsítik a KFOR-t…klassz kis plakát. Páncélautók mennek rajta egy hídon…alatta meg kb az hogy éljen a káfor. Nem tudom hogy éljen-e…a tankok sebességét még szabálozni kell !

Mi kb annyi különbséget fedeztünk fel a két oldal között hogy a muzulmán oldalon menőbb kocsik vannak és szemetesebb a hely, illetve a vigyázz iskolások táblán a szerb oldalon a kisfiú kergeti a kislányt, míg az albánoknál a lány a fiút.

A Koszovóból való ki- és az Albániába való belépésünk sima volt. Semmi furcsaság, semmi felesleges dolog. Igaziból a határnál csaltunk kicsit, mert nem az itiner szerinti határátkelőt választottuk hanem elmentünk Gjakovába és az ottani csitti-fitti átkelőt tesztelvel léptünk be Albániába. A feladatokat a hivatalos útvonalon visszafelé igyekeztünk teljesíteni, miközben megválasztottuk a pedálokat legtöbbször nyomkodó sofőrt is :)

Kukes beli szállásunkig valami E jelű út visz, ami elvileg az európai közlekedési hálózat fő útvonala. Nem is tudom mihez hasonlitani…brutális. A kukes-i szállás is megvan…hosszú nap volt…holnap 240 km a táv és 12 óra van rá. Szerintetek ? :)

Apropó. Nem tudja valaki hogy a Szerbek miért vetik fordítva a keresztet ?

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
treating male impotence