Végre, végre, végre :) Hétvégén volt egy pompás offroad verseny a kárpátaljai Szolyva környékén. Úgy volt az eredeti tervben hogy pénteken indulunk Endrével és Lacival, de ez csütörtökre módosult, így picit kapkodva sikerült elkészülni. A harci notebookomat nem sikerült előkészíteni, a kompresszor csövét otthon felejtettem a papucsommal, az emelővel és pár egyéb hasznos holmival egyetemben. A csörlőnk nem működött, világításunk nem volt igaziból, de beszereltem egy rádiót (ami később zárlatos lett) és betettem a hűtőt :)
Szóval csütörtökön délután indultunk Pestről és öreges tempóban értünk a határra. Igaziból semmi különös nem történt azt leszámítva hogy az egyik fényszórónkon a varázslatos izzó cserével sem tudtam segíteni, ezért úgy lopakodtunk a két határ között, mint a Szics-gárdistákra emlékezni vágyó ukrán nacionalisták a Vereckei emlékmű felé.
Igaziból a kutya nem szólt hozzánk és simán a szállásra értünk, ahol – hála Bécinek – kaptunk finom levest, ami nem szoljanka volt, hanem más, de nagyon finom, ittunk sört és vodkát, majd a szobában hajnalig ünnepeltük a létezést.
Másnap (uhhh) reggel Endre a szokásos 20 km futást követően ért a szállásunk éttermébe és egy pöpec rántotta után mentünk a rajthoz, ami valahol Szolyva külsőben volt egy falu határában.
Ekkor már tudtuk, hogy az előzőleg említett hiányosságok mellett érzékenyen érintett, hogy térképünk sincs a GPS-ekben, így picit macerássá vált a versenyünk. Mindenesetre nekivágtunk a kapott feladatok legészakibbika felé és próbáltunk utat találni. Az első négy órában négy darab pontot sikerült megtalálni, amiből hármat tudunk biztosra…szóval vicces volt. A tűránk ezen napja a Latorca egyik mellékágán vezetett végig és kb 10x kellett átkelni azon…híd híjján keréken :) Délben ettünk oldalast (köszi Erika) és csirkét (köszi Szilvi Mamájának :), meg kenyeret…közben csobogott a folyó…nagyon klassz volt.
Amikor végeztünk ezzel a körrel, visszamentünk a rajthoz és némi csacsogás után úgy döntöttünk, hogy megnézzük a fotós feladatokat is. Ezeknél nem kérdésekre kell válaszolni, csupán meg kell találni az adott pontot és készíteni egy fényképet arról hogy csapatunk büszke tagja egyszerre megérinti a kocsit és a ponton lévő számot. Ha jól rémlik a negyedik pontig jutottunk el, ahol jó pancserként belecsúsztunk a sárba és amint a kocsi hasa felült, hangos cuppanás jelezte hogy innen pedig nem megyünk tovább. Gondoltam itt az idő, hogy megjavítsam a csörlőt, ezért kivettem a nem elfelejtett és így bekészített gumicsizmát, amiből természetesen két darab balost sikerült elhozni otthonról. Basszus még a méret sem stimmelt. Már a sártól függetlenül is úgy néztem ki mint egy túltenyésztett jobbszélső, de a helyzet csak fokozódott, amikor rossz helyre lépve (mély volt picit a nyom) a sár belefolyt az egyik balos csizmába és alig bírtam kimászni :)
Barátaim az amúgy teljesen felesleges és sikertelen csörlő javítási kísérletemet hosszas röhögéssel, az öltözékem elemzésével, fotózással és sörivással segítették. Telefon: Zsolti, nem faja, gyere húzzál ki…mondja: m’ér nem csörlőztök…mondom: csak….gyere :)
Aztán egyszercsak lemondtuk a telefonos segítséget, mert megérkezett három helyi csapat (egy niva, egy samu, meg egy land rover) és megpróbáltak kicígölni minket a dagonyából. Ennek eredménye az lett hogy az angol beteg is beragadt és a nivával sem tudták kihúzni :)
Kb egy órát bohóckodtunk el, minek következtében mindenki tovább tudott menni. Eközben Laci olyan videót készített, mintha mi húztuk volna ki a baragadt land rovert…szóval ez lesz a hivatalos verzió. Ezután vissza a célba és rizseshús vacsi (köszi Béci). Az este további részében vendéglátóink rendeztek egy olyan tüzijátékot, amit Cegléd megirígyelhetne (pláne, mert nem volt idén :).
Harmadnap (ami egy újabb másnap) reggeli, rajt és immár rágyúrtunk a fotós feladatokra, mert az volt a vicces. Iszonyú jó helyeken autóztunk és kiderült bárhol át tudunk kelni a folyón, meg hogy ipszilonban gyakorlatilag bárhol meg tudunk fordulni (igen a folyóban is :) illetve az is tiszta immár csapatunk minden tagjának, hogy a tehénnek is van szarva, nem csak a bikának.
Voltunk kőbányában, hegyen, sárban, favágüknál, falusi kisboltban (ahol vettünk füstölt halat, meg kvaszt, meg sajtot) ettünk étterember borscsot, meg palacsintát, meg láttunk menyasszonyt, majd a célba érve bekapcsolódtunk a szervezett dizsibe. Picit kuszák itt az események, de kb az a lényeg hogy Lackó szerette volna rögzíteni azt a tényt két katona ruhás samesznek, hogy nem feltétlenül ért egyet az 1920-ban kijelölt határokkal, erre ők jelezték nem tetszésüket, mire csapattársaim megsértődtek :) :) Ezután hazamentünk a szállásra.
A negyedik napon a rajtnál a hegyoldalban kialakított pályán kellett időre zúzni, de ezen nem indultunk, csak megnéztünk pár rajtot. Találkoztunk a két esti ukrán kontaktunkkal, akik nem látszottak sértettnek és egy jó hosszút autóztunk hazáig.
Köszönjük a meghívást, legközelebb is mennénk, mert az egyik legjobb helyszínen rendezett egyik legjobb versenyt kár lenne kihagyni !!!
0 hozzászólás.